Forma-1: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

sportfaktor.hu

A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is köszönhetően bebiztosította az idei konstruktőri vb-címét.

A 25 éves Verstappennek ez az idei 13. - és pályafutása 33. - futamgyőzelme, mellyel beállította a legendás hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 2004-es, valamint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2013-as rekordját, eddig ugyanis csak ők ketten tudtak egy szezonon belül 13 versenyen is nyerni.

Verstappen mögött a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, míg Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája harmadikként.

A rajtot a pole pozícióból startoló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) nagyon rosszul kapta el, emiatt Verstappen már az első kanyarban elment mellette, a spanyol versenyző pedig nagy igyekezetében a mögötte érkező George Russell (Mercedes) elé húzta az autóját, a Mercedes orra hozzáért a Ferrari oldalához, emiatt Sainz keresztbeállt a pályán. A spanyol a mezőny végére esett vissza, majd az első kör végén a boxba hajtott és feladta a viadalt.

Az élen Verstappen száguldott, mögötte Hamilton, Lance Stroll (Aston Martin), Russell, Sergio Pérez (Red Bull) volt a sorrend, Russell aztán hamarosan elment Stroll mellett és feljött harmadiknak. A brit rövidesen öt másodperces büntetést kapott, mert a versenybíróság hibásnak látta a Sainzcal történt ütközésben.

A 13-14. körben sorra került első kerékcserék után nem változott a sorrend az élen, majd rövid idő alatt kétszer is a pályán járt a biztonsági autó: előbb Valtteri Bottas (Alfa Romeo) kicsúszása, majd Stroll és Fernando Alonso (Alpine) ütközése miatt. Utóbbi baleset látványos volt, de egyik versenyző sem sérült meg, sőt, Alonso folytatni is tudta a futamot. Közben a 12. helyről rajtoló Leclerc ekkor már negyedik volt, aztán a 30. körben egy bátor és határozott manőverrel feljött harmadiknak, megelőzve Pérezt.

A második kerékcserék során szokatlan eset történt, a Red Bullnál ugyanis műszaki hiba miatt nehezen tudták felrakni Verstappen autójára a bal első kereket, így a kétszeres vb-győztes holland nem tudott visszaállni az élre, ahova Hamilton került.

A hétszeres világbajnok britnek így nagy esélye adódott megszerezni az idei első, egyben pályafutása 104. F1-es futamgyőzelmét, Verstappen azonban szemmel láthatóan gyorsabb volt. A holland sztár kamatoztatni tudta sebességbeli fölényét, és hat körrel a leintés előtt újra az élre állt, aztán a leintésig már semmi nem veszélyeztette a sikerét.

Az austini hétvége három napja során a televíziós közvetítésben közzétett adat szerint rekordot jelentő, 440 ezer néző látogatott ki a helyszínre.

A vb jövő hétvégén folytatódik a mexikóvárosi Mexikói Nagydíjjal.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60808/pics/lead_800x600.jpg
Forma 1,Max Verstappen,Autósport

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull csapat tulajdonosa

2022.10.23. 09:05
Szombaton, életének 78. évében elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull és a Toro Rosso Forma-1-es csapat tulajdonosa.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Szuzukában és megvédte világbajnoki címét

2022.10.09. 10:45
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője megvédte Forma-1-es világbajnoki címét.

Autó-motor

Szingapúri Nagydíj: Pérez győzött, Verstappen csak hetedik

2022.10.02. 20:30
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

Autó-motor

Forma-1: jövőre hat sprintversenyt rendeznek

2022.09.27. 17:25
Az eddigi három helyett jövőre hat sprintfutamot rendeznek a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban.

Autó-motor

Forma-1: Latifi az idény végén távozik a Williamstől

2022.09.23. 12:20
Nem hosszabbítják meg az idény végén lejáró szerződését Nicholas Latifinek, a Forma-1-es Williams istálló kanadai versenyzőjének, aki így távozik a csapattól.

Autó-motor

Forma-1: jövőre július 23-án lesz a Magyar Nagydíj

2022.09.20. 19:25
Jövőre július 23-án rendezik meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport világtanácsa kedden elfogadta a világbajnoki sorozat 2023-as, …

Autó-motor

Forma-1: Albont kiengedték az intenzív osztályról

2022.09.12. 17:00
Alexander Albont, a Forma-1-es Williams csapat thaiföldi pilótáját kiengedték a monzai San Gerardo kórház intenzív osztályáról.

Autó-motor

Forma-1: Russell szerint De Vriesnek helye van a Forma-1-ben

2022.09.12. 13:35
George Russell, a Mercedes brit versenyzője úgy véli, hogy a holland Nyck de Vriesnek helye van a Forma-1-es mezőnyben azok után, hogy bemutatkozása alkalmával máris világbajnoki …

Autó-motor

Forma-1: újra terítéken a biztonsági autót érintő szabály

2022.09.12. 12:00
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es csapatok képviselői újfent áttekintik a biztonsági autós szakaszokra vonatkozó szabályokat.

Autó-motor

Forma-1: Nemzetközi sajtóvisszhang - Verstappen a címvédés kapujában, kipukkadt a vb-lufi

2022.09.12. 10:55
A nemzetközi sajtó tényként kezeli Max Verstappennek, a Red Bull holland versenyzőjének címvédését.