Férfi kézilabda BL: hétgólos Veszprém-győzelem Portóban

sportfaktor.hu

A Telekom Veszprém 35-28-ra győzött a portugál FC Porto otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, szerdán.

Fotó: Telekom Veszprém

A vendégek keretéből Andreas Nilsson hiányzott sérülés miatt.

A meccs negyedénél 6-6 volt az állás, Momir Ilic veszprémi vezetőedzőnek nem tetszett csapata teljesítménye, ezért időt kért. Kétségtelen, hogy eleinte támadásban és védekezésben sem játszottak olyan szinten, mint egy héttel korábban a Paris Saint-Germain elleni győztes rangadón, ám Petar Nenadic vezérletével két 3-0-s sorozatot produkáltak, így a szünet előtt már 15-11-es előnyben voltak a vendégek, és az első félidőt követően szintén négy góllal vezettek.

A második felvonás elején kettesével lőtték góljaikat a csapatok, ráadásul Rodrigo Corrales bravúrosan védett, ezért sem tudtak felzárkózni a portugálok. A magabiztos előny tudatában szebbnél szebb figurákat mutattak be a Magyar Kupa-címvédő bakonyiak, és azok a játékosok is pályára léphettek, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak. A Porto létszámfölényes támadójátékkal próbálkozott, de így sem tudott komoly ellenállást kifejteni, ennek következtében a vártnál is simábban nyertek a vendégek.

Petar Nenandic nyolc, Bjarki Már Elísson, Rasmus Lauge Schmidt és Manuel Strlek négy-négy góllal, Rodrigo Corrales 15 védéssel zárt. A hazaiaknál Jack Thurin hatszor talált be.

A két csapat ötödik egymás elleni mérkőzésén egy döntetlen mellett negyedszer győzött a Veszprém.

Az egy vereséggel álló Pick Szeged csütörtökön a francia HBC Nantes vendége lesz, a két sikerrel induló Veszprém pedig jövő szerdán a román Dinamo Bucuresti csapatát fogadja a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, A csoport

FC Porto (portugál)-Telekom Veszprém 28-35 (12-16)
Lövések/gólok: 53/28, illetve 52/35
Gólok hétméteresből: 4/4, illetve 1/1
Kiállítások: 6, illetve 4 perc

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60718/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,Telekom-Veszprém,Kézilabda BL

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda Európa-liga: tízgólos hátrányból várhatja a visszavágót a Siófok

2023.03.18. 21:10
A Siófok KC hazai környezetben 30-20-ra kikapott a dán Ikast HB csapatától a női kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének …

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: nagy csatában nyert a Dunaújváros

2022.12.18. 18:40
A Dunaújváros hazai pályán nagy csata végén egy góllal legyőzte a Siófokot a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: a Győr szoros meccset nyert Podgoricában

2022.12.17. 21:40
A Győr 25-23-ra győzött a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, szombaton.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: huszonnégy gólos különbséggel nyert a Ferencváros

2022.12.17. 17:35
A Ferencváros házigazdaként 43-19-re legyőzte a cseh Baník Most csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: a Ferencváros döntetlent játszott az izlandi Valurral

2022.12.06. 20:45
A Ferencváros házigazdaként 33-33-as döntetlent játszott az izlandi Valur Reykjavíkkal a férfi kézilabda Európa-liga …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: először nyert a Fejér B.Á.L.-Veszprém

2022.12.06. 18:40
A Fejér B.Á.L.-Veszprém házigazdaként 30-28-ra legyőzte kedden a szlovák Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik …

Csapatsportok

Az 1982-ben vb-ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötték

2022.12.05. 16:45
A negyven évvel ezelőtti, hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötte …

Csapatsportok

Többhetes kihagyás vár a győriek átlövőjére

2022.12.05. 13:45
Orrcsonttörés miatt több hétre kidőlt Ana Gros, a Győri Audi ETO KC kézilabdázója, aki szombaton sérült meg, a Rapid Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: ismét kikapott Bukarestben a Ferencváros

2022.12.04. 17:40
A Ferencváros 30-24-re kikapott a román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, vasárnap.

Csapatsportok

Férfi kézilabda BL: a Veszprém kikapott Zágrábban

2022.11.30. 22:40
A Telekom Veszprém 29-26-ra kikapott a horvát PPD Zagreb otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, szerdán.