Európa-liga: a Monaco is behódolt a Ferencvárosnak

sportfaktor.hu

A Ferencváros csütörtök este bravúros, 1-0-s győzelmet aratott a francia bajnokság előző kiírásban harmadik AS Monaco otthonában a labdarúgó Európa-liga csoportküzdelmeinek második fordulójában, így százszázalékos teljesítménnyel vezeti a H jelű négyest.

Fotó: MTI

A hercegségi csapat mérkőzéseire a legritkább esetben telik meg a II. Lajos Stadion, múlt hétvégén az Olympique Lyon ellen 2-1-re megnyert rangadón félház sem volt a 18 ezer nézőt befogadó létesítményben, így nem volt meglepetés, hogy a Ferencváros elleni összecsapásra is csak néhány ezer hazai szurkoló volt kíváncsi. A hangulatteremtés így a ferencvárosi drukkerekre maradt, és nem is lehetet rájuk panasz, az első perctől kezdve hangosan buzdították kedvenceiket, így ezen az estén a hercegség is is a IX. kerület részévé vált. 

Az első negyed órában a magyar bajnok futballozott fölényben, a Ligue 1 előző idényének harmadik helyezettje tompa volt. Az első veszélyes helyzetre 20 percet kellett várni, ekkor Tokmac Nguen lépett ki ziccerben egy hosszú indítással és passzolt higgadtan a jobb alsóba, de ahogyan az szabad szemmel is gyanúsnak tűnt, a VAR igazolta a lest. Bár perdöntő bizonyítékot nem láthattunk. A 32. percben a végig rendkívül agilis Adama Traoré eresztett el a bombát messziről, a kiváló lövést Alexander Nübel, a hazaiak német kapusa tornázta ki. Két perc múlva Mats Knoester hajmeresztő hibáját kis híján gólra váltotta a Monaco, de Dibusz Dénes hárítani tudott. A 40. percben a Monaco kapusa Aissa Laiduoni szabadrúgásánál is nagyot védett. Az első 45 perc után csak az okozott csalódást, hogy nem volt előnyben a Ferencváros.

Philippe Clement, a Monaco vezetőedzője a szünetben kettős cserével próbálta feltüzelni csapatát, és mindössze 14 másodpercet kellett várnia tanítványai első veszélyes akciójára. A hazaiak ezt követően fölénybe kerültek, Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros mestere nem kevesebb mint negyed óra elteltével reagált is, és megerősítette a középpályát. A hazai fölény így enyhült, de ez is kevésnek bizonyult, mert a találkozó egyetlen gólját Vécsei Bálint szerezte a 80. perben, a középpályás kapáslövése után a labda egy hazai védőn megpattanva vánszorgott át a gólvonalon.

Ezzel a magyar bajnok két forduló után két győzelemmel, makulátlan teljesítménnyel áll a csoport élén, és elkezdhet igen merész álmokat szövögetni. 

A Ferencváros a harmadik fordulóban, október 6-án a szerb bajnok Crvena zvezda otthonában lép pályára.

Európa-liga, csoportkör, 2. forduló
    H csoport

AS Monaco (francia)-Ferencváros 0-1 (0-0)
Monte-Carlo, II. Lajos Stadion, v.: Espen Eskas (norvég)
AS Monaco: Nübel - Disasi, Sarr (Boadu, 81.), Badiashile - Vanderson (Ruben Aguilar, a szünetben), Fofana, Camara, Golovin (Jakobs, 73.), Caio Henrique - Diatta (Akliouch, a szünetben), Ben Yedder (Embolo, 65.)
Ferencváros: Dibusz - Wingo, S. Mmaee, Knoester, Botka - Besic (Vécsei, 69.), Laidouni - Nguen (Gojak, 63.) - Zachariassen (Esiti, 90.), Traoré, R. Mmaee (Boli, 64.)
Gólszerző: Vécsei (80.)
Sárga lap: Embolo (77.), illeve Besic (69.), Traoré (93.)

A csoport másik mérkőzésén:
Trabzonspor (török)-Crvena zvezda (szerb) 2-1 (1-0)

Az állás: 1. Ferencváros 6 pont, 2. Trabzonspor 3 (4-4), 3. Monaco 3 (1-1), 4. Crvena zvezda 0

    Az eddigi eredmények:
    1. forduló (szeptember 8.)
Ferencváros-Trabzonspor (török) 3-2 (3-1)    
Crvena zvezda (szerb)-AS Monaco (francia) 0-1 (0-0)

    A további program:
    3. forduló:
    október 6., csütörtök:
Crvena zvezda-Ferencváros 18.45
AS Monaco-Trabzonspor 18.45

    4. forduló:
    október 13., csütörtök:
Ferencváros-Crvenza zvezda 21.00
Trabzonspor-AS Monaco 21.00

    5. forduló:
    október 27., csütörtök:
Ferencváros-AS Monaco FC 21.00
Crvenza zvezda-Trabzonspor 21.00

    6. forduló:
    november 3., csütörtök:
Trabzonspor-Ferencváros 18.45
AS Monaco-Crvenza zvezda 18.45

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60660/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Magyar labdarúgás,Európa-liga,Ferencváros,AS Monaco

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: Irán a hajrában lőtt gólokkal sokkolta Walest

2022.11.25. 13:15
Irán a hajrában lőtt gólokkal 2-0-ra legyőzte a walesi válogatottat a katari labdarúgó-világbajnokságon pénteken, a csoportkör második fordulójának nyitányán.

Külföldi foci

Bundesliga: jól sikerült Haller második műtétje

2022.11.25. 10:20
Jól sikerült Sébastien Haller második műtétje - erről a Borussia Dortmund hererákkal kezelt futballistája maga számolt be közösségi oldalán.

Külföldi foci

Katar 2022: a brazil kapitány nem vette észre Neymar sérülését

2022.11.25. 09:15
Tite, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem vette észre csütörtökön, hogy csapata világbajnoki bemutatkozó mérkőzésén kulcsembere, Neymar …

Külföldi foci

Katar 2022: egyelőre nem tudni, milyen súlyos Neymar sérülése

2022.11.25. 07:00
Egyelőre nem tudni, milyen súlyos sérülést szenvedett Neymar, a brazilok futballsztárja a szerbek ellen csütörtökön 2-0-ra megnyert világbajnoki csoportmérkőzésen.

Külföldi foci

Katar 2022: Richarlison duplájával nyertek a brazilok

2022.11.24. 22:05
Az esélyesek közé sorolt brazil válogatott Richarlison duplájával 2-0-ra legyőzte a szerb csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjának a csütörtöki nyitófordulójában.

Külföldi foci

Katar 2022: Lukaku edzésbe állt a belgáknál

2022.11.24. 20:10
Romelu Lukaku újra edzésbe állt a belgáknál, de Roberto Martinez szövetségi kapitány szerint még nem áll készen arra, hogy végigjátssza a vasárnapi összecsapást a katari …

Külföldi foci

Katar 2022: Portugália ötgólos meccsen legyőzte Ghánát

2022.11.24. 19:15
A portugál válogatott gól nélküli első félidőt követően 3-2-re legyőzte a ghánai együttest a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának csütörtöki …

Külföldi foci

Katar 2022: nem bírt egymással az uruguayi és a dél-koreai válogatott

2022.11.24. 16:10
Az uruguayi válogatott gól nélküli döntetlent játszott a dél-koreai csapattal a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának csütörtöki …

Külföldi foci

Katar 2022: a FIFA szerint Iránnak követnie kellene a protokollt sérült kapusával

2022.11.24. 16:05
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) azt javasolta iráni válogatott szakmai stábjának, hogy kövesse a fejsérülésekre előírt …

Külföldi foci

Katar 2022: a brazil Ronaldo nem láthatja honfitásait a stadionban

2022.11.24. 15:25
Nem szurkolhat a helyszínen honfitársainak, a brazil válogatottnak a katari labdarúgó-világbajnokságon Ronaldo.