Labdarúgó NB I : a Fehérvár vette el a Kecskemét veretlenségét

sportfaktor.hu

A MOL Fehérvár FC házigazdaként 2-1-re legyőzte az eddig veretlen, újonc Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szerdai játéknapján.

Az első negyedóra fehérvári fölénnyel telt, Funsho Bamgboye keresztlécen csattant távoli lövése is ezt jelezte. A Kecskemét masszív védekezésből igyekezett veszélyt teremteni a hazai kapu előtt, ebből szinte semmi nem valósult meg. A Fehérvár félóra elteltével - Nego Loic kapáslövésével - megszerezte a vezetést, és úgy tűnt, hogy előnnyel vonulhat pihenőre. Hogy ez mégsem így lett, arról a hazai kapus, Emil Rockov tehetett, aki egy hazagurított labdába rosszul ért bele és a tőle elpattanó játékszert Katona Bálintnak nem volt nehéz az üres kapuba passzolni.

A második félidő is fehérvári fölényben telt, azonban Bamgboye les miatt érvénytelenített találatán kívül nem sok említésre méltó helyzetük volt a házigazdáknak. A vendégek továbbra is a védekezést helyezték előtérbe és bíztak a kontratámadásaikban. A hajrában a kapujához szegezte a Fehérvár a Kecskemétet, Varga Ádám azonban sokáig mindent védett, de Stopira fejesnél már ő is tehetetlen volt. Ezzel a forduló előtt kiesőhelyen tanyázó Fehérvár elvette a dobogós helyen álló Kecskemét veretlenségét.

OTP Bank Liga, 6. forduló

MOL Fehérvár FC - Kecskeméti TE 2-1 (1-1)
Székesfehérvár, 2016 néző, v.: Farkas Á.
Fehérvár: Rockov - Nego, Fiola, Larsen, Stopira, Hangya - Rúben Pinto (Sabanov, 92.), Pokorny (Dárdai, 72.) - Bamgboye (Kastrati II, 66.), Kodro (Zivzivadze, 72.), Bumba (Schön, 66.)
Kecskemét: Varga Á. - Rjasko, Pejovics (Szalai G., a szünetben), Belényesi, Meszhi (Duranovic, 68.) - Szuhodovszki (Nagy K., 61.), Vágó, Katona M., Zeke - Szabó L. (Szabó A., 81.), Katona B. (Gréczi, 61.)
Gólszerzők: Nego (31.), Stopira (90.), illetve Katona B. (40.)
Sárga lap: Kastrati II (71.), Hangya (94.), illetve Katona B. (33.), Varga Á. (82.)




http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60480/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I,MOL Fehérvár FC,Kecskeméti TE

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el a Ferencváros

2023.03.19. 22:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti …

Magyar foci

Labdarúgó NBI: az Újpest kiütésével lépett dobogóra a Puskás Akadémia

2023.03.19. 17:40
A Puskás Akadémia FC 5-1-re kiütötte a vendég Újpest FC-t vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, ezzel a dobogó harmadik fokára …

Magyar foci

Az MLSZ elfogadta a következő szezon versenykiírásait

2022.12.05. 17:35
A férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban - a korábbi döntésnek megfelelően - húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: edzőváltás után pontot szerzett a Nyíregyháza

2022.12.04. 17:15
A Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott Szegeden a labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Magyar foci

Magyar válogatott: Észtország ellen kezdi az évet a Puskás Arénában Rossi csapata

2022.11.29. 12:45
Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Győrben győzött az éllovas DVTK

2022.11.27. 17:15
Az éllovas DVTK 3-0-ra győzött vasárnap az ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: ismét nyert a Szeged

2022.11.26. 15:00
A Szeged sorozatban harmadik győzelmét aratva 1-0-ra nyert a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II szombati mérkőzésén, s ezzel feljött a második helyre a tabellán.

Magyar foci

A Magyar Labdarúgás Napját ünnepelték a Puskás Arénánál

2022.11.25. 14:50
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából korábbi válogatott játékosok elhelyezték az emlékezés koszorúit a magyar szövetség (MLSZ) centenáriumi emlékművénél, a Puskás …

Magyar foci

Eb-selejtezők: egy nap alatt húszezer bérlet fogyott

2022.11.24. 13:10
Egy nap alatt már húszezer bérlet gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott jövő évi hazai tétmérkőzéseire - tájékoztatta Sipos Jenő az MTI-t.

Magyar foci

Elhunyt Mészöly Kálmán

2022.11.21. 22:45
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.