Férfi kézilabda Európa-liga: a Ferencváros három góllal kikapott Franciaországban

sportfaktor.hu

A Ferencváros 33-30-ra kikapott kedden a francia Pays d`Aix Université Club csapatától a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A vendégek keretéből Bohács Sándor és Lékai Máté is hiányzott, ennek ellenére a meccs elején tempóban és pontosságban is felvették a versenyt a franciákkal, sőt a találkozó első harmadában egy 6-1-es sorozatot produkáltak, így a 21. percben már 12-7-re vezettek. A kiváló védekezés mellé hatékony támadásbefejezések társultak, és bár a PAUC egy 4-1-es szériával felzárkózott, a sokkal hatékonyabban lövő Ferencváros a szünetben háromgólos előnyben volt.

A második félidő elején egy újabb 4-1-es sorozattal egyenlített a PAUC, ám Borbély Ádám két büntetővédésének is köszönhetően egy 3-0-s sorozattal ismét ellépett a magyar csapat. A házigazdák 38 perc után visszavették a vezetést, és egy 7-2-es sorozattal eldöntötték a meccset. Ekkor még több mint tíz perc volt hátra, de a franciák magabiztosan őrizték az előnyüket, és hat kihagyott büntetőjük ellenére győzni tudtak.

A hazaiaknál Matthieu Ong hét, Ian Tarrafeta hat, Juszuf Ben Ali öt gólt lőtt, a túloldalon Nagy Bence hat, Kovacsics Péter öt találattal, Győri Kristóf tíz, Borbély Ádám három védéssel zárt.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló FTC egy hét múlva a spanyol Benidormot fogadja, a három vereséggel rendelkező Balatonfüred pedig a portugál Sporting CP otthonában lép pályára.

    Eredmény, csoportkör, 3. forduló, B csoport

Pays d`Aix Université Club (francia)-Ferencvárosi TC 33-30 (14-17)

lövések/gólok: 58/33, illetve 45/30
gólok hétméteresből: 9/3, illetve 4/3
kiállítások: 4, illetve 6 perc

    korábban:
C csoport: Balatonfüredi KSE-Skjern HB (dán) 28-31 (15-16)
    később:
A csoport: SL Benfica (portugál) - Fejér B.Á.L.-Veszprém 20.45

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60819/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,Ferencváros

További cikkek

Csapatsportok

Férfi kézilabda BL: a Szeged magabiztosan győzte le a Celjét

2022.11.23. 20:30
A Pick Szeged házigazdaként 36-27-re nyert a szlovén RK Celje PL ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, szerdán.

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: a címvédő otthonában veszített a Fejér B.Á.L.-Veszprém

2022.11.22. 22:45
A Fejér B.Á.L.-Veszprém 39-35-re kikapott kedden a címvédő portugál Benfica csapatától a férfi kézilabda Európa-liga …

Csapatsportok

Női kézilabda Eb: Norvégia a dánok legyőzésével megvédte címét

2022.11.20. 22:15
Norvégia megvédte címét a női kézilabda Európa-bajnokságon, mivel 27-25-re legyőzte Dániát a vasárnapi döntőben, Ljubljanában.

Csapatsportok

Női kézilabda Eb: vért izzadva nyertünk a nyitányon

2022.11.04. 19:40
A magyar női kézilabda-válogatott 33-28-ra legyőzte Svájcot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Ljubljanában.

Magyar foci

Európa-liga: tét- és pont nélkül az FTC a csoportkör zárásán

2022.11.03. 20:45
A már biztos csoportelső Ferencváros 1-0-ra kikapott csütörtökön a török Trabzonspor vendégeként a labdarúgó Európa-liga hatodik, utolsó fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: felcsúti győzelmével visszavette az első helyet a Ferencváros

2022.10.22. 21:10
A címvédő Ferencváros 4-2-es győzelmet aratott a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombat esti …

Csapatsportok

Férfi kézilabda NB I: a Telekom Veszprém öt góllal megnyerte a Szeged elleni rangadót

2022.10.22. 18:00
A Telekom Veszprém 31-26-ra legyőzte a címvédő Pick Szegedet a férfi kézilabda NB I szombati rangadóján.

Magyar foci

Európa-liga: győzelmével élen maradt a Ferencváros

2022.10.13. 23:10
A Ferencváros 2-1-re legyőzte csütörtökön a vendég Crvena zvezdát a labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában.

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: a Győr három góllal legyőzte a Debrecent

2022.10.05. 21:00
A címvédő Győri Audi ETO KC házigazdaként 25-22-re legyőzte a Debrecent a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.

Külföldi foci

Európa-liga - Csercseszov: két lábbal a földön kell maradni

2022.10.05. 19:00
Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint "két lábbal a földön kell maradniuk" a Crvena zvezda elleni Európa-liga …