Bajnokok Ligája: Benzema és a Real Madrid kiejtette a PSG-t (videó)

Kálovics Tibor
Kálovics Tibor

Hiába vezetett két góllal is a párharcban a PSG, a Real Madrid a triplázó francia támadó vezérletével fordított és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. 

Puszta formalitás volt a Manchester City-Sporting párharc visszavágója, miután az angol bajnok 5-0-ra győzött Lisszabonban. Az angol bajnok a második mérkőzésen is kidolgozott néhány helyzetet, de gólt nem szerzett, így 0-0-al ment tovább. Pep Guardiola több gesztust is gyakorolt játékosai felé a mérkőzésen: pályára küldte a 20 év alatti Conrad Egan-Rileyt kezdőként,  a 18 esztendős Luke Mbete-Tabut csereként, valamint becserélte azt a Scott Carsont, aki 2005-ben védett karrierje addigi egyetlen BL-meccsén (igaz a kapus azzal tagja volt a Liverpool végső győzelmet is megszerző gárdájának). 

Kylian Mbappe utolsó pillanatban szerzett góljának köszönhetően a PSG előnnyel utazott Madridba és a francia sztárcsapat dominálta a visszavágót is. Mbappe a második találkozó első félidejében is villogott, ám egy ziccert kihagyott, egyszer lesről talált be, másodszorra viszont már érvényes gólt lőtt. Fordulás után a világbajnok aztán ismét érvénytelen találatot ért el és ez a momentum fordulatot hozott a játékba. A Real a 61. percben talált egy gólt, miután Gianluigi Donnarummát Karim Benzema szerelte és egyenlített. Carlo Ancelotti a cserékkel tovább növelte csapata játékának színvonalát és a 76. percben Benzema találatával már egyenlő volt az állás a párharcot tekintve. A PSG teljesen megroppant az előny elillanásától és a középkezdés után Benzema már klasszikus mesterhármasnál tartott. A francia támadó minden idők legidősebb mesterhármasig jutó játékosa lett a Bajnokok Ligája 1992 óta íródó történetében. A vendégek nem tudtak szépíteni és kivívni a hosszabbítást és így a Real kiejtette a szezon talán legnagyobb favoritját. 

Végeredmények:

Manchester City-Sporting Lisboa 0-0
Továbbjutott: a Manchester City 5-0-s összesítéssel 

Real Madrid-PSG 3-1 (Benzema 61., 76., 78. illetve Mbappé 39.)
Továbbjutott a Real Madrid 3-2-es összesítéssel 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60353/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Bajnokok Ligája

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: Bruno Fernandes nyolcaddöntőbe lőtte Portugáliát

2022.11.28. 22:15
A portugál válogatott Bruno Fernandes góljaival 2-0-ra legyőzte az uruguayi csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának hétfői második fordulójában, ezzel …

Külföldi foci

Katar 2022: Svájc legyőzésével továbbjutottak a brazilok

2022.11.28. 19:10
A brazil válogatott Svájc 1-0-s legyőzésével már a csoportkör második fordulójában, hétfőn biztosította továbbjutását a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjából.

Külföldi foci

Katar 2022: a ghánai kapitány szerencséről, a dél-koreai igazságtalanságról beszélt

2022.11.28. 18:25
A ghánai szövetségi kapitány szerencséről, a dél-koreaiak szakvezetője pedig igazságtalanságról beszélt a két csapat …

Külföldi foci

Katar 2022: Dragan Stojkovic okosabb játékot várt volna el

2022.11.28. 17:35
Dragan Stojkovic szövetségi kapitány úgy véli, a szerb labdarúgó-válogatottnak meg kellett volna nyernie a kameruniak elleni hétfői összecsapást a katari világbajnokságon.

Külföldi foci

Katar 2022 - Rigobert Song: Kamerunnak még van helye a világbajnokságon

2022.11.28. 16:45
Rigobert Song kameruni szövetségi kapitány szerint még van esélyük a továbbjutásra, és ezt hétfőn be is bizonyították, amikor döntetlenre mentették …

Külföldi foci

Katar 2022: Brüsszelben tizenegy embert tartóztattak le a vasárnapi zavargások során

2022.11.28. 16:20
A marokkói labdarúgó-válogatott Belgiummal szembeni vasárnapi világbajnoki győzelmét követően Brüsszel központjában kitört …

Külföldi foci

Katar 2022: Ghána az újabb ötgólos meccsét már megnyerte

2022.11.28. 16:15
Ghána fordulatos és izgalmas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a dél-koreai válogatottat a katari labdarúgó-világbajnokságon hétfőn, a H csoport második fordulójában.

Külföldi foci

Katar 2022: hatgólos döntetlen, kétgólos előnyről veszített pontokat Szerbia

2022.11.28. 13:05
A szerb válogatott 3-1-re is vezetett, végül azonban 3-3-as döntetlent játszott Kamerunnal hétfőn, a katari labdarúgó-világbajnokság G …

Külföldi foci

Katar 2022: Lewandowski mezt ajándékozott egy szaúdi szurkolónak

2022.11.28. 11:00
Robert Lewandowski egy aláírt mezt ajándékozott annak a szaúdi futballszurkolónak, aki a szombati, Szaúd-Arábia elleni világbajnoki mérkőzésükön a gólja után az …

Külföldi foci

Katar 2022: Messi tanácsadója cáfolja, hogy a Miamival tárgyalnának

2022.11.28. 09:45
Lionel Messi egyik tanácsadója cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint az argentin válogatottal a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő …