Turner Yvonne visszatér a Sopron Baskethez

sportfaktor.hu

A magyar állampolgársággal is rendelkező Turner Yvonne visszatér az Euroliga-győztes Sopron Basket női kosárlabdacsapatához.

A klub honlapján Török Zoltán közölte, az anyagi helyzetük tekintetében nem szerencsés új játékost igazolni, hiszen az energiaárak növekedése és a valutában fizetett játékosok bérének drágulása nem indokolja a kiadások növelését.

"Hosszas dilemma után mégis azt a döntést hoztam, hogy belevágunk, és vállaljuk a rizikót. A játékunk stabilizálása érdekében igazoljuk le a Polkowicétől a magyar válogatottban is megfordult Vonnie-t. A játéka jelentősen átalakult, mióta nálunk játszott, ám rutinja és a klub iránti elkötelezettsége révén segíthet nekünk"

- fejtette ki Török Zoltán, hozzátéve, a személyes okokból távolmaradó, szintén honosított Vandersloot Courtney szerződését szüneteltetik, de nem bontják fel.

A 35 éves Turner 2016-tól 2019-ig erősítette a Sopront, tagja volt a 2018-ban Euroliga-döntős, majd a 2019-ben Euroliga-negyedik együttesnek, és 50 nemzetközi mérkőzésen lépett pályára. Később az orosz Orenburgban, a francia Carolo Basketben és legutóbb a lengyel Polkowicében szerepelt.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60850/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda,Sopron női kosárlabda

További cikkek

Amerika

NBA: Devin Booker remeklésével győzött megint a Suns

2022.12.01. 08:35
Devin Booker parádés játékkal segítette sorozatban hatodik győzelméhez a Phoenix Suns csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapján.

Amerika

NBA: Doncic beállította a klubrekordot

2022.11.30. 08:30
A Dallas Mavericks Luka Doncic szenzációs játékával nyert otthon a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: Ivica Zubac remeklésével nyert a Clippers

2022.11.28. 08:55
A horvát Ivica Zubac 31 ponttal és 29 lepattanóval segítette győzelemhez csapatát, a legjobbjait nélkülöző Los Angeles Clipperst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) vasárnapi …

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: kikaptak a magyarok Spanyolországban

2022.11.27. 19:00
A magyar női kosárlabda-válogatott 77-66-ra kikapott a spanyol együttestől vasárnap Huelvában az Európa-bajnoki selejtezősorozat negyedik fordulójában.

Amerika

NBA: megszakadt a Minnesota és a Cleveland sikersorozata

2022.11.26. 08:40
A Minnesota Timberwolves öt, a Cleveland Cavaliers pedig négy győzelem után szenvedett ismét vereségét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: magyar diadal Temesváron

2022.11.24. 18:50
A magyar női kosárlabda-válogatott könnyedén legyőzte a román együttest csütörtökön Temesváron az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

Csapatsportok

Női kosár Eb-selejtező: Székely Norbert szűkítette keretét

2022.11.23. 09:30
Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a keretet, amely Romániában és Spanyolországban megvívja a héten soron következő két …

Amerika

NBA: sorozatban hetedszer nyert a Sacramento

2022.11.23. 08:20
Sorozatban hetedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) a Sacramento Kings.

Amerika

NBA: az egész szezonra eltiltották a Boston Celtics vezetőedzőjét

2022.09.23. 09:20
Az egész szezonra szóló eltiltást kapott Ime Udoka, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb nagydöntős Boston Celtics vezetőedzője.

Amerika

NBA: eltiltás várhat a Boston Celtics vezetőedzőjére

2022.09.22. 19:30
Akár az egész szezonra szóló eltiltást is kaphat Ime Udoka, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) legutóbb nagydöntős Boston Celtics vezetőedzője.