Ökölvívás: Mayweather újból bokszol McGregorral

sportfaktor.hu

A veretlenül visszavonult bokszvilágbajnok, Floyd Mayweather Jr. bejelentette, hogy másodszor is ringbe száll a ketrecharcos ír Conor McGregor ellen.

A bemutatómeccseket - nagy pénzért - időnként még vállaló amerikai ökölvívó a Daily Mailnek nyilatkozott a lehetséges második csatáról, amelyet 2023-ban vívhatnak a felek.

Mayweather, aki most vasárnap lép szorítóba a japán Mikura Aszakura ellen, így fogalmazott a lapnak:

"Élvezni akarom ezt a hétvégét, aztán novemberben még egy bemutató-mérkőzésem lesz Dubajban, majd jövőre jöhet McGregor."

Mayweather és McGregor első összecsapására 2017 augusztusában került sor Las Vegasban a boksz szabályai szerint, az amerikai a 10. menetben technikai kiütéssel nyert. Fellépéséért hivatalos információk szerint 275 millió dollárt kapott.

Az UFC szervezetnél vitézkedő 34 éves McGregor a kevert harcművészetben (MMA) 22 győzelmet és hat vereséget számlál. 2015-ben nyerte meg első világbajnoki címét, majd ő lett az első olyan harcos az UFC történetében, aki egyszerre két vb-címet is birtokolt különböző kategóriákban (pehelysúly, könnyűsúly).

A 45 esztendős Mayweather, aki amatőrként 1996-ban olimpiai bronzérmet nyert, profi öklözőként 50 - közte 27 KO-val aratott - győzelem után vonult vissza 2017-ben. Öt különböző súlycsoportban volt világbajnok, majd miután hivatalosan szögre akasztotta a bokszkesztyűt, eddig három bemutató-mérkőzést vállalt, s mindhármat megnyerte. Boksztudásán kívül a pénzszerzésben is világbajnoknak számít, amiről beceneve, a Moneymaker (Pénzcsináló) is árulkodik. A Forbes amerikai gazdasági magazinnál több alkalommal is vezette a legjobban fizetett profi sportolók világranglistáját.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60724/pics/lead_800x600.jpg
Ökölvívás,Conor McGregor,Floyd Mayweather

További cikkek

Egyéni sportok

Női ökölvívó-vb: újabb két magyar vereség

2023.03.19. 18:00
Továbbra is várni kell az első magyar győzelemre az Új-Delhiben zajló női ökölvívó-világbajnokságon, mivel a negyedik versenynapon szerepelt Mezei Petra és Szűcs Szabina is kikapott a …

Egyéni sportok

Tyson Fury megőrizte bokszvilágbajnoki címét

2022.12.04. 12:10
Továbbra is a brit Tyson Fury a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka, mivel a szombat éjszaka a címvédő összecsapásán technikai KO-val legyőzte honfitárs kihívóját, Derek Chisorát.

Egyéni sportok

Ökölvívás: mégsem lesz Fury-Joshua ökölvívócsata

2022.09.26. 19:30
A két héttel ezelőtti hírekkel ellentétben várhatóan mégsem csap össze egymással a két nehézsúlyú brit ökölvívó, Tyson Fury és Anthony Joshua.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Álvarez megint legyőzte Golovkint, és megtartotta négy vb-övét

2022.09.18. 09:25
A mexikói Saúl Álvarez egyhangú pontozással legyőzte a kazah Gennagyij Golovkint szombat este a profi bokszolók Las Vegas-i gáláján.

Egyéni sportok

Ökölvívás: december 3-án csap össze a ringben Fury és Joshua

2022.09.13. 13:50
December 3-án léphet szorítóba a két brit nehézsúlyú világklasszis bokszoló, Tyson Fury és Anthony Joshua, miután az időpontban is megállapodtak a felek.

Egyéni sportok

Ökölvívás: Kovács István visszatér a WBO-hoz

2022.08.30. 14:40
A Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (IBA) júliusban távozott Kovács István ismét a Boksz Világszervezetnél (WBO) fog tevékenykedni.

Egyéni sportok

Ökölvívás: vitatható végeredmény egy vitathatatlan címmérkőzésen

2022.02.27. 00:00
A skót Josh Taylor maradt a vitathatatlan középsúlyú világbajnok (vagyis a WBC, a WBA, az IBF és a WBA övének birtokosa) miután sokak által vitatott …

Egyéni sportok

Ökölvívás: trónfosztás Atlantic Cityben (videó)

2022.01.23. 11:55
Hét év után cserélt gazdát a WBC pehelysúlyú világbajnoki öve, miután a címvédő Gary Russell Jr. többségi döntéssel kikapott Mark Magsayotól az Atlantic Cityben rendezett gála …

Egyéni sportok

Ökölvívás: Joseph Parker nyerte az év egyik legjobb nehézsúlyú meccsét (videó)

2021.12.19. 10:00
A korábbi világbajnok Joseph Parker egyhangú pontozással verte az egykori vb-kihívót Derek Chisorát a manchesteri ökölvívógála …

Egyéni sportok

Ökölvívó ob: nagyszerű döntők, testvérek is nyertek aranyérmet

2021.12.18. 20:20
Remek döntőket hozott a 98. Papp László férfi amatőr ökölvívó országos bajnokság utolsó versenynapja Győrben.