Nemzetek Ligája: Morata a 88. percben lőtte elődöntőbe a spanyolokat Bragában

sportfaktor.hu

A spanyol válogatott jutott utolsóként a labdarúgó Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, miután kedden 1-0-ra nyert a portugál együttes vendégként a csoportkör hatodik, utolsó fordulójában.

Az A divízió 2. csoportjának továbbjutásról döntő rangadóján a házigazdáknak az egy pont is döntős részvételt ért volna. Luis Enrique, a spanyolok szövetségi kapitánya alaposan átformálta csapatát a legutóbbi fellépéshez képest: a szombaton otthon, Svájccal szemben 2-1-re alulmaradó kezdőből csupán négyen álltak fel a kezdésre Bragában, ahol az első félidő változatos, de csupán közepes iramú és színvonalú játékot hozott. Helyzetek még úgy is csak a hazaiak előtt adódtak, hogy szervezett védekezésüket véletlenül sem bontották meg, miközben a vendégeknek meg kellett elégedniük a labdatartással és néhány formás akcióval, amit viszont nem tudtak elvinni a befejezésig.

A szünet után nem sokat változott a játék képe, a 60. percben támadó szellemű, friss cserejátékosokkal azonban már megjött a tűz a spanyolok játékába, ami helyzetekkel is párosult. A gólra azonban így is a 88. percig várniuk kellett: Nico Williams alapvonalról középre visszafejelt labdáját a lesipuskásként helyezkedő, üresen hagyott Álvaro Morata közelről lőtte a kapuba. A védekezésre koncentráló portugálok így nem tudták kihúzni döntetlennel, és ezzel elbukták a továbbjutást.

A júniusban esedékes négyes döntőbe az elmúlt napokban Horvátország, a magyarok csoportjában első Olaszország, valamint Hollandia már biztosította a helyét, a torna házigazdája utóbbi lesz. Az első kiírás 2019-es döntőjét a portugálok nyerték, míg a második sorozat végjátékában, tavaly a franciák diadalmaskodtak, így miután egyikük sem lesz érdekelt jövőre, új bajnokot avatnak.

A B divízió 1. csoportjában Ukrajna nem tudta legyőzni Skóciát, a gól nélküli döntetlen eredményeként utóbbi megőrizte kétpontos előnyét, és feljutott a legjobbak közé. A 4. csoportban a szerbek vendégként nyertek a norvégok ellen, akiket pontegyenlőséget követően ezzel a három ponttal tudtak megelőzni a csoportgyőzelemért vívott versenyfutásban, így előbbiek is A divízióba jutottak.

A Nemzetek Ligájában a B, a C és a D divízió csoportgyőztesei feljutottak, míg az A, a B és a C divízió csoportutolsói kiestek.

Eredmények, 6. forduló

    A divízió
    2. csoport

Portugália-Spanyolország 0-1 (0-0)
Svájc-Csehország 2-1 (2-1)

A végeredmény: 1. Spanyolország 11 pont, 2. Portugália 10, 3. Svájc 9, 4. (és kiesett) Csehország 4

    B divízió
    1. csoport

Ukrajna-Skócia 0-0
Írország-Örményország 3-2 (1-0)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Skócia 13 pont, 2. Ukrajna 11, 3. Írország 7, 4. (és kiesett) Örményország 3

    2. csoport

Albánia-Izland 1-1 (1-0)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Izrael 8 pont, 2. Izland 4, 3. Albánia 2
(Eredetileg ebben a csoportban szerepelt volna az ukrajnai háború miatt kizárt Oroszország.)

    4. csoport

Norvégia-Szerbia 0-2 (0-1)
Svédország-Szlovénia 1-1 (1-1)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Szerbia 13 pont, 2. Norvégia 10, 3. Szlovénia 6, 4. (és kiesett) Svédország 4

    C divízió
    2. csoport

Görögország - Észak-Írország 3-1 (1-1)
Koszovó-Ciprus 5-1 (2-0)

A végeredmény: 1. (és feljutott) Görögország 15 pont, 2. Koszovó 9, 3. Észak-Írország 5 (7-10), 4. (és kiesett) Ciprus 5 (4-12)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60762/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Nemzetek Ligája

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: Bruno Fernandes nyolcaddöntőbe lőtte Portugáliát

2022.11.28. 22:15
A portugál válogatott Bruno Fernandes góljaival 2-0-ra legyőzte az uruguayi csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság H csoportjának hétfői második fordulójában, ezzel …

Külföldi foci

Katar 2022: Svájc legyőzésével továbbjutottak a brazilok

2022.11.28. 19:10
A brazil válogatott Svájc 1-0-s legyőzésével már a csoportkör második fordulójában, hétfőn biztosította továbbjutását a katari labdarúgó-világbajnokság G csoportjából.

Külföldi foci

Katar 2022: a ghánai kapitány szerencséről, a dél-koreai igazságtalanságról beszélt

2022.11.28. 18:25
A ghánai szövetségi kapitány szerencséről, a dél-koreaiak szakvezetője pedig igazságtalanságról beszélt a két csapat …

Külföldi foci

Katar 2022: Dragan Stojkovic okosabb játékot várt volna el

2022.11.28. 17:35
Dragan Stojkovic szövetségi kapitány úgy véli, a szerb labdarúgó-válogatottnak meg kellett volna nyernie a kameruniak elleni hétfői összecsapást a katari világbajnokságon.

Külföldi foci

Katar 2022 - Rigobert Song: Kamerunnak még van helye a világbajnokságon

2022.11.28. 16:45
Rigobert Song kameruni szövetségi kapitány szerint még van esélyük a továbbjutásra, és ezt hétfőn be is bizonyították, amikor döntetlenre mentették …

Külföldi foci

Katar 2022: Brüsszelben tizenegy embert tartóztattak le a vasárnapi zavargások során

2022.11.28. 16:20
A marokkói labdarúgó-válogatott Belgiummal szembeni vasárnapi világbajnoki győzelmét követően Brüsszel központjában kitört …

Külföldi foci

Katar 2022: Ghána az újabb ötgólos meccsét már megnyerte

2022.11.28. 16:15
Ghána fordulatos és izgalmas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a dél-koreai válogatottat a katari labdarúgó-világbajnokságon hétfőn, a H csoport második fordulójában.

Külföldi foci

Katar 2022: hatgólos döntetlen, kétgólos előnyről veszített pontokat Szerbia

2022.11.28. 13:05
A szerb válogatott 3-1-re is vezetett, végül azonban 3-3-as döntetlent játszott Kamerunnal hétfőn, a katari labdarúgó-világbajnokság G …

Külföldi foci

Katar 2022: Lewandowski mezt ajándékozott egy szaúdi szurkolónak

2022.11.28. 11:00
Robert Lewandowski egy aláírt mezt ajándékozott annak a szaúdi futballszurkolónak, aki a szombati, Szaúd-Arábia elleni világbajnoki mérkőzésükön a gólja után az …

Külföldi foci

Katar 2022: Messi tanácsadója cáfolja, hogy a Miamival tárgyalnának

2022.11.28. 09:45
Lionel Messi egyik tanácsadója cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint az argentin válogatottal a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő …