Vívás: elhunyt az olimpiai bajnok Marosi Paula

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőröző a magyar vívósport korszakos egyénisége.  

Fotó: facebook.com/vivomuzeum

Az egykori kiváló sportoló halálhírét a Vívómúzeum Facebook-oldal közölte ma este. Marosi Paula 1936. november 3-án született Budapesten. Bátyja, a párbajtőrcsapatban olimpiai ezüstérmes, tőrcsapatban olimpiai bronzérmes Marosi József hatására kezdett el vívni. 1950 és 1954 között a Budapesti Honvédban ismerkedett meg a sportág alapjaival, majd 1972-es visszavonulásáig az Újpesti Dózsában vívott, csapatban 1970-ben BEK-et nyert.  

Marosi Paula 1961 és 1971 között összesen nyolc magyar bajnoki címet szerzett, valamennyit tőrcsapatban. Csapatban 1962-ben világbajnok volt, majd négy évvel később ezüstérmet szerzett a vb-n. Legnagyobb sikerét 1964-ben érte el, amikor Ágoston JuditJuhász KatalinDömölky Lídia és Rejtő Ildikó társaként olimpiai bajnok lett. Mexikóvárosban szintén csapattag volt, ekkor ezüstérmet szerzett az ötkarikás játékokon. 

Visszavonulása után a Belügyminisztériumban dolgozott, valamint évekig volt az Újpesti Dózsa elnökségi tagja. 

Címkék: vívás, MOB
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60331/pics/lead_800x600.jpg
vívás,MOB

További cikkek

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: magyar aranyérmek és olimpiai rekordok - szeptember 2.

2021.09.02. 13:45
Konkoly Zsófia és Pap Bianka is aranyérmes lett úszásban, a kajakos Kiss Péter pedig olimpiai rekordot evezve jutott döntőbe a tokiói paralimpia …

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Konkoly Zsófia aranyérmes 100 méteres pillangóúszásban!

2021.09.02. 10:35
Konkoly Zsófia nagyszerű második féltávjának köszönhetően új Európa-rekorddal aranyérmet szerzett az S9-es kategória 100 méteres …

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: ragyogó magyar ezüstérmek - szeptember 1.

2021.09.01. 13:45
Pap Bianka 400 méteres gyorsúszásban, míg Konkoly Zsófia 200 méteres vegyesúszásban szerzett ezüstérmet a tokiói paralimpia nyolcadik versenynapján.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Konkoly Zsófia 200 vegyesen is ezüstérmes!

2021.09.01. 12:00
Konkoly Zsófia nagyszerű hajrával másodikként végzett az SM9-es kategória 200 méteres vegyesúszódöntőjében, így második érmét szerezte a tokiói paralimpián.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Pap Bianka ezüstérmes 400 méteres gyorsúszásban!

2021.09.01. 10:40
Pap Bianka szerezte a magyar küldöttség tizedik érmét a tokiói paralimpián, miután másodikként végzett az S10-es kategória 400 méteres gyorsúszódöntőjében.

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: világcsúccsal lett meg a negyedik magyar aranyérem - augusztus 31.

2021.08.31. 14:40
Ekler Luca világrekorddal győzött távolugrásban, Dávid Krisztina pedig bronzérmes lett sportlövészetben a tokiói paralimpia …

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: magyar pontszerzők - augusztus 30.

2021.08.30. 14:00
Nem született magyar érem a tokiói paralimpia hatodik napján, az úszó Konkoly Zsófia és az íjász Gáspár Tamás a legjobb nyolcban végzett.

Egyéni sportok

Parasport visszavonul a nyolcszoros paralimpiai érmes Dani Gyöngyi

2021.08.29. 16:50
A női tőrválogatott győztes bronzmérkőzése után a nyolcszoros paralimpiai érmes vívó Dani Gyöngyi úgy nyilatkozott, hogy befejezi pályafutását.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: bronzérmes a női tőrcsapat!

2021.08.29. 13:40
A Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Mező Boglárka összeállítású női kerekesszékes tőrcsapat egy tussal legyőzte Hongkongot és így bronzérmet szerzett a tokiói paralimpián.

Egyéni sportok

Paralimpiai Híradó: az eddigi legerősebb magyar nap - augusztus 28.

2021.08.28. 13:05
Remekeltek a magyar sportolók a tokiói paralimpia negyedik versenynapján. A vívó Osváth Richárd ezüstérmet szerzett, míg Szvitacs Alexa bronzérmes lett …