Magyar-görög - Dzsudzsák: ez a meccs feltette a cseresznyét a karrieremre

sportfaktor.hu

Büszke a magyar labdarúgó-válogatottra Dzsudzsák Balázs, aki vasárnap este utoljára, 109. alkalommal lépett pályára az együttesben, és a görögök elleni 2-1-es sikerrel zárta le karrierjét a nemzeti csapatban.

A 35 esztendős futballista a vegyes zónában viccelődve azzal kezdte, hogy természetesen örült volna annak, ha az első lövése bemegy, vagy beadását Sallai Roland értékesíti.

"Komolyra fordítva a szót, megint egy hihetetlen érzelmi löketet kaptam a válogatottól, amely az utolsó percben meg tudta nyerni a mérkőzést, köszönöm nekik, nagyon büszke vagyok rájuk"

- mondta Dzsudzsák, aki társaitól egy emlékplakettet is kapott.

Az immáron egyedüli válogatottsági rekorder megjegyezte, a Himnusz végén azért elmorzsolt néhány könnycseppet, de összességében nagyon jól bírta, és ugyanabban a lelkiállapotban volt, mint amit egész héten hangoztatott.

"Magamhoz képest jól bírtam a meccset. A lecserélésemkor tudtam igazán elengedni ezt az egészet, köszönöm a közönségnek, ahogy fogadta, a transzparenst, a pálinkát is, jó erős barack volt, ahogyan azt megbeszéltük..."

- mondta Dzsudzsák, aki köszönetet mondott Marco Rossi szövetségi kapitánynak, hogy előbb csatlakozhatott a válogatott kerethez, mert így jobban be tudott illeszkedni a csapatba és a helyzetet is jobban tudta kezelni.

Megjegyezte, hihetetlen volt a mai nap, mindenki nagy tisztelettel fogadta őket. Telkiben a "séfektől a takarítókig", mindenki gratulált neki: "érzem, hogy valami olyasmit vittem véghez, amit értékelnek az emberek."

Dzsudzsák Balázs kijelentette, a válogatott továbbra sem egy emberről szól:

"Hanem arról, hogy a hosszabbítás perceiben Kalmár Zsolt góljával megnyertük a mérkőzést, ezáltal lett jobb hangulata az én búcsúmnak. Döntetlen sem lett volna rossz, de ezt a fent így írták meg, hogy hosszabbításban nyerjünk. Különösen, hogy Kalmár azt mondta, nekem rúgta. Ezt mondtam a fiúknak is, lássák a szurkolók, hogy az utolsó percig küzdünk, ez győzelmet hoz, az még több szeretetet, még több drukkert eredményez. Ezzel a győzelemmel feltettük a cseresznyét a karrieremre, ez a stadion pedig nagyon fog hiányozni."

A csapatkapitányi utódjáról, Szoboszlai Dominikről úgy vélekedett, ez egy komoly lépés a karrierjében, hogy kiteljesedjen, mert ez a karszalag jó hatással van rá eddig. Úgy vélte, az RB Leipzig futballistája fiatal kora ellenére készen áll a feladatra.

A győztes gólt szerző Kalmár Zsolt arról beszélt, nagyszerű érzés, hogy győzelemmel tudták búcsúztatni Dzsudzsák Balázst, aki mögött egy fantasztikus karrier van, a találatot egyébként neki is ajánlotta.

"Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy újra ebben a közegben, ebben a stadionban futballozzak. Nagy kő esett le a szívemről, hiszen hosszú utat tettem meg"

- mondta Kalmár, aki sérülés miatt 16 hónapig nem lépett pályára.

Hozzátette, szerencsésen is alakult, hogy éppen Szoboszlai Dominik helyére állt be, hiszen így ő lőhette el a labdát.

A magyar válogatott legközelebb márciusban lép pályára, akkor kezdi meg a 2024-es Európa-bajnokság selejtezősorozatát.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60826/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,Dzsudzsák Balázs,válogatott

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el a Ferencváros

2023.03.19. 22:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti …

Magyar foci

Labdarúgó NBI: az Újpest kiütésével lépett dobogóra a Puskás Akadémia

2023.03.19. 17:40
A Puskás Akadémia FC 5-1-re kiütötte a vendég Újpest FC-t vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, ezzel a dobogó harmadik fokára …

Magyar foci

Az MLSZ elfogadta a következő szezon versenykiírásait

2022.12.05. 17:35
A férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban - a korábbi döntésnek megfelelően - húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: edzőváltás után pontot szerzett a Nyíregyháza

2022.12.04. 17:15
A Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott Szegeden a labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Magyar foci

Magyar válogatott: Észtország ellen kezdi az évet a Puskás Arénában Rossi csapata

2022.11.29. 12:45
Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Győrben győzött az éllovas DVTK

2022.11.27. 17:15
Az éllovas DVTK 3-0-ra győzött vasárnap az ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: ismét nyert a Szeged

2022.11.26. 15:00
A Szeged sorozatban harmadik győzelmét aratva 1-0-ra nyert a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II szombati mérkőzésén, s ezzel feljött a második helyre a tabellán.

Magyar foci

A Magyar Labdarúgás Napját ünnepelték a Puskás Arénánál

2022.11.25. 14:50
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából korábbi válogatott játékosok elhelyezték az emlékezés koszorúit a magyar szövetség (MLSZ) centenáriumi emlékművénél, a Puskás …

Magyar foci

Eb-selejtezők: egy nap alatt húszezer bérlet fogyott

2022.11.24. 13:10
Egy nap alatt már húszezer bérlet gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott jövő évi hazai tétmérkőzéseire - tájékoztatta Sipos Jenő az MTI-t.

Magyar foci

Elhunyt Mészöly Kálmán

2022.11.21. 22:45
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.