Magyar-görög - Rossi: nagyon örülök, hogy Dzsudzsák így tudott búcsúzni

sportfaktor.hu

Marco Rossi szövetségi kapitány elsősorban annak örült, hogy Dzsudzsák Balázs győztes mérkőzésen tudott elbúcsúzni a magyar labdarúgó-válogatottól, amely vasárnap 2-1-re múlta felül Görögországot.

"Amikor majd visszagondol majd a 109. válogatottságára, győztes meccsre emlékezhet. Ezt a találkozót nem ajándékba kapta. Amit a pályafutása során a magyar válogatottért letett az asztalra, azért kiérdemelte a tiszteletet tőlem. Senki nem gyakorolt rám nyomást, hogy behívjam"

- mondta az olasz szakvezető, aki megjegyezte Dzsudzsák mai napig kulcsember a Debrecenben.

A mérkőzésről szólva azt emelte ki, hogy a nyugalom és a higgadtság hiányzott a labdabirtoklás pillanataiban, játékosai ritkán játszottak vertikális irányba, de taktikai szempontból az jól sikerült, hogy a csapat középpontját feljebb tudták tartani.

"A görögök egyenlítésnél csalódott voltam, mert el lehetett volna kerülni a 11-est. Szerencsére a cserével belenyúltam a tutiba. Szerettem volna lehetőséget adni Kalmárnak, aki amúgy nagyszerűen rúgja a szabadrúgásokat a DAC-ban is"

- fogalmazott Rossi, egyúttal elismerte, volt szerencséje a nemzeti együttesnek, hogy ezt az összecsapást meg tudta nyerni a hosszabbításban.

A 2022-es esztendő értékelve a csúcspontnak az angolok felett Wolverhamptonban aratott 4-0-s diadalt említette, mert szerinte az a meccs a nemzeti együttes történetében is az egyik legfényesebb győzelem, amellyel sikerült történelmet írni.

A márciusban rajtoló Európa-bajnoki selejtezőre tekintve azt emelte ki, hogy a magyar válogatott idei eredményeivel olyan rangot vívott ki magának az európai futballban, hogy az ellenfelek 110 százalékot igyekeznek nyújtani, éppen ezért a kvalifikáció nyitányán kifejezetten nehéznek ígérkezik Bulgária legyőzése még hazai pályán is.

"Dzsudzsák Balázs fantasztikus csúcsot állított fel. Remélem, a szurkolók örülnek a győzelemnek ezen a búcsúmérkőzésen, de remélem, a találkozó színvonalával is elégedettek, mert azért alaposan megizzasztottuk a magyarokat"

- fogalmazott Gustavo Poyet, a görögök szakvezetője, aki szerint túl sok labdát adtak el, a támadó harmadban pedig jobb volt a magyar csapat, ennek ellenére a döntetlent igazságosabbnak tartotta volna.

Az uruguayi szakember a vasárnap kezdődött világbajnokság végső győztesére vonatkozó kérdésre úgy felelt, szíve Uruguayt mondja, de az esze Brazíliát, Argentínát, vagy a címvédő Franciaországot.

A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára, akkor kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60825/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,válogatott,Marco Rossi

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Hornyák Zsolt cseréi győzelmet értek a Puskás Akadémiának

2022.08.30. 19:50
A Puskás Akadémia hazai pályán 1-0-ra nyert a Mezőkövesd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójának keddi játéknapján.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: minden jegy elkelt a vendégszektorba a német-magyar mérkőzésre

2022.08.29. 15:20
Elkelt a vendégek számára fenntartott összes jegy a magyar labdarúgó-válogatott utolsó idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzésére, a …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Európa-liga győztes szélsőt igazolt a Budapest Honvéd

2022.08.29. 10:50
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Budapest Honvéd Jairo Samperio személyében Európa-liga győztes szélsővel erősítette meg keretét.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: az FTC Adama Traore mesterhármasával legyőzte a Honvédot

2022.08.28. 19:35
A címvédő Ferencváros Adama Traore mesterhármasával 3-1-re legyőzte a vendég Budapest Honvédot vasárnap a labdarúgó OTP Bank Ligában, az ötödik …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sikerével ismét listavezető a Kisvárda

2022.08.28. 16:30
A házigazda Kisvárda 3-1-re legyőzte a MOL Fehérvár FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: továbbra is nyeretlen a Debrecen

2022.08.27. 21:50
Továbbra is nyeretlen a labdarúgó OTP Bank Ligában a Debrecen, amely az 5. forduló szombati játéknapján 1-1-es döntetlent játszott otthon a Puskás Akadémiával.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: fordított, és továbbra is veretlen a Kecskemét

2022.08.27. 19:30
Az újonc Kecskemét egygólos hátrányból fordított a vendég Zalaegerszeg ellen, így öt forduló után is veretlen - és szombati sikerével az élen áll - a …

Magyar foci

Labdarúgó NB I: továbbra is nyeretlen a Vasas

2022.08.27. 17:35
Az újonc Vasas 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: a Paks több mint hét év után nyert Újpesten

2022.08.26. 22:05
A Paks 3-2-re győzött az Újpest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: minden jegy elkelt a magyar-olasz mérkőzésre

2022.08.26. 20:50
Péntek délelőtt elindult a jegyárusítás, kora estére pedig az összes belépő gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott utolsó hazai Nemzetek Ligája-mérkőzésére.