Atlétikai vb 2023: háromszáz nap a rajtig, novemberben indul a jegyértékesítés

sportfaktor.hu

Már csak 300 nap van hátra a budapesti atlétikai-világbajnokság rajtjáig.

A szervezők vasárnapi közleménye kiemeli: a 2023. augusztus 19-én kezdődő eseményen 215 ország több mint 2000 versenyzője küzd majd a dicsőségért, köztük olyan magyar sztárok is, mint Kozák Luca és Halász Bence.

"Óriási az érdeklődés, sokan keresnek meg minket azzal, hogy az atlétikai világbajnokság belépőjegyét szeretnék ajándékba adni karácsonyra a szeretteiknek. Örülünk, hogy ennyien várják már és azon dolgozunk, hogy mindenki eljusson a vb-re, aki látni szeretné ezt a csodát, amit az atlétika jelent"

- fogalmazott Németh Balázs, az atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója.

Németh hozzátette: ez lesz az első atlétikai vb, amelyre a szervezőbizottság kedvezményes jegyet biztosít azoknak, akik sportolnak, vagy sportolni kezdenek. A jegyárusítás várhatóan november végén startol, annak részleteiről is ekkor adnak majd tájékoztatást a szervezők.

Schmidt Ádám, a 2023-as atlétikai vb lebonyolításáért felelős kormánybiztos kiemelte: a szervezőbizottság folyamatosan és nagy erőkkel dolgozik azon, hogy Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményét méltó módon rendezhessék meg.

"Szoros az együttműködés a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel, a helyszínen zajlik az építkezés, közös célunk, hogy a munkálatok a terveknek megfelelően, gördülékenyen haladjanak tovább"

- mondta a sportért felelős államtitkár.

A rajt apropóján az idén vb-ötödik és Eb-ezüstérmes kalapácsvető, Halász Bence az M1 aktuális csatornának elmondta: leginkább már a budapesti vb motoszkál a fejében, hiszen nagyon gyorsan eltelik majd a kezdésig hátralévő 300 nap. Kiemelte: nagyon várja már a vb-t, de addig még rengeteg munkát kell elvégeznie.

"Ebből a háromszáz napból kell minél többet kihozni, és akkor a vb-n már nem történhet semmi rossz"

- mondta a 25 éves atléta. A sportoló hangsúlyozta: mindössze egy hete maradt hátra a pihenőjéből, amit az utóbbi évek legjobbjának tart, hiszen a korábbiak során előfordult, hogy kevés nap állt a rendelkezésére vagy éppen sérüléséből épült fel közben.

"Ezzel ellentétben most tényleg végig pihenéssel telt, és tele erővel várom az alapozást. Ami pozitív dolog pedig megmaradt bennem idénről, és szeretném továbbvinni a jövőre vonatkozóan, az a versenyzés, ami az egész szezonomat jellemezte. Ahogy versenyről versenyre jó teljesítményt nyújtottam, és folyamatosan javítottam az eredményeimet. Ezt a mentalitást, ezt a technikát szeretném megőrizni"

- hangsúlyozta.

A szezonra vonatkozó terveit illetően kiemelte: reális célnak tartja a vb-n az éremszerzést, hiszen az előző vb óta eltelik egy év, s ez a hozzá hasonló, fiatalabb korosztályhoz tartozó versenyzőknek kedvez, nem pedig az idősebb riválisoknak.

Címkék: atlétika
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60800/pics/lead_800x600.jpg
atlétika

További cikkek

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: már több mint 1600 önkéntes jelentkezett

2022.12.18. 10:30
Tíz nappal az indulás után már több mint 1600-an regisztráltak az önkéntes programba a jövő évi, budapesti atlétikai világbajnokságra.

Egyéni sportok

Atlétika: Duplantis és McLaughlin az év atlétája

2022.12.06. 15:45
Armand Duplantist és Sydney McLaughlin-Levrone-t választották az év atlétájának.

Egyéni sportok

London 2012: hetvenhárman buktak le a doppingminták újraellenőrzésekor

2022.12.06. 11:35
A 2012-es londoni nyári olimpia doppingmintáinak újraelemzésekor 73 sportoló bukott le - derült ki a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) kiadványából.

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: december 12-én kezdődik a jegyárusítás

2022.11.25. 11:40
December 12-én kezdődik a jegyárusítás a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra.

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Atlétikai Központ építése

2022.10.03. 09:30
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Nemzeti Atlétikai Központ építése - jelentette be Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár …

Egyéni sportok

London 2012: tíz év után megkapta olimpiai ezüstjét az indonéz súlyemelő

2022.09.22. 12:00
Tíz év múltán vehetett át olimpiai ezüstérmet Citra Febrianti indonéz súlyemelő, aki eredendően negyedikként végzett a 2012-es londoni …

Egyéni sportok

Agyonlőttek egy vb-ezüstérmes bahamai atlétát

2022.09.04. 12:40
Agyonlőtték Shavez Hart világbajnoki ezüstérmes bahamai atlétát - adta hírül a karibi ország sajtója vasárnap.

Egyéni sportok

Atlétikai vb 2023: kilenc nap alatt 49 versenyszám Budapesten

2022.08.26. 12:40
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) közzétette a jövő évi budapesti szabadtéri világbajnokság programját, mely szerint kilenc nap alatt bonyolítják le az év sportági …

Egyéni sportok

Multisport Eb: Halász Bence hatalmas egyéni csúccsal ezüstérmes kalapácsvetésben

2022.08.18. 22:15
Halász Bence ezüstérmet nyert kalapácsvetésben a müncheni multisport Európa-bajnokság keretében zajló atlétikai Eb-n …

Egyéni sportok

Multisport Eb: diadala után kórházba ment a női 100 méter bajnoka

2022.08.17. 10:20
Diadala után kórházba ment Gina Lückenkemper, aki kedden meglepetésre megnyerte a női 100 méteres síkfutást a müncheni multisport Európa-bajnokság keretei …