MotoGP: Bastianini korábbi technikával aratta első királykategóriás győzelmét

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

A 2021-es Ducatival induló Enea Bastianini győzelmével zárult az idei MotoGP-szezon első versenye a Katari Nagydíj. A címvédő Fabio Quartararo csak a kilencedik helyen ért célba, Francesco Bagnaia pedig kiesett. 

Fotó: MotoGP.com

Jorge Martin indulhatott az élről a szezonnyitón, azonban a rajtot követően Pol Espargaro, Marc Marquez illetve a gyakorlatilag kilövő Brad Binder is megelőzte a Ducati fiatal pilótáját, akárcsak a 2020-as világbajnok Joan Mir a kör végén. Az olasz márka pilótái folyamatosan veszítették a pozíciót, kivéve a korábbi konstrukcióval versenyző Enea Bastianinit, aki tartotta a tempót. 

Az élbolyban akkor állt be változás, amikor Marquez a második helyen besokallt és így Brad Binder megelőzte, majd néhány pillanattal később Bastianini is visszaelőzte Mirt, aki mellett Aleix Espargaro is elment. Jack Miller technikai gondok miatt hamar kiállt, Miguel Oliveira, Alex Marquez illetve Marco Bezzecchi pedig elesett. Fétávnál tartott a verseny, amikor megtörtént az idény első drámája: Francesco Bagnaia elcsúszott az első kanyarban és kiütötte Jorge Martin alól is a motort, véget vetve mindkettejük futamának. 

Pol Espargaro igyekezett ellépni a többiektől, Bastianini azonban az első királykategóriás győzelmére törő spanyol nyomába eredt miután elment Brad Binder mellett. A Ducati egyetlen mai reménye folyamatosan dolgozta le a különbséget és négy körrel a futam vége előtt átvette a vezetést. Espargarot annyira megzavarta, hogy megelőzték, hogy a féktávot elrontotta és az idősebb Binder-fivér is megelőzte őt. 

Enea Bastianini végül megszerezte élete első győzelmét a MotoGP-ben. A Gresini Racing az idei szezontól versenyez Ducatival és így a közös munka remekül kezdődött, a csapatnak járó elismerést a tavaly elhunyt legendás pilóta és tulajdonos Fausto Gresini özvegye vette át. Brad Binder egy második helyet szerzett a KTM-nek, míg Pol Espargaronak a harmadik hely jutott a testvérét Aleix Espargarot megelőzve. Marc Marquez ötödik hellyel nyitotta az évet, mögötte a két suzukis jött be Joan Mir, Alex Rins sorrendben. Johann Zarco az utolsó métereken maga mögé utasította a regnáló világbajnokot, így Fabio Quartararo csak a kilencedik lett. A legjobb 10-et Takaaki Nakagami zárta, legjobb újoncként Remy Gardner zárt, a Moto2 tavalyi bajnoka tizenötödik lett. 

A Moto2-ben Celestino Vietti első győzelmét aratta a kategóriában, míg a Moto3-ban Andrea Migno 37 ezredmásodpercnyi különbséggel diadalmaskodott Sergio Garcia előtt. A világbajnokság két hét múlva Indonéziában folytatódik, az országba 1997 után tér vissza a MotoGP. 

A MotoGP végeredménye:

1. Enea Bastianini Gresini Ducati  
2. Brad Binder Red Bull KTM 0.346
3. Pol Espargaró Repsol Honda 1.351
4. Aleix Espargaró Aprilia Racing 2.242
5. Marc Márquez Repsol Honda 4.099
6. Joan Mir Team Suzuki Ecstar 4.843
7. Alex Rins Team Suzuki Ecstar 8.810
8. Johann Zarco Pramac Ducati 10.536
9. Fabio Quartararo Monster Yamaha 10.543
10. Takaaki Nakagami LCR Honda 14.967
11. Franco Morbidelli Monster Yamaha 16.712
12. Maverick Vińales Aprilia Racing 23.216
13. Luca Marini VR46 Ducati 27.283
14. Andrea Dovizioso RNF Yamaha 27.374
15. Remy Gardner Tech3 KTM 41.107
16. Darryn Binder RNF Yamaha 41.119
17. Fabio Di Giannantonio Gresini Ducati 41.349
18. Raúl Fernández Tech3 KTM 42.357
Címkék: MotoGP, Motorsport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60345/pics/lead_800x600.jpg
MotoGP,Motorsport

További cikkek

Autó-motor

Moto GP: Bagnaia nyert és karnyújtásnyira került a vb-címtől

2022.10.23. 11:00
A Ducatival versenyző olasz Francesco Bagnaia szinte hibátlan teljesítménnyel megnyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriája, a MotoGP Maláj …

Autó-motor

Moto GP: Miller nyert a királykategóriában, Bagnaia az utolsó körben bukott

2022.09.25. 09:30
Az ausztrál Jack Miller bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi Japán Nagydíjon.

Autó-motor

Gyorsaságimotoros-vb: Indiában is lesznek versenyek

2022.09.21. 21:40
Hamarosan Indiában is lesznek versenyek a gyorsaságimotoros-világbajnokságban.

Autó-motor

Aragóniai Nagydíj: Bastianini nagy küzdelemben győzött

2022.09.18. 15:30
Az olasz Enea Bastianini bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi Aragóniai Nagydíjon.

Autó-motor

Moto GP: San Marinó-i Nagydíj - Bagnaia sorozatban negyedszer nyert

2022.09.04. 15:20
Az olasz Francesco Bagnaia (Ducati) bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi San Marinó-i Nagydíjon.

Autó-motor

Gyorsaságimotoros-vb: a Hondánál folytatja a 2020-as világbajnok Joan Mir

2022.08.30. 11:10
A Suzuki év végi távozása miatt a Repsol Hondánál folytatja pályafutását Joan Mir, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának …

Autó-motor

Dakar-rali: negyedszer is Nasszer al-Attijah a sivatag királya

2022.01.14. 11:55
Karrierje során negyedszer nyerte meg a Dakar-ralit az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah. A motorosoknál a brit Sam Sutherland másodszor bizonyult legyőzhetetlennek a világ …

Autó-motor

Dakar-rali: szakaszt nyert az egykori MotoGP-pilóta!

2022.01.06. 15:40
Miután a szakaszgyőztes Toby Price hatperces időbüntetést kapott, a korábban a MotoGp-ben kétszeres futamgyőztes, első Dakarját nyerő Danilo Petrucci zárt az élen a motorosok mai etapján.

Autó-motor

Superbike-vb: Toprak Razgatlioglu véget vetett Jonathan Rea uralkodásának

2021.11.21. 10:40
Hiába duplázott a hatszoros címvédő Jonathan Rea a Superbike-világbajnokság indonéziai hétvégéjén, a világbajnoki címet a török Toprak …

Autó-motor

MotoGP: Rossi tizedik hellyel búcsúzott, Gardner a Moto2 világbajnoka

2021.11.14. 15:25
Francesco Bagnaia győzelmével zárult az idényzáró Valenciai Nagydíj, Valentino Rossi tizedik helyen fejezte be élete utolsó világbajnoki futamát. A Moto2-ben …