Kerékpársport: Valter Attila negyedik az év első jelentős egynaposán
Nagyszerű teljesítménnyel a negyedik helyen ért célba Valter Attila az év első komoly egynapos versenyén a Strade Bianche-n.
A toszkánai Sienában 2007 óta rendezik meg a Strade Bianche elnevezésű versenyt, amely az év első komoly egynapos próbatételének számít a kerékpársportban. Az idei 184 kilométeres versenynek három magyar vágott neki Valter Attila, Dina Márton és Fetter Erik személyében. Az erős szél miatt a táv kétharmadánál a főmezőnyben történt egy tömegbukás, amely döntően befolyásolta a verseny eredményét.
Ezután kezdtek elszakadni többen a bojtól és 50 kilométerrel a vége előtt Tadej Pogacar meglépett a többiektől. A kétszeres Tour-győztes szlovén klasszis végül magabiztosan diadalmaskodott az idény végén visszavonuló Alejandro Valverde és Kasper Asgreen előtt. Valter Attila 75 kilométerrel a vége előtt tudott felzárkózni a mezőnnyel és végül szenzációs versenyzéssel a negyedik helyet szerezte meg. Magyar kerékpáros jelentős egynaposon ilyen eredményt még nem ért el.
Dina Márton a verseny feladására kényszerült, Fetter Erik a 47. helyen ért célba.
Végeredmény:
1 | Tadej Pogacar (Szlovénia) | UAE Team Emirates | 4h 47` 49" |
2 | Alejandro Valverde (Spanyolország) | Movistar Team | + 37" |
3 | Kasper Asgreen (Dánia) | Quick-Step Alpha Vinyl Team | + 46" |
4 | Attila Valter (Magyarország) | Groupama–FDJ | + 1` 07" |
5 | Pello Bilbao (Spanyolország) | Team Bahrain Victorious | + 1` 09" |
6 | Jhonatan Narváez (Ecuardor) | Ineos Grenadiers | + 1` 09" |