Elhunyt Mészöly Kálmán

sportfaktor.hu

Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.

A Szőke Sziklaként ismert egykori középhátvédről november elején írta többek között egykori klubja, a Vasas, hogy a János Kórház belgyógyászati osztályára került, ahol tüdőgyulladás, keringési rendellenesség és fertőzés miatt szorult kezelésre. Az egykori labdarúgó ezt követően megfertőződött a koronavírussal is.

Mészöly Kálmán - aki teljes játékospályafutása során, 1959 és 1972 között a Vasasban futballozott - az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes lett a magyar együttessel, tagja volt az 1962-es és 1966-os világbajnokságon negyeddöntős válogatottnak, klubcsapatával négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben pedig idehaza az év labdarúgójává választották. Szövetségi kapitányként 1982-ben kivezette a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra.

Játékosként 61-szer lépett pályára a magyar válogatottban, melyet edzőként 1980 és 1983, 1990 és 1991, illetve 1994 és 1995 között összesen 61 mérkőzésen irányított.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2018 januárjában életműdíjjal ismerte el pályafutását.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60830/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: jó lett volna ma még egy csodát tenni

2022.09.27. 07:05
Marco Rossi szövetségi kapitány sajnálta, hogy a csoportgyőzelem kapujában nem sikerült még egy bravúrt elérnie a magyar labdarúgó-válogatottnak.

Magyar foci

Nemzetek Ligája: vereség az Európa-bajnoktól, csoportmásodikként zárt a Rossi-csapat

2022.09.26. 23:00
A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

2022.09.24. 09:35
A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével …

Magyar foci

Nemzetek Ligája - Rossi: azt éreztem, túl korai a gól

2022.09.24. 07:00
Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Szalai Ádám csodagóljával győzelem Lipcsében

2022.09.23. 22:00
A magyar labdarúgó-válogatott egygólos győzelmet aratott a németek vendégeként Lipcsében a Nemzetek Ligája ötödik fordulójában, sikerével pedig biztosan a …

Magyar foci

Nemzetek Ligája: Rossi újoncot avat

2022.09.23. 19:55
Kerkez Milos személyében pénteken újonc is pályára lép a magyar labdarúgó-válogatottban a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Magyar foci

Német-magyar - Rossi: a cél változatlan, büszkén lejönni a pályáról

2022.09.22. 20:05
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott számára a cél ugyanaz lesz pénteken a németek elleni Nemzetek …

Magyar foci

Szalai Ádám visszavonul a válogatottól

2022.09.21. 17:20
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szalai Ádám bejelentette, hogy lemondja szereplését a nemzeti együttesben.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: Srdjan Blagojevic lett a Debrecen vezetőedzője

2022.09.21. 17:05
A szerb Srdjan Blagojevic lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC vezetőedzője.

Magyar foci

HLSZ: Ádám Martin lett az elmúlt szezon legjobbja

2022.09.20. 12:15
A Paks színeiben az elmúlt szezonban 31 találattal gólkirály Ádám Martint választották meg a legjobb mezőnyjátékosnak az OTP Bank Ligában a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) …