Kerékpársport: Valter Attila negyedik az év első jelentős egynaposán

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Nagyszerű teljesítménnyel a negyedik helyen ért célba Valter Attila az év első komoly egynapos versenyén a Strade Bianche-n. 

Fotó: facebook.com/Attila-Valter

A toszkánai Sienában 2007 óta rendezik meg a Strade Bianche elnevezésű versenyt, amely az év első komoly egynapos próbatételének számít a kerékpársportban. Az idei 184 kilométeres versenynek három magyar vágott neki Valter Attila, Dina Márton és Fetter Erik személyében. Az erős szél miatt a táv kétharmadánál a főmezőnyben történt egy tömegbukás, amely döntően befolyásolta a verseny eredményét. 

Ezután kezdtek elszakadni többen a bojtól és 50 kilométerrel a vége előtt Tadej Pogacar meglépett a többiektől. A kétszeres Tour-győztes szlovén klasszis végül magabiztosan diadalmaskodott az idény végén visszavonuló Alejandro Valverde és Kasper Asgreen előtt. Valter Attila 75 kilométerrel a vége előtt tudott felzárkózni a mezőnnyel és végül szenzációs versenyzéssel a negyedik helyet szerezte meg. Magyar kerékpáros jelentős egynaposon ilyen eredményt még nem ért el. 

Dina Márton a verseny feladására kényszerült, Fetter Erik a 47. helyen ért célba. 

Végeredmény:

1  Tadej Pogacar (Szlovénia) UAE Team Emirates 4h 47` 49"
2  Alejandro Valverde (Spanyolország) Movistar Team + 37"
3  Kasper Asgreen (Dánia) Quick-Step Alpha Vinyl Team + 46"
4  Attila Valter (Magyarország) Groupama–FDJ + 1` 07"
5  Pello Bilbao (Spanyolország) Team Bahrain Victorious + 1` 09"
6  Jhonatan Narváez (Ecuardor) Ineos Grenadiers + 1` 09"
Címkék: kerékpár
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60342/pics/lead_800x600.jpg
kerékpár

További cikkek

Külföldi foci

Tévéműsor: Forma-1, kézi BL, Hosszú Katinka, Bayern, BVB és Liverpool is a műsoron

2016.10.01. 07:35
Pályán a kézilabda BL-ben a Veszprém és a Szeged, időmérő a Forma-1-ben, rangadók a Németországban.

Csapatsportok

Televíziós sportműsor: paralimpia és rangadó a Bundesligában

2016.09.09. 06:40
Folytatódik az egész napos közvetítés Rióból, a Schalke vendége lesz a bajnok Bayern, jégkorong MOL-liga és Bajnokok Ligája

Egyéni sportok

Tévében a paralimpia

2016.09.08. 06:45
A megnyitó után a versenyek is képernyőre kerülnek a riói paralimpiáról.

Egyéni sportok

Kerékpár: svájci győzelem a 17. szakaszon

2016.09.07. 21:40
A svájci Frank nyerte a 17. szakaszt, összetettben továbbra is a kolumbiai Quintana vezet

Külföldi foci

Tévében a világbajnok, az angolok és a Forma-1 olasz nagydíja is

2016.09.04. 06:40
Kezdődnek a világbajnoki selejtezők, Anglia Szolvákiában, Németország Norvégiában szerepel majd. Délután klasszikus F1-es nagydíj jön.

Külföldi foci

Tévéműsor: visszatér a Forma-1, kezdődik a Bundesliga

2016.08.26. 07:20
Azonnal láthatjuk is a Bayern Münchent a Bundesliga nyitányán és a belga nagydíj szabadedzéseit is.

Autó-motor

Élő sportközvetítések: Forma-1, a Vasas és a Vasutas találkozója, Tour

2016.07.24. 06:50
A Forma-1-es Magyar Nagydíj mellett a Vasas–DVSC és Tour is képernyőre kerül, de láthatjuk még az Inter–PSG-t is.

Egyéni sportok

Tour: Sagan a berni befutó

2016.07.18. 19:25
Harmadik szakaszgyőzelmét aratta a szlovák Sagan, összetettben azonban továbbra is brit Chris Froome vezet

Csapatsportok

Televíziós sportműsor: Gyulai-emlékverseny, tenisz és Tour de France

2016.07.18. 07:30
Atléták randevúja Székesfehérvárott, a Gyulai István-emlékversenyen, 16. szakasz a Touron, tenisz Washingtonból és Umagról, elődöntők az U20-as Eb-n

Egyéni sportok

Élő tévéközvetítések: Tenisz és Tour de France a mai kínálatban

2016.07.12. 07:00
Női és férfi salakos teniszmérkőzéseket, valamint rengeteg biciklizést láthatunk ma a tévében.