Úszás: edzője szerint nagyon sokat javult Milák Kristóf hozzáállása

sportfaktor.hu

Edzője, Virth Balázs szerint nagyon sokat javult az olimpiai bajnok Milák Kristóf hozzáállása az idei szezonban.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2021. szeptember 16-án jelentették be, hogy Virth veszi át Milák szakmai felkészítését, vagyis az idei volt az első közös versenyidényük. Az edző csütörtökön az M1 aktuális csatornán elmondta, az év első felében nagyon megnehezítette a felkészülést, hogy tanítványa a rövidpályás szezonban is betegséggel küzdött, és az országos bajnokság előtt is megbetegedett az edzőtáborban.

"Állandóan úgy teltek a hetek, a hónapok, hogy mindig visszaestünk, majd jöttünk föl, nem az volt, hogy magasabb szintről folytatjuk tovább a felkészülést. Ez egy picit megviselte őt is és engem is, főleg annak fényében, hogy hazai világbajnokságra kellett készülni"

- nyilatkozta.

Hozzátette, a magyar bajnokság után már egészséges volt az olimpiai, háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok, és ez a lelki tényezőkre is pozitívan hatott, utána már rendben volt minden.

Virth nagyon pozitívan értékelte az első közös idényüket, mert a rövidpályás szezon után jobban megismerte edzéskörülmények között, hogyan reagál a terhelésre Milák, aki a fő számában javítani tudott az egyéni legjobbján.

"A hozzáállása nagyon sokat javult a külső szemlélők szerint is. Ez talán annak köszönhető, hogy tevékenyen részt vehet abban, hogyan alakul a programja. Meg kell ismernem, hogyan működik ő, ezért bevontam a felkészülés megtervezésébe, és élvezi, hogy részt vehet ebben. Ennek köszönhető a pozitív változás a részéről"

- magyarázta Virth, aki szerint viszonylag zökkenőmentes volt az átmenet az edzőváltás szempontjából.

A tréner elárulta, a következő felkészülési időszakra már megvannak az edzőtáborok időpontjai, a helyszínek viszont még nem, mert azok attól is függenek, melyik uszodák hogyan tudnak nyitva tartani a közeljövőben. Decemberig itthon készülnek, majd világkupaversenyek és a rövidpályás országos bajnokság következik. Januártól két külföldi és két belföldi edzőtábor szerepel a programban, a jövő év fő versenye pedig a világbajnokság lesz.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60734/pics/lead_800x600.jpg
Úszás,Milák Kristóf

További cikkek

Egyéni sportok

Vizes Eb: Milák készen áll a mentor szerepére is

2022.08.16. 19:45
Milák Kristóf élvezte a rendkívül sűrű programot, szerinte mentorként is helytállt a római úszó Európa-bajnokságon, amelyet három arany- és két ezüstéremmel zárt.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Milák Kristóf arany-, Márton Richárd ezüstérmes 200 méter pillangón

2022.08.16. 19:00
Milák Kristóf címét megvédve arany-, Márton Richárd pedig ezüstérmet nyert 200 méter pillangón a római úszó Európa-bajnokság keddi …

Egyéni sportok

Vizes Eb: Mihályvári-Farkas ezüstérmes, Milák, Hosszú és Sebestyén is döntős

2022.08.15. 19:50
Mihályvári-Farkas Viktória ezüstérmet nyert 1500 méter gyorson a római úszó Európa-bajnokság hétfői napján.

Egyéni sportok

Vizes Eb: ezüstérmes a 4x100 méteres férfi gyorsváltó

2022.08.14. 20:35
A 4x100 méteres magyar férfi gyorsváltó ezüstérmet nyert vasárnap a római úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Milák és Németh sem jutott döntőbe 200 méter gyorson

2022.08.14. 18:40
Milák Kristóf és Németh Nándor sem jutott döntőbe 200 méter gyorson vasárnap a római úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes Eb: nincs kérdés, Milák Kristóf aranyérmes 100 méter pillangón

2022.08.14. 18:30
Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 100 méter pillangón vasárnap a római úszó Európa-bajnokságon.

Egyéni sportok

Vizes Eb: Hosszú - Ha úszom tovább, ennél jobban szeretnék felkészülni

2022.08.14. 13:25
A hazai rendezésű világbajnokság után Hosszú Katinka elfáradt, és nem tudott megfelelően felkészülni a Rómában zajló Európa-bajnokságra.

Egyéni sportok

Budapest rendezi a 2022-es vizes világbajnokságot!

2022.02.07. 12:05
A FINA bejelentése szerint Fukuoka helyett Budapest rendezi a 2021-ről az idei évre halasztott vizes világbajnokságot.

Egyéni sportok

Hosszú Katinka sajtóhírek szerint visszavonul, de ő csak egy képpel reagált erre

2022.01.12. 19:05
Az M4 Sport illetve több magyar médium is úgy értesült, hogy a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka az idei Európa-bajnokságot …

Egyéni sportok

Triplázó magyar sprinterkirály, F1-dráma - Ez történt 2021 negyedik negyedévében

2021.12.31. 12:25
A 2021-es esztendő utolsó negyedéve Szabó Szebasztián Európa-bajnoki győzelmeiről, Verstappen és Hamilton végletekig kiélezett …