Moto GP: San Marinó-i Nagydíj - Bagnaia sorozatban negyedszer nyert

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Az olasz Francesco Bagnaia (Ducati) bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi San Marinó-i Nagydíjon.

Bagnaia még az utolsó métereken is óriási csatát vívott honfitársával, Enea Bastianinival (Ducati), akit végül mindössze 34 ezredmásodperccel előzött meg. Bagnaia a hatodik futamgyőzelmét aratta a szezonban, sorozatban a negyediket. A Ducati versenyzője összetettben feljött a második helyre, és hátránya már csak 30 pont a címvédő és éllovas, most ötödikként záró francia Fabio Quartararóval (Yamaha) szemben.

A Moto2-es géposztályban három spanyol végzett dobogón, közülük Alonso López rajt-cél győzelmet aratott, és ebben a géposztályban először nyert futamot. A harmadik helyezett Augusto Fernández (Kalex) a pontversenyben visszavette a vezetést a japán Ogura Ajtól (Kalex).

A Moto3-ban rögtön a rajt utáni kanyarkombinációban többen buktak és kiestek, közöttük az előző futamon győztes japán Szaszaki Ajumu (Husqvarna). A versenyt az olasz Dennis Foggia (Honda) nyerte meg és a szezonban a harmadik futamgyőzelmét aratta. A pontversenyben az eddigi éllovas spanyol Sergio García (Aspar) a második helyre szorult, miután kiesett, az élre pedig honfi- és csapattársa, Izan Guevara lépett, aki ezúttal a harmadik helyen ért célba.

A világbajnokság két hét múlva Alcanízban, az Aragóniai Nagydíjjal folytatódik.

Eredmények
MotoGP (27 kör, 114,102 km)

1. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 41:43.199 perc
2. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 0.034 másodperc hátrány
3. Maverick Vinales (spanyol, Aprilia) 4.212 mp h.

A pontverseny állása 14 verseny után (még 6 van hátra): 1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 211 pont, 2. Bagnaia 181, 3. Aleix Espargaro (spanyol, Aprilia) 178.

Moto2 (25 kör, 105,65 km)

1. Alonso López (spanyol, Boscoscuro) 40:35.332 p
2. Arón Canet (spanyol, Kalex) 1.253 mp h.
3. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 3.305 mp h.

A pontverseny állása: 1. Fernández 198 pont, 2. Ogura Aj (japán, Kalex) 194, 3. Canet 157.

Moto3 (23 kör, 97,198 km km):

1. Dennis Foggia (olasz, Honda) 39:21.864 p
2. Jaume Masiá (spanyol, KTM) 0.289 mp h.
3. Izan Guevara (spanyol, Aspar) 0.334 mp h.

A pontverseny állása: 1. Guevara 204 pont, 2. Sergio García (spanyol, Aspar) 193, 3. Foggia 169.

Címkék: MotoGP, Motorsport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60519/pics/lead_800x600.jpg
MotoGP,Motorsport

További cikkek

Autó-motor

Moto GP: Bagnaia nyert és karnyújtásnyira került a vb-címtől

2022.10.23. 11:00
A Ducatival versenyző olasz Francesco Bagnaia szinte hibátlan teljesítménnyel megnyerte a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriája, a MotoGP Maláj …

Autó-motor

Moto GP: Miller nyert a királykategóriában, Bagnaia az utolsó körben bukott

2022.09.25. 09:30
Az ausztrál Jack Miller bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi Japán Nagydíjon.

Autó-motor

Gyorsaságimotoros-vb: Indiában is lesznek versenyek

2022.09.21. 21:40
Hamarosan Indiában is lesznek versenyek a gyorsaságimotoros-világbajnokságban.

Autó-motor

Aragóniai Nagydíj: Bastianini nagy küzdelemben győzött

2022.09.18. 15:30
Az olasz Enea Bastianini bizonyult a legjobbnak a gyorsaságimotoros-világbajnokság elitkategóriájában, a MotoGP-ben a vasárnapi Aragóniai Nagydíjon.

Autó-motor

Gyorsaságimotoros-vb: a Hondánál folytatja a 2020-as világbajnok Joan Mir

2022.08.30. 11:10
A Suzuki év végi távozása miatt a Repsol Hondánál folytatja pályafutását Joan Mir, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának …

Autó-motor

MotoGP: Bastianini korábbi technikával aratta első királykategóriás győzelmét

2022.03.06. 17:00
A 2021-es Ducatival induló Enea Bastianini győzelmével zárult az idei MotoGP-szezon első versenye a Katari Nagydíj. A címvédő Fabio …

Autó-motor

Dakar-rali: negyedszer is Nasszer al-Attijah a sivatag királya

2022.01.14. 11:55
Karrierje során negyedszer nyerte meg a Dakar-ralit az autósoknál a katari Nasszer al-Attijah. A motorosoknál a brit Sam Sutherland másodszor bizonyult legyőzhetetlennek a világ …

Autó-motor

Dakar-rali: szakaszt nyert az egykori MotoGP-pilóta!

2022.01.06. 15:40
Miután a szakaszgyőztes Toby Price hatperces időbüntetést kapott, a korábban a MotoGp-ben kétszeres futamgyőztes, első Dakarját nyerő Danilo Petrucci zárt az élen a motorosok mai etapján.

Autó-motor

Superbike-vb: Toprak Razgatlioglu véget vetett Jonathan Rea uralkodásának

2021.11.21. 10:40
Hiába duplázott a hatszoros címvédő Jonathan Rea a Superbike-világbajnokság indonéziai hétvégéjén, a világbajnoki címet a török Toprak …

Autó-motor

MotoGP: Rossi tizedik hellyel búcsúzott, Gardner a Moto2 világbajnoka

2021.11.14. 15:25
Francesco Bagnaia győzelmével zárult az idényzáró Valenciai Nagydíj, Valentino Rossi tizedik helyen fejezte be élete utolsó világbajnoki futamát. A Moto2-ben …