Férfi kosárlabda vb-selejtező - Ivkovics Sztojan: jó esélyünk lehet a kijutásra

sportfaktor.hu

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kosárlabda-válogatottnak jó esélye lehet kijutni a jövő évi világbajnokságra.

A szakvezető az M4 Sport csatornán közölte, a novemberben esedékes vb-selejtezők könnyebbek lesznek, mint nemrég az Európa-bajnoki mérkőzések, mert akkor már nem állnak rendelkezésre az NBA-sztárok.

"Ha a csehek és a bosnyákok elleni mérkőzés úgy sikerül, amire képes a csapat, akkor februárban komoly esély lehet, hogy kijussunk a vb-re"

- jelentette ki a kapitány, akinek csapata a kölni Eb-meccsek előtt, augusztusban kikapott idehaza vb-selejtezőn a litvánoktól, majd győzött Csehországban.

A folytatásban a válogatott november 11-én Bosznia-Hercegovinában lép pályára, majd három nappal később Csehországot fogadja.

A 2023 februárjáig tartó európai vb-selejtezősorozat 32 együttessel rajtolt. Júliusban minden négyesből az első három gárda jutott tovább a kvalifikáció második szakaszába, melynek hat meccsére augusztusban, novemberben és jövő februárban kerül sor. A második szakasz 24 együttese négy hatos csoportban folytatja úgy, hogy valamennyien magukkal viszik a korábban szerzett pontjaikat. Végül mind a négy csoportból az első három utazhat a jövő nyári vb-re, amelynek a Fülöp-szigetek, Indonézia és Japán ad otthont.

A magyarok a hónap elején mind az öt Eb-csoportmeccsüket elvesztették Kölnben, s végül a 23. helyen zártak.

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60685/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Amerika

NBA: Jokic vezetésével denveri siker Brooklynban

2023.03.20. 09:50
A tripla duplát elérő Nikola Jokic vezérletével a Denver Nuggets 108-102-re nyert a Brooklyn Nets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: sorozatban nyolcadszor nyert a Philadelphia

2023.03.19. 08:15
A Philadelhia sorozatban a nyolcadik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA): a szombati játéknapon Indianapolisban győzött húsz pont különbséggel.

Csapatsportok

Férfi kosárlabda NB I: Szegeden nyert a listavezető

2023.03.18. 16:15
A címvédő és listavezető Szombathely Szegeden nyert a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombati játéknapján.

Amerika

NBA: ismét nyert a ligaelső Boston

2022.12.06. 08:25
A ligaelső Boston Celtics remek harmadik negyedbeli teljesítményével hatpontos győzelmet aratott a Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.

Amerika

NBA: Devin Booker remeklésével győzött megint a Suns

2022.12.01. 08:35
Devin Booker parádés játékkal segítette sorozatban hatodik győzelméhez a Phoenix Suns csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Amerika

NBA: Doncic beállította a klubrekordot

2022.11.30. 08:30
A Dallas Mavericks Luka Doncic szenzációs játékával nyert otthon a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: Ivica Zubac remeklésével nyert a Clippers

2022.11.28. 08:55
A horvát Ivica Zubac 31 ponttal és 29 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát, a legjobbjait nélkülöző Los Angeles Clipperst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi …

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: kikaptak a magyarok Spanyolországban

2022.11.27. 19:00
A magyar női kosárlabda-válogatott 77-66-ra kikapott a spanyol együttestől vasárnap Huelvában az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

Amerika

NBA: megszakadt a Minnesota és a Cleveland sikersorozata

2022.11.26. 08:40
A Minnesota Timberwolves öt, a Cleveland Cavaliers pedig négy győzelem után szenvedett ismét vereségét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: magyar diadal Temesváron

2022.11.24. 18:50
A magyar női kosárlabda-válogatott könnyedén legyőzte a román együttest csütörtökön Temesváron az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.