Labdarúgó NB I: vágányzár Zalaegerszegen, újra kikapott a Debrecen

sportfaktor.hu

A Zalaegerszeg 4-2-re legyőzte vendégét, a változatlanul nyeretlen Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga hétközi, hatodik fordulójának kedd esti mérkőzésén.

A vendégvédelem hibáját kihasználva nagyon hamar előnybe került a Zalaegerszeg, amely a játék képe alapján akár több góllal is vezethetett volna a szünetben. Bár a statisztikai adatok szerint labdabirtoklásban és a helyzeteket tekintve is kiegyenlített volt a találkozó, a debreceni kapusnak többször kellett nagyot védenie, sőt esetenként söprögetőként felszabadítania a meglóduló hazai támadók elől.

A fordulás után a zalai védelemnek kellett állnia a sarat az egyenlítésért küzdő debreceniekkel szemben, de 15 perc elteltével némiképp szerencsés körülmények között összejött a gól a vendégeknek. A hazaiakat azonban nem törte meg a DVSC találata, öt perc elteltével egy szöglet utáni fejesgóllal újra náluk volt az előny.

A ZTE ezt követően igyekezett eldönteni a meccset, és a hajrá kezdetén célt ért az erőfeszítése, néhány perccel később pedig magabiztossá tette a különbséget. Bár a Debrecennek a hosszabbításban még összejött egy gól, ez csupán szépségtapasz volt, a zalaiak ugyanis összességében megérdemelten tartották otthon a három pontot.

A zalaiaknak ez volt a második sikerük a mostani idényben, és az első hazai közönség előtt. A DVSC négy döntetlen mellett másodszor kapott ki, mindkét vereségét idegenben, és ugyanúgy 4-2 arányban szenvedte el.

OTP Bank Liga, 6. forduló

Zalaegerszegi TE-Debreceni VSC 4-2 (1-0)
Zalaegerszeg, 2128 néző, v.: Vad II
Zalaegerszeg: Demjén - Lesjak, Mocsi, Kálnoki-Kis, Bedi - Sankovic, Tajti - Ubochioma, Németh D. (Kovács B., 71.), Gergényi - Manzinga (Ikoba, 63.)
DVSC: Hrabina - Bévárdi, Neofitidisz (Dzsudzsák, a szünetben), Charleston, Deslandes, Ferenczi J. (Saná, 59.) - Baráth, Varga J. (Farkas, 59.), Szécsi - Bárány (Kiziridisz, 40.), Horváth K. (Sós, 69.)
Gólszerzők: Németh D. (5.), Lesjak (65.), Ikoba (80.), Gergényi (86.), illetve Deslandes (60.), Bévárdi (92.)
Sárga lap: Neofitidisz (8.), Saná (77.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60465/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,Debreceni VSC,Zalaegerszegi TE

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el a Ferencváros

2023.03.19. 22:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti …

Magyar foci

Labdarúgó NBI: az Újpest kiütésével lépett dobogóra a Puskás Akadémia

2023.03.19. 17:40
A Puskás Akadémia FC 5-1-re kiütötte a vendég Újpest FC-t vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, ezzel a dobogó harmadik fokára …

Magyar foci

Az MLSZ elfogadta a következő szezon versenykiírásait

2022.12.05. 17:35
A férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban - a korábbi döntésnek megfelelően - húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: edzőváltás után pontot szerzett a Nyíregyháza

2022.12.04. 17:15
A Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott Szegeden a labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Magyar foci

Magyar válogatott: Észtország ellen kezdi az évet a Puskás Arénában Rossi csapata

2022.11.29. 12:45
Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Győrben győzött az éllovas DVTK

2022.11.27. 17:15
Az éllovas DVTK 3-0-ra győzött vasárnap az ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: ismét nyert a Szeged

2022.11.26. 15:00
A Szeged sorozatban harmadik győzelmét aratva 1-0-ra nyert a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II szombati mérkőzésén, s ezzel feljött a második helyre a tabellán.

Magyar foci

A Magyar Labdarúgás Napját ünnepelték a Puskás Arénánál

2022.11.25. 14:50
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából korábbi válogatott játékosok elhelyezték az emlékezés koszorúit a magyar szövetség (MLSZ) centenáriumi emlékművénél, a Puskás …

Magyar foci

Eb-selejtezők: egy nap alatt húszezer bérlet fogyott

2022.11.24. 13:10
Egy nap alatt már húszezer bérlet gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott jövő évi hazai tétmérkőzéseire - tájékoztatta Sipos Jenő az MTI-t.

Magyar foci

Elhunyt Mészöly Kálmán

2022.11.21. 22:45
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.