Nemzetek Ligája: Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében

sportfaktor.hu

A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a sorozat élvonalában marad.

Fotó: MTI

A mérkőzés előtt egyperces gyászszünettel adóztak az egy hónapja elhunyt világbajnoki ezüst- és bronzérmes Uwe Seeler emléke előtt.

A magyar csapat kifejezetten bátran kezdett, ahogy júniusban, úgy ezúttal sem volt megilletődve az esélyesebb riválisával szemben, a labdaszerzések után bátran megindult előre. Néhány perc után a hazaiak egyértelműen átvették az irányítást, de hiába birtokolták többet a labdát, a magyarok szokásos, szervezett védekezésén nem találtak rést. Az újonc Kerkez Milos mind védekezésben, mind támadásban agilisan futballozott, éppen az egyik bal oldali megindulása eredményezett egy szögletet, amelyet követően a búcsúzó Szalai Ádám pályafutása talán legszebb gólját - Zlatan Ibrahimovicot megidézve - szerezte a címeres mezben.

A magyar vezetés egyértelműen megtörte a németek lendületét, jó néhány perc kellett nekik, mire ismét fölényben futballoztak, de ez ismét meddőnek bizonyult, mert a magyar védelem hibátlanul játszott, nem hagyott területet a hazai támadóknak, így Gulácsinak még annyi dolga sem volt, hogy a beadásokat lehúzza a levegőből. A 35. percben kissé feszültté vált a hangulat, miután egy jobb oldali magyar szöglet előtt az éppen Lipcsében futballozó Szoboszlai Dominikot megdobálták, ráadásul egy papírgalacsinnal el is találták. A magyar szervezettségről mindent elárul, hogy Gulácsinak az első és egyetlen védeni valója a 40. percben volt, amikor Müller középre tartó fejesét ölelte magához.

A második félidő hasonló mederben kezdődött, mint ahogy az első abbamaradt. Az egyik magyar akciónál viszont Nagy Ádámot megütötték, a Pisa középpályása földön maradt, a létszámfölényt kihasználva pedig a németek végigrohantak a pályán, ám Gulácsi az első bravúrjával megakadályozta az egyenlítést. Az első komoly német helyzet egy csapásra megváltoztatta az összképet, a hazaiak ezt követően kifejezetten veszélyes akciókat vezettek, de csak lesgólig jutottak. Marco Rossi legénysége a 60. percre rendezte a sorait, majd amikor az olasz szakvezető lecserélte Szalai Ádámot, a több mint kétezer magyar szurkoló a csapatkapitány nevét skandálta.

Nem sokkal beállítása után Ádám Martin remek lövését hárította ter Stegen, ezt követően az utolsó negyedórában viszont a magyarok leginkább már csak a rombolásra és a védekezésre összpontosítottak a minimális előny megőrzése érdekében. A németek rendületlenül támadtak, ekkor már komoly nyomás volt a magyar kapun, de azért igazi helyzetig alig jutottak a hazaiak. A meccs lehetőségét egy kontra végén Kleinheisler puskázta el, aki nem a rövid és nem a hosszú sarkot vette célba, hanem telibe lőtte Ter Stegent. A magyarok végül hősiesen és önfeláldozóan védekezve megóvták kapujukat a góltól, így újabb bombameglepetést okozva Lipcséből is elhozták a három pontot, melynek nyomán a vendégszurkolóktól zengett a Red Bull Aréna.

A nemzeti csapattól 34 évesen hétfőn búcsúzó Szalai Ádám a 85. válogatottságával beérte Puskás Ferencet, 26. gólja a címeres mezben pedig három pontot ért. Biztos csoportelsőséget viszont azért nem jelentett a siker, mert a négyes másik meccsén az Európa-bajnok olaszok is nyertek az Eb-ezüstérmes Anglia ellen, amely így sereghajtóként kiesett.

A lipcsei bravúrról mindent elárul, hogy Hansi Flick vezetésével először kapott ki a Nationalelf, amely kilenc győzelem és négy döntetlen után maradt alul.

A magyar csapat hétfőn fejezi be a sorozat csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban éppen az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.

Nemzetek Ligája, A divízió, 3. csoport, 5. forduló

Németország-Magyarország 0-1 (0-1)
Lipcse, Red Bull Aréna, 39 513 néző, v.: Slavko Vincic (szlovén)
Németország: Ter Stegen - Hofmann, Süle, Rüdiger, Raum - Gündogan (Musiala, 70.), Kimmich - Gnabry (Kehrer, a szünetben), Müller (Nmecha, 85.), Sané - Werner (Havertz, 70.)
Magyarország: Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola, Nagy (Styles, 78.), Schäfer, Kerkez - Szoboszlai (Nego, 85.), Gazdag (Kleinheisler, 66.) - Szalai Á. (Ádám, 66.)
Gólszerző: Szalai Á. (17.)
Sárga lap: Kimmich (25.), Rüdiger (90.), illetve Szalai Á. (40.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60743/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Szalai Ádám,válogatott,Nemzetek Ligája

További cikkek

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: a spanyolok kikaptak otthon, a portugálok idegenben nyertek

2022.09.24. 22:50
A spanyol válogatott otthon 2-1-re kikapott Svájctól, míg a portugál együttes 4-0-ra győzött Csehországban a labdarúgó Nemzetek Ligája ötödik …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

2022.09.24. 09:35
A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól

2022.09.24. 07:00
Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Rossi újoncot avat

2022.09.23. 19:55
Kerkez Milos személyében pénteken újonc is pályára lép a magyar labdarúgó-válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: telt ház előtt fogadja a magyarokat a német válogatott

2022.09.23. 14:25
Telt ház, csaknem 40 ezer néző előtt lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott pénteken (ma) este Lipcsében, a németek elleni Nemzetek …

Magyar foci

Német-magyar - Rossi: a cél változatlan, büszkén lejönni a pályáról

2022.09.22. 20:05
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára a cél ugyanaz lesz pénteken a németek elleni Nemzetek …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Flick és Werner szerint is az első hely a németek célja

2022.09.22. 14:30
Hansi Flick szövetségi kapitány és a csatár Timo Werner is abban bízik, hogy a német labdarúgó-válogatott megnyeri Nemzetek Ligája-csoportját.

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Neuer és Goretzka koronavírusos, kihagyja a magyarok elleni meccset

2022.09.21. 17:35
Pozitív eredménnyel zárult a koronavírustesztje Manuel Neuernek, valamint Leon Goretzkának, a magyarok ellen pénteken sorra kerülő …

Magyar foci

Szalai Ádám visszavonul a válogatottól

2022.09.21. 17:20
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Srdjan Blagojevic lett a Debrecen vezetőedzője

2022.09.21. 17:05
A szerb Srdjan Blagojevic lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC vezetőedzője.