Férfi kézilabda BL: ötgólos szegedi vereség Nantes-ban

sportfaktor.hu

A Pick Szeged 35-30-ra kikapott a francia HBC Nantes otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, csütörtökön.

Fotó: Pick-Szeged

A vendégcsapat keretéből Luka Stepancic és Borut Mackovsek, a hazaiaktól Lucas De la Breteche és Viktor Hallgrímsson hiányzott.

Jól kezdte a meccset a magyar bajnoki címvédő, azonnal felvette az ellenfele által diktált ritmust, és kemény védekezésének, illetve hatékony támadójátékának köszönhetően többször is vezetett két góllal. A Nantes a 19. percben időt kért, a folytatásban sokkal összeszedettebbé vált a teljesítménye mindkét kapu előtt, és amikor 13-11-re ellépett, Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző is időt kért. Együttese csakhamar kettős emberelőnybe került, ám nem tudott egyenlíteni, a szünetben 17-15-ös hátrányban volt.

A hajrában látottak köszöntek vissza a második félidő elején is, pontosabban lőttek és jobban védekeztek a franciák, ezért a Szeged a kapusának lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltott. Ötgólos hátránynál időkérés, majd kapuscsere következett, és a vendégeknek egy 3-0-s sorozattal sikerült is némileg felzárkózniuk. Az 53. percben 31-28-nál még volt esélye a pontszerzésre a vendégcsapatnak, de a hajrá ismét a Nantes-nak sikerült jobban, és végül megérdemelten győzött 35-30-ra, mert a meccs harmadától irányította és kézben tartotta a játékot.

A hazaiaknál Valero Rivera tíz, a Szeged és a Veszprém korábbi légiósa, a spanyol Jorge Maqueda két gólt szerzett, Ivan Pesic 11 lövést védett. A szegediek közül Bogdan Radivojevic és Bodó Richárd öt alkalommal talált be, Mikler Roland hét, Mirko Alilovic öt védést mutatott be.

A két csapat hetedik egymás elleni tétmérkőzésén két szegedi siker mellett ötödször győzött a Nantes.

A két vereséggel álló Szeged egy hét múlva az előző idényben bronzérmes német THW Kiel vendége lesz, a két sikerrel rendelkező Telekom Veszprém pedig szerdán a román Dinamo Bucuresti-et fogadja a BL csoportkörében.

Eredmény, csoportkör, 2. forduló, B csoport

HBC Nantes (francia)-Pick Szeged 35-30 (17-15)
Lövések/gólok: 56/35, illetve 48/30
Gólok hétméteresből: 5/5, illetve 9/9
Kiállítások: 10, illetve 4 perc

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60730/pics/lead_800x600.jpg
MOL-Pick Szeged,Kézilabda BL,Kézilabda

További cikkek

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: négygólos hátrányban a Fejér B.Á.L.-Veszprém

2022.09.27. 22:25
A Fejér B.Á.L.-Veszprém 29-25-re kikapott a francia Chambery Savoie Mont Blanc HB otthonában a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: kétgólos hátrányban a Ferencváros

2022.09.27. 20:30
A Ferencváros 33-31-re kikapott a román Steaua Bucuresti otthonában a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc keddi, első …

Csapatsportok

Női kézilabda Eb: Tomori nem került a bő keretbe

2022.09.26. 20:40
Tomori Zsuzsanna nem került be a novemberi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott bő keretébe.

Csapatsportok

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém tíz góllal legyőzte a Tatabányát

2022.09.25. 20:05
A Telekom Veszprém házigazdaként 42-32-re legyőzte a Tatabányát a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: fordulatos meccsen dunaújvárosi siker

2022.09.24. 19:55
A Dunaújváros házigazdaként 25-23-ra legyőzte az MTK csapatát, az Alba Fehérvár és a Budaörs is idegenben nyert a női kézilabda NB I szombati játéknapján.

Csapatsportok

Férfi kézilabda NB I: továbbra sincs pontja az újonc Budai Farkasoknak

2022.09.24. 19:55
Az újonc Budai Farkasok csapata 31-30-ra kikapott a Budakalász vendégeként a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: csaknem hét év után kapott ki otthon a Győr

2022.09.24. 19:45
A Győri Audi ETO KC házigazdaként meglepetésre 28-24-re kikapott a francia Metz HB csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, …

Csapatsportok

Női kézilabda BL: a Brest egy góllal nyert az FTC vendégeként

2022.09.24. 17:45
A Ferencváros házigazdaként 21-20-ra kikapott a francia Brest Bretagne csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, szombaton Érden.

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: váci és debreceni siker

2022.09.23. 19:45
A Vác a balatonboglári NEKA otthonában, míg a DVSC a vendég Mosonmagyaróvár ellen győzött a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.

Csapatsportok

Férfi kézilabda NB I: fölényes FTC-győzelem

2022.09.23. 19:30
A Ferencváros fölényes győzelmet aratott a vendég Gyöngyös felett a férfi kézilabda NB I egyetlen pénteki mérkőzésén.