Forma-1: újra terítéken a biztonsági autót érintő szabály

sportfaktor.hu

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatok képviselői újfent áttekintik a biztonsági autós szakaszokra vonatkozó szabályokat, miután a vasárnapi Olasz Nagydíj végén történtek emlékeztettek az előző idény zárófutamára, az Abu-Dzabi Nagydíjra, amelynek utolsó körében dőlt csak el a világbajnoki cím sorsa.

Tavaly Abu-Dzabiban, s most Monzában is Max Verstappen győzött, de tavaly számára előnyös volt, hogy az utolsó körben versenyezni engedték a mezőnyt, így ugyanis meg tudta előzni a vele szemben gumihátrányban lévő brit Lewis Hamiltont (Mercedes). Monzában viszont a holland vb-címvédő állt az élen, amikor öt körrel a leintés előtt a pályára hajtott a biztonsági autó, és mivel a mezőnyt az utolsó körre sem engedték el, Verstappen kényelmesen célba ért elsőként.

A versenybíróság ezúttal a szabálykönyvben rögzítettek szerint járt el, ugyanakkor a szurkolók a Ferrari hazai pályájának számító Monzában pfújolással és fütyüléssel adtak hangot nemtetszésüknek. Verstappen mögött ugyanis Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája lett a második, de ha az utolsó körben versenyezhetnek, akkor Leclerc-nek legalább egy támadásra lett volna lehetősége Verstappen ellen.

A tavaly Abu-Dzabiban a rekordot jelentő nyolcadik vb-címét elbukó Hamilton a leintés után nem tagadta, hogy eszébe jutott az előző idény zárófutama.

"Ezek az emlékek mindig visszatérnek, de ez a szabály, amit be kell tartani, nem igaz? A sportág történetében egyetlen egyszer fordult elő, hogy nem tartották be az előírást"

- jelentette ki a 37 éves brit.

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint a versenybírók helyesen jártak el Monzában.

"Vannak szabályok, amelyek le vannak fektetve, és én úgy érzem, hogy ezek a mai napon az elsőtől az utolsó szóig be voltak tartva. Mondom ezt függetlenül attól, hogy traumatizált vagyok-e a tavaly Abu-Dzabiban történtek miatt, vagy sem"

- mondta az osztrák szakember, és hozzátette, arra természetesen van lehetőség, hogy megváltoztassák az előírásokat.

"Ha valakinek nem tetszik, ami van, show-t és két körig tartó öldöklő küzdelmet, vagy káoszt akar, én benne vagyok. De akkor meg kell változtatnunk a szabályokat"

- hangsúlyozta.

Mohammed ben-Szulájem FIA-elnök a Monzában történtek után már hétfőre találkozót hívott össze a csapatfőnökökkel, valamint a versenybíróság tagjaival.

Címkék: Forma 1, Autósport
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60618/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj - Nemzetközi sajtóvisszhang: Red Bull-fölény és káosz a szabályokban

2023.03.20. 09:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a fölényes kettős győzelmet arató Red Bull istállóról, valamint Fernando Alonso …

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Alonso visszakapta harmadik helyét

2023.03.20. 06:30
Elfogadták az Aston Martin fellebbezését, így a csapat spanyol pilótája, Fernando Alonso visszakapta harmadik helyét a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon.

Autó-motor

Szaúdi Nagydíj: Pérez vezetésével kettős Red Bull-siker Dzsiddában

2023.03.19. 20:20
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max …

Autó-motor

Forma-1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel

2022.12.05. 13:20
Az idén visszavonult, négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

Autó-motor

Forma-1: Niki Laudáról nevezte el a gyárhoz vezető utcát a Mercedes

2022.11.30. 14:25
A 2019-ben elhunyt, háromszoros világbajnok Niki Laudáról nevezte el a brackley-i központjába és gyárába vezető utat a Mercedes Forma-1-es istálló.

Autó-motor

Forma-1: távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto

2022.11.29. 10:05
Távozik a Forma-1-es világbajnoki sorozatban idén másodikként záró Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto.

Autó-motor

Túraautó-vk: Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt

2022.11.27. 22:00
Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa …

Autó-motor

Forma-1: Hülkenberg szerint természetes, hogy cserélődnek a versenyzők

2022.11.21. 21:45
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli egy csapat, legalábbis Nico Hülkenberg, a Mick …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: Max uralta a hétvégét, a versenyt és a szezont

2022.11.21. 11:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény

2022.11.20. 15:50
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az …