Férfi kosárlabda Eb: Litvánia is legyőzte a magyarokat

sportfaktor.hu

A magyar férfi kosárlabda-válogatott sima vereséget szenvedett a litván csapattól kedden az Európa-bajnokság kölni csoportjának a negyedik fordulójában, így továbbra is nyeretlen.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese csütörtökön mutatkozott be egymás utáni a második Eb-jén, és 95-85-re kikapott a bosnyákoktól, szombaton 103-88-ra alulmaradt a címvédő szlovénokkal szemben, majd vasárnap - óriási csata végén - 78-74-es vereséget szenvedett az olimpiai ezüstérmes franciáktól. Ez egyben azt jelentette, hogy a hátralévő két csoportmeccsnek már nem maradt tétje Vojvoda Dávidék számára, mivel biztosan lemaradtak a továbbjutást jelentő első négy helyről, és két győzelemmel sem kerülhettek be a nyolcaddöntőbe.

A válogatott ráadásul a folytatásban nem számíthatott Hanga Ádámra, a Real Madrid klasszisa ugyanis combsérülést szenvedett, és elutazott klubjához kezelésre.    

Ami a keddi ellenfelet illeti, a litvánok szintén három vereséggel álltak, de ők még reménykedhettek a továbbjutásban. Ehhez okvetlenül meg kellett verniük a magyarokat, illetve az is fontos volt nekik, hogy csoport keddi első összecsapásán a franciák legyőzzék a bosnyákokat. Jól tudták ezt a korán kiérkezett litván szurkolók is, akik üdvrivalgással fogadtak minden francia kosarat, mint ahogy a túloldalon a kimaradt bosnyák helyzeteket is. Az olimpiai ezüstérmes gallok végül hozták a papírformát, így életben tartották a litván továbbjutási álmokat.    

A balti alakulat ennélfogva "éles" meccsre készülhetett, és az is némiképp rossz ómen volt a csata előtt, hogy a magyar válogatott éppen Litvániától szenvedte el története legsúlyosabb vereségét: az 1939-es Eb-n az ellenfél 79-15-re nyert Kaunasban. A túloldalon amúgy a magyaroknak ismerős arcok álltak, mivel két hete világbajnoki selejtezőn is találkozott a két csapat, s akkor a litvánok 88-78-ra győztek Szombathelyen.

A rivális tehát annak a tudatában kezdte meg a negyedik fordulós mérkőzést, hogy győzelem esetén marad esélye a berlini folytatásra, vereség esetén viszont - a magyarokkal együtt - csomagolhat a csoportkör után.

Vélhetően a biztos búcsú miatt mintegy 100 főre fogyatkozott a magyar tábor a Lanxess Arenában, miközben a szemközti palánk alatt legalább ezer piros-zöld-sárga szurkoló bíztatta kedvenceit. A Vojvoda vezette magyarok 7-6 után sorozatban 9 pontot kaptak, főként a két NBA-sztár, Jonas Valanciunas (New Orleans Pelicans) és a legendás Arvydas Sabonis fia, Domantas Sabonis (Sacramento Kings) jóvoltából. Ivkovics Sztojan 9-17-nél időt kért, és sikerült felrázni a társaságot, mivel nemsokára 16-20 állt a nagyórán, közben a 37 éves Ferencz Csaba bedobta első pontjait az Eb-n.

A második negyedben Perl Zoltán triplájával egy pontra csökkent a távolság (23-24), a Japánban légióskodó Allen Rosco remek betöréseket mutatott be, és 27-26-nál már a magyarok voltak előrébb. Az öröm azonban nem tartott sokáig, mert két dobott pontra 15-öt kapott a csapat, amit egy egész szektort befedő zászló kifeszítésével ünnepeltek meg a litván szurkolók. A nagyszünetben 33-48 volt az állás.

Térfélcsere után Váradi Benedek ujjsérülés miatt már nem állt rendelkezésre, és 42-62-nél eldőlni látszott a mérkőzés, a 211 centis Valanciunas - aki vasárnao a litvánok kétszeri hosszabbítás után elveszített németek elleni meccse után görcsöktől kiabálva ment be az öltözőbe - ekkor 21 pontnál tartott. A túloldalon hamarosan a csereemberek kerültek pályára, ennek ellenére nem csökkent a hátrány, az utolsó játékrész 52-75-ről indult.

A hátralévő időre már nem maradt számottevő izgalom, a rivális magabiztosan őrizte előnyét, és sikerével életben tartotta nyolcaddöntős esélyeit.

Ivkovics Sztojan először Váradi kieséséről beszélt:

"Kidőlt az első számú irányítónk, és a mi játékunk nagyban függ az 1-es poszttól. Onnantól már csak túlélésre játszottunk. Holnap remélhetőleg igazi gálameccsen búcsúzunk majd"

- jelentette ki a kapitány.

Golomán György kiemelte, hogy a jobb erőkből álló ellenfelekkel szemben is nyerni mennek ki a pályára.

"Remek és kemény ellenféllel találkoztunk ma, de nem féltünk. A mi válogatottunk még jó pár évig együtt marad, folyatamosan dolgozunk az összhangon, és csapatként akarunk fejlődni. Holnapra is azt tervezzük, hogy megverjük a németeket"

- tette hozzá a 2,11 méter magas center, aki a 2022/23-as idénytől éppen Litvániában, a Lietkabelisnél légióskodik majd.

A négy vereséggel álló magyar csapat szerdán 20.30-tól fejezi be Eb-szereplését a házigazda németek ellen.

Eredmény
B csoport, 4. forduló

Litvánia-Magyarország 87-64 (22-18, 26-15, 27-19, 12-12)
Pontszerzők
: Valanciunas 21 pont, Sabonis 19, Grigonis 15, Jokubaitis 10, Lekavicius 6, Kuzminskas 4, Echodas 4, Giedraitis 4, Brazdeikis 2, Butkevicius 2 illetve Perl 16, Vojvoda 10, Allen 10, Golomán 6, Eilingsfeld 5, Keller 5, Hopkins 4, Benke 2, Ferencz 2, Somogyi 2, Váradi 2

    Korábban:
Franciaország - Bosznia-Hercegovina 81-68 (19-19, 25-15, 8-16, 29-18)
    később:
Németország-Szlovénia 20.30

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60544/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Amerika

NBA: Jokic vezetésével denveri siker Brooklynban

2023.03.20. 09:50
A tripla duplát elérő Nikola Jokic vezérletével a Denver Nuggets 108-102-re nyert a Brooklyn Nets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: sorozatban nyolcadszor nyert a Philadelphia

2023.03.19. 08:15
A Philadelhia sorozatban a nyolcadik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA): a szombati játéknapon Indianapolisban győzött húsz pont különbséggel.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda NB I: Szegeden nyert a listavezető

2023.03.18. 16:15
A címvédő és listavezető Szombathely Szegeden nyert a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.

Amerika

NBA: ismét nyert a ligaelső Boston

2022.12.06. 08:25
A ligaelső Boston Celtics remek harmadik negyedbeli teljesítményével hatpontos győzelmet aratott a Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.

Amerika

NBA: Devin Booker remeklésével győzött megint a Suns

2022.12.01. 08:35
Devin Booker parádés játékkal segítette sorozatban hatodik győzelméhez a Phoenix Suns csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Amerika

NBA: Doncic beállította a klubrekordot

2022.11.30. 08:30
A Dallas Mavericks Luka Doncic szenzációs játékával nyert otthon a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: Ivica Zubac remeklésével nyert a Clippers

2022.11.28. 08:55
A horvát Ivica Zubac 31 ponttal és 29 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát, a legjobbjait nélkülöző Los Angeles Clipperst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi …

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: kikaptak a magyarok Spanyolországban

2022.11.27. 19:00
A magyar női kosárlabda-válogatott 77-66-ra kikapott a spanyol együttestől vasárnap Huelvában az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

Amerika

NBA: megszakadt a Minnesota és a Cleveland sikersorozata

2022.11.26. 08:40
A Minnesota Timberwolves öt, a Cleveland Cavaliers pedig négy győzelem után szenvedett ismét vereségét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: magyar diadal Temesváron

2022.11.24. 18:50
A magyar női kosárlabda-válogatott könnyedén legyőzte a román együttest csütörtökön Temesváron az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.