Európa-liga - Csercseszov: két lábbal a földön kell maradni

sportfaktor.hu

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint "két lábbal a földön kell maradniuk" a Crvena zvezda elleni Európa-liga csoportmérkőzés előtt.

Fotó: MTI

"A riválisunk évről évre a Bajnokok Ligájában, vagy a közelében van, ennek megfelelően nehéz mérkőzésre számítok. Mivel a Crvena zvezda utolsó a csoportban, nyilván irányítani és nyerni akar, kiváltképpen otthon, mi ennek megfelelően készültünk taktikailag"

- mondta a szerb bajnokról a szerdai sajtótájékoztatón az orosz tréner. Kifejtette, kifejezetten örülne, ha telt ház lenne, mert ezeket a meccseket szereti, illetve tudja, hogy 1975-ben ugyanitt 110 ezer néző előtt jutott tovább a Ferencváros a KEK elődöntőjéből.

Csercseszov arról is beszélt, hogy semmi mentális felkészítésre nem volt szükség a Kecskeméten elszenvedett 2-0-s bajnoki vereséget követően, mivel egyrészt nem szeret a múltról beszélni, másrészt rögtön a találkozó után már a mostani összecsapásra koncentráltak.

"Nem volt szerencsénk Kecskeméten, a pályát a meccs előtt és után sem említettem kifogásként, mindenki látta milyen állapotban volt, de ez már történelem. Magunk mögött kell hagynunk"

- jelentette ki a szakember, aki arról számolt be, hogy csak a bosnyák Adnan Kovacevicre nem számíthat, ő a válogatottban sérült meg.

"Lépésről lépésre kell haladni, most is mindkét csapat a három pont megszerzésére hajt majd, mint mindig. Például a kecskeméti vereség oka az is lehet, hogy egyes játékosok már erre a belgrádi mérkőzésre gondoltak, éppen ezért nem szabad előre tekinteni".

Csercseszov nem kívánt számolgatásba és olyan távlati jóslatokba bocsátkozni, hogy meddig juthat az együttese, mert mint fogalmazott, nem szereti a matekot, és a futball világában bármi megtörténhet.

"Nem változtatott semmit a vasárnapi vereség, talán csak jobban ki leszünk élezve. Nagy meccsre számítok. Jól állunk a csoportban, ha a tabellára nézünk, talán mi vagyunk az esélyesek, de ez nem számít, mert ez a meccs is 0-0-ról indul"

- mondta Mats Knoester, aki szintén abban reménykedik, hogy telt ház lesz, mert játékosként az ilyen nagy meccseket tartja felemelőnek.

A holland védő szerint teljesen természetes, hogy az első két találkozó megnyerése után többre vágyik az ember, mert elérhetővé vált a cél. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem ijeszti meg őket, hogy hirtelen van veszítenivalójuk a Trabzonspor és Monaco legyőzése után.

A Crvena zvezda-Ferencváros El-mérkőzés csütörtökön 18.45-kor kezdődik a belgrádi Rajko Mitic Stadionban. Az eddig százszázalékos  magyar bajnok már döntetlennel a csoport élén maradna, de győzelemmel akár a tavaszi folytatás is biztossá válhat. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60787/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Európa-liga,Ferencváros

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: a búcsú után távozik a mexikói kapitány

2022.12.01. 08:30
A mexikói labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatokig versenyben volt a nyolcadöntőbe jutásért, de "csak" 2-1-re győzte le szerdán este Szaúd-Arábia csapatát, így utazhat …

Külföldi foci

Katar 2022: a lengyelek izgultak, Messiék magukban bíztak

2022.12.01. 08:10
Czeslaw Michniewicz lengyel szövetségi kapitány szerint az izgalmak miatt szinte megállt a szíve az argentinok elleni szerda esti mérkőzésen, de végül sikerült kivívni a …

Külföldi foci

Katar 2022: lengyel vereség Argentínától, de mindkét csapat a 16 között

2022.11.30. 22:15
Az argentin labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott szerdán a lengyel csapat felett a katari világbajnokságon, így első helyen jutott …

Külföldi foci

Katar 2022: Mexikó legyőzte a szaúdiakat, de mindkét csapat kiesett

2022.11.30. 22:10
A mexikói válogatott 2-1-re legyőzte a szaúdi csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának harmadik fordulójában szerdán, de ezzel az eredménnyel …

Külföldi foci

Katar 2022: legyőzte a címvédőt, de így sem jutott tovább Tunézia

2022.11.30. 18:20
A tunéziai válogatott 1-0-ra nyert a címvédő francia válogatott ellen a katari labdarúgó-világbajnokság D csoportjának harmadik fordulójában, de így sem …

Külföldi foci

Katar 2022: Ausztrália legyőzte és kiejtette Dániát

2022.11.30. 18:10
Az ausztrál válogatott egygólos győzelmet aratott az esélyesebbnek tartott dán csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság szerdai napján, így továbbjutott a D csoportból, míg az …

Külföldi foci

Pelé újra kórházban

2022.11.30. 18:10
Ismét kórházban Pelé: a brazilok legendás labdarúgójának vastagbélrák elleni gyógyszeres kezelését állítják be az orvosok.

Külföldi foci

Katar 2022: Pulisicet kórházba vitték kivizsgálásra

2022.11.30. 12:40
A kedd esti Irán elleni mérkőzés után kórházba vitték Christian Pulisicet, aki az amerikaiak győzelmet és továbbjutást jelentő gólját szerezte a katari labdarúgó-világbajnokságon.

Külföldi foci

Katar 2022: a Marca szerint Ronaldo hamarosan aláír a szaúdi al-Nasszrhoz

2022.11.30. 11:15
Sajtóértesülések szerint a jelenleg a portugál válogatottal a katari világbajnokságon szereplő Cristiano Ronaldo hamarosan aláír a szaúdi al-Nasszr …

Külföldi foci

Katar 2022: kiélezett meccsen nyert és jutott tovább az Egyesült Államok

2022.11.29. 22:15
Anglia mellett az Egyesült Államok jutott tovább a katari labdarúgó-világbajnokság B csoportjából, mivel kedden este kiélezett csata végén, 1-0-ra …