Magyar-görög - Rossi: nagyon örülök, hogy Dzsudzsák így tudott búcsúzni

sportfaktor.hu

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban annak örült, hogy Dzsudzsák Balázs győztes mérkőzésen tudott elbúcsúzni a magyar labdarúgó-válogatottól, amely vasárnap 2-1-re múlta felül Görögországot.

"Amikor majd visszagondol majd a 109. válogatottságára, győztes meccsre emlékezhet. Ezt a találkozót nem ajándékba kapta. Amit a pályafutása során a magyar válogatottért letett az asztalra, azért kiérdemelte a tiszteletet tőlem. Senki nem gyakorolt rám nyomást, hogy behívjam"

- mondta az olasz szakvezető, aki megjegyezte Dzsudzsák mai napig kulcsember a Debrecenben.

A mérkőzésről szólva azt emelte ki, hogy a nyugalom és a higgadtság hiányzott a labdabirtoklás pillanataiban, játékosai ritkán játszottak vertikális irányba, de taktikai szempontból az jól sikerült, hogy a csapat középpontját feljebb tudták tartani.

"A görögök egyenlítésnél csalódott voltam, mert el lehetett volna kerülni a 11-est. Szerencsére a cserével belenyúltam a tutiba. Szerettem volna lehetőséget adni Kalmárnak, aki amúgy nagyszerűen rúgja a szabadrúgásokat a DAC-ban is"

- fogalmazott Rossi, egyúttal elismerte, volt szerencséje a nemzeti együttesnek, hogy ezt az összecsapást meg tudta nyerni a hosszabbításban.

A 2022-es esztendő értékelve a csúcspontnak az angolok felett Wolverhamptonban aratott 4-0-s diadalt említette, mert szerinte az a meccs a nemzeti együttes történetében is az egyik legfényesebb győzelem, amellyel sikerült történelmet írni.

A márciusban rajtoló Európa-bajnoki selejtezőre tekintve azt emelte ki, hogy a magyar válogatott idei eredményeivel olyan rangot vívott ki magának az európai futballban, hogy az ellenfelek 110 százalékot igyekeznek nyújtani, éppen ezért a kvalifikáció nyitányán kifejezetten nehéznek ígérkezik Bulgária legyőzése még hazai pályán is.

"Dzsudzsák Balázs fantasztikus csúcsot állított fel. Remélem, a szurkolók örülnek a győzelemnek ezen a búcsúmérkőzésen, de remélem, a találkozó színvonalával is elégedettek, mert azért alaposan megizzasztottuk a magyarokat"

- fogalmazott Gustavo Poyet, a görögök szakvezetője, aki szerint túl sok labdát adtak el, a támadó harmadban pedig jobb volt a magyar csapat, ennek ellenére a döntetlent igazságosabbnak tartotta volna.

Az uruguayi szakember a vasárnap kezdődött világbajnokság végső győztesére vonatkozó kérdésre úgy felelt, szíve Uruguayt mondja, de az esze Brazíliát, Argentínát, vagy a címvédő Franciaországot.

A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára, akkor kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60825/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Marco Rossi

További cikkek

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: jó lett volna ma még egy csodát tenni

2022.09.27. 07:05
Marco Rossi szövetségi kapitány sajnálta, hogy a csoportgyőzelem kapujában nem sikerült még egy bravúrt elérnie a magyar labdarúgó-válogatottnak.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: vereség az Európa-bajnoktól, csoportmásodikként zárt a Rossi-csapat

2022.09.26. 23:00
A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: Rossi örökké emlékezetes mérkőzésre készül az olaszok ellen

2022.09.25. 17:25
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint örökké emlékezetes lehet a magyar labdarúgó-válogatott számára az olaszok elleni …

Külföldi foci

Nemzetek Ligája: a spanyolok kikaptak otthon, a portugálok idegenben nyertek

2022.09.24. 22:50
A spanyol válogatott otthon 2-1-re kikapott Svájctól, míg a portugál együttes 4-0-ra győzött Csehországban a labdarúgó Nemzetek Ligája ötödik …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

2022.09.24. 09:35
A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól

2022.09.24. 07:00
Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében

2022.09.23. 22:00
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Rossi újoncot avat

2022.09.23. 19:55
Kerkez Milos személyében pénteken újonc is pályára lép a magyar labdarúgó-válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Magyar foci

Német-magyar - Rossi: a cél változatlan, büszkén lejönni a pályáról

2022.09.22. 20:05
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára a cél ugyanaz lesz pénteken a németek elleni Nemzetek …

Magyar foci

Szalai Ádám visszavonul a válogatottól

2022.09.21. 17:20
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.