Atlétikai vb 2023: kilenc nap alatt 49 versenyszám Budapesten

sportfaktor.hu

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közzétette a jövő évi budapesti szabadtéri világbajnokság programját, mely szerint kilenc nap alatt bonyolítják le az év sportági csúcseseményét.

A legutóbbi öt vb egyaránt tíz napon át tartott, a magyarországi időrend viszont egy nappal rövidebb, a viadal 2023. augusztus 19-én kezdődik és 27-én zárul.

A világbajnokságon 49 versenyszámot rendeznek, a hat utcai versenyre pedig öt délelőttön kerül sor, csupán a férfi és női 35 kilométeres gyaloglás lesz egyazon napon. A pályaversenyeken minden döntő az esti programban szerepel, s minden nap legalább négy finálét láthatnak majd a nézők. Az utolsó két napon nyolc-nyolc finálé kapott helyet a programban, az esemény utolsó száma a női 4x400 méteres váltó döntője lesz.

A WA közleményében kiemelte, igyekeztek kedvezni azoknak, akik két egyéni számot vállalnak, s úgy alakították a programot, hogy ne legyen ütközés a 100 és a 200 méter, a 800 és az 1500 méter, 1500 és az 5000 méter, az 5000 és a 10 000 méter, a 20 és 35 kilométeres gyaloglás, a női 200 és 400 méter, illetve a női távol- és hármasugrás között.

Az időrend alapján a slágerszámok közül a férfi 100 méter döntőjét a nemzeti ünnepen, augusztus 20-án 19.10 órától, a női vágtázók klasszikus versenyét pedig másnap 21.50-től tartják. A WA jelezte, hogy kisebb változtatások még elképzelhetők a menetrendben.

"Az időrend kiadása fontos mérföldköve a 2023-as budapesti világbajnokságnak, melynek rajtjáig már kevesebb mint egy év van hátra"

- emlékeztetett Sebastian Coe, a WA elnöke.

"Olyan programot igyekeztünk összeállítani, mely a legjobban szolgálja a versenyzők, köztük a magyar sportolók és nézők érdekeit"

- mondta a közlemény szerint Deutsch Péter, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

"Sok verseny késő este lesz, mert az időjárás akkor lesz a legkedvezőbb az atlétáknak. Minden éjszaka izgalmasnak ígérkezik sok döntővel, és minden este lesz magyar a pályán, akit buzdíthat a közönség. A célunk, hogy a világbajnokság erősítse a magyar atlétikát és a legjobb eredmények szülessenek, amik a lehető legnépszerűbbé teszik ezt a csodálatos sportágat."

Címkék: atlétika
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60410/pics/lead_800x600.png
atlétika

További cikkek

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: már több mint 1600 önkéntes jelentkezett

2022.12.18. 10:30
Tíz nappal az indulás után már több mint 1600-an regisztráltak az önkéntes programba a jövő évi, budapesti atlétikai világbajnokságra.

Egyéni sportok

Atlétika: Duplantis és McLaughlin az év atlétája

2022.12.06. 15:45
Armand Duplantist és Sydney McLaughlin-Levrone-t választották az év atlétájának.

Egyéni sportok

London 2012: hetvenhárman buktak le a doppingminták újraellenőrzésekor

2022.12.06. 11:35
A 2012-es londoni nyári olimpia doppingmintáinak újraelemzésekor 73 sportoló bukott le - derült ki a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) kiadványából.

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: december 12-én kezdődik a jegyárusítás

2022.11.25. 11:40
December 12-én kezdődik a jegyárusítás a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra.

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: háromszáz nap a rajtig, novemberben indul a jegyértékesítés

2022.10.23. 10:55
Már csak 300 nap van hátra a budapesti atlétikai-világbajnokság rajtjáig.

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Atlétikai Központ építése

2022.10.03. 09:30
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Atlétikai Központ építése - jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár …

Egyéni sportok

London 2012: tíz év után megkapta olimpiai ezüstjét az indonéz súlyemelő

2022.09.22. 12:00
Tíz év múltán vehetett át olimpiai ezüstérmet Citra Febrianti indonéz súlyemelő, aki eredendően negyedikként végzett a 2012-es londoni …

Egyéni sportok

Agyonlőttek egy vb-ezüstérmes bahamai atlétát

2022.09.04. 12:40
Agyonlőtték Shavez Hart világbajnoki ezüstérmes bahamai atlétát - adta hírül a karibi ország sajtója vasárnap.

Egyéni sportok

Multisport Eb: Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal ezüstérmes kalapácsvetésben

2022.08.18. 22:15
Halász Bence ezüstérmet nyert kalapácsvetésben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai Eb-n …

Egyéni sportok

Multisport Eb: diadala után kórházba ment a női 100 méter bajnoka

2022.08.17. 10:20
Diadala után kórházba ment Gina Lückenkemper, aki kedden meglepetésre megnyerte a női 100 méteres síkfutást a müncheni multisport Európa-bajnokság keretei …