Kosárlabda: Hanga Ádám a hétvégi szuperkupán már játszhat

sportfaktor.hu

A hétvégi spanyol szuperkupa-mérkőzésen már szerepelhet Hanga Ádám, a Real Madrid kosarasa.

A magyar klasszis combproblémái miatt csak két mérkőzésen léphetett pályára a kölni csoportkörben a nemrég befejeződött Európa-bajnokságon, és idő előtt elhagyta a nyeretlenül zárt nemzeti csapatot, hogy kikezeltesse sérülését.

"A múlt hét még erősítésből és kezelésekből állt, ezen a héten kezdtem el edzeni a csapattal, amely tegnap egészült ki az Eb hajrájában érintett játékosokkal"

- mondta.

"Innentől az edző döntése, hogy betesz-e a Spanyol Szuperkupa szombati elődöntőjében a házigazda Betis ellen. Erre a minitornára szokták mondani, hogy ha nem nyered meg, akkor senkit nem érdekel, ha megnyered, akkor meg jól indul a szezon. Utóbbi történt tavaly, amikor mi nyertük meg, a döntőben a Barcelonát legyőzve."

A 33 éves kosaras közölte, nagyszerű és eseménydús nyara volt, kezdve a spanyol bajnoki címmel, majd Hanga-tábor és Hangtime a Városligetben, végül pedig második Eb-jén szerepelhetett a válogatottal.

"Nagyon jól éreztem magam azokkal a srácokkal, akikkel felnőttem. Öröm volt pályára lépni a két világbajnoki selejtezőn, az Eb-csoportunkról pedig mindent elmond, hogy szinte minden ellenfelünk bejutott a legjobb nyolcba. Remélem, a 2025-ös Eb-n is megmutatjuk magunkat."

Ami a célokat illeti, Hanga közölte, eddig négy döntőt kívánt az idény előtt magának, de most inkább négy bajnoki címet kíván. Az előző évadban az Euroliga és a Spanyol Király Kupa döntőjét elvesztette a Reallal, ezúttal viszont a "Grand Slamre" törekszik - tette hozzá.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60735/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,Hanga Ádám

További cikkek

Amerika

NBA: ledolgozhatatlannak tűnő hátrányból győzött a Los Angeles Clippers (videó)

2022.01.26. 12:15
A Los Angeles Clippers 35 pontos hátrányt ledolgozva 116-115-re győzött a Washington Wizards otthonában az NBA mai játéknapján.

Csapatsportok

Kosárlabda BL: megnehezítette a Tenerife dolgát a Falco

2022.01.25. 20:05
Nagyot küzdött a magyar bajnok Falco a Tenerifével szemben ám végül hazai vereséggel kezdte a Bajnokok Ligája középdöntőjét.

Amerika

NBA: szoros meccsek mindenhol, nyert a Phoenix (videó)

2022.01.25. 12:40
Az NBA legutóbbi játéknapjának valamennyi mérkőzésén nem volt hat pontnál nagyobb különbség a csapatok között.

Amerika

NBA: rangadót nyert és Kelet élére állt a Miami Heat (videó)

2022.01.24. 12:00
A Miami Heat 113-107-re legyőzte a Los Angeles Lakerst az NBA mai játéknapjának rangadóján. A floridai csapat sikerével átvette a vezetést a Keleti főcsoportban.

Amerika

NBA: túldobta ellenfelét a címvédő (videó)

2022.01.23. 12:30
A Milwaukee Bucks 133-127-re végződő mérkőzésen kerekedett a Sacramento Kings ellen az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: Harden nagyszerűen játszott, győzött a Brooklyn (videó)

2022.01.22. 12:40
A remekül játszó James Harden vezérletével a Brooklyn Nets 117-102-re verte a San Antonio Spurst az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: rangadót nyert a Phoenix, kikapott a Golden State (videó)

2022.01.21. 11:45
A Phoenix Suns 109-101-re győzött Dallasban, míg a Golden State Warriors hosszabbítás után kikapott az Indiana Pacerstől az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: Embiid karriercsúcsa, Jokics és Doncic is remekelt (videó)

2022.01.20. 13:00
Három nagy sztár is remekelt az NBA mai játéknapján, amely során a Philadelphia 76ers 123-110-re legyőzte az Orlando Magicet.

Csapatsportok

Női kosárlabda Euroliga: bravúros győzelmet aratott a Sopron

2022.01.19. 18:55
Nagy fegyverténynek számító győzelmet aratott a Sopron Basket a női kosárlabda Euroliga tizenkettedik fordulójában, miután 77-73-ra nyert a Dinamo Kurszk otthonában.

Amerika

NBA: szoros meccsen győzött a Minnesota (videó)

2022.01.19. 12:25
A Minnesota Timberwolves 112-110-re győzött New Yorkban az NBA mai játéknapján, míg a Golden State Warriors magabiztosan verte a Detroit Pistonst.