Férfi kézilabda BL: a Szeged magabiztosan győzte le a Celjét

sportfaktor.hu

A Pick Szeged házigazdaként 36-27-re nyert a szlovén RK Celje PL ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, szerdán.

A hazaiak keretéből Mikler Roland, Miguel Martins és Luka Stepancic, a vendégektől Ziga Mlakar hiányzott.

A bajnoki címvédő szegediek támadójátéka viszonylag jól működött a meccs elején, ennek ellenére nem tudtak ellépni a Celjétől, mert a védekezésük ekkor még nem volt kellően hatékony. A találkozó első harmadában kétgólosnál nagyobb különbséget egyik csapat sem tudott kialakítani, pedig a házigazdák a sérülésből visszatért Bánhidi Bencét is bevetették. Előbb egy 4-1-es, majd egy 7-0-s sorozatot produkált a Szeged, utóbbi periódusban 12 percig nem kapott gólt, vagyis a védekezése nagyot javult, és a szünetre megnyugtató előnyt alakított ki.

A második félidő elején a szlovénok elveszítették Ante Ivankovicot, aki megkapta harmadik kiállítását, ezért nem térhetett vissza a pályára. Mirko Alilovic remekelt a hazai kapuban, így tovább nőtt a különbség, a 44. percben már 26-16 volt az állás. A szegediek a biztos vezetés tudatában némileg kiengedtek, ezt egy 5-1-es sorozattal használta ki a Celje, amely kettős emberelőnyben is játszhatott, de nem tudott közelebb férkőzni - szinte végig jobban játszó - ellenfeléhez.

A hazaiaknál Bánhidi Bence, Kent Robin Tönnesen és Sebastian Frimmel is hat gólt lőtt, Mirko Alilovic tíz védéssel zárt. A túloldalon Tilen Strmljan volt a legeredményesebb öt találattal.

A két együttes 11. alkalommal találkozott egymással a BL-ben, a mérleg a Szeged szempontjából két vereség, egy döntetlen, és immár nyolc győzelem.

Az öt győzelemmel és egy döntetlennel álló Telekom Veszprém csütörtökön a válogatott Leimeter Csaba csapatát, a horvát PPD Zagrebet fogadja, a két sikerrel és öt vereséggel rendelkező Szeged pedig jövő szerdán Celjébe látogat.

   Eredmény, csoportkör, 7. forduló, B csoport

Pick Szeged-RK Celje PL (szlovén) 36-27 (18-12)
lövések/gólok: 49/36, illetve 46/27
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 7/4
kiállítások: 10, illetve 16 perc

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60837/pics/lead_800x600.png
Kézilabda,MOL-Pick Szeged,Kézilabda BL

További cikkek

Csapatsportok

Női kézilabda Európa-liga: tízgólos hátrányból várhatja a visszavágót a Siófok

2023.03.18. 21:10
A Siófok KC hazai környezetben 30-20-ra kikapott a dán Ikast HB csapatától a női kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének …

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: nagy csatában nyert a Dunaújváros

2022.12.18. 18:40
A Dunaújváros hazai pályán nagy csata végén egy góllal legyőzte a Siófokot a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: a Győr szoros meccset nyert Podgoricában

2022.12.17. 21:40
A Győr 25-23-ra győzött a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, szombaton.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: huszonnégy gólos különbséggel nyert a Ferencváros

2022.12.17. 17:35
A Ferencváros házigazdaként 43-19-re legyőzte a cseh Baník Most csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: a Ferencváros döntetlent játszott az izlandi Valurral

2022.12.06. 20:45
A Ferencváros házigazdaként 33-33-as döntetlent játszott az izlandi Valur Reykjavíkkal a férfi kézilabda Európa-liga …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: először nyert a Fejér B.Á.L.-Veszprém

2022.12.06. 18:40
A Fejér B.Á.L.-Veszprém házigazdaként 30-28-ra legyőzte kedden a szlovák Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik …

Csapatsportok

Az 1982-ben vb-ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötték

2022.12.05. 16:45
A negyven évvel ezelőtti, hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötte …

Csapatsportok

Többhetes kihagyás vár a győriek átlövőjére

2022.12.05. 13:45
Orrcsonttörés miatt több hétre kidőlt Ana Gros, a Győri Audi ETO KC kézilabdázója, aki szombaton sérült meg, a Rapid Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: ismét kikapott Bukarestben a Ferencváros

2022.12.04. 17:40
A Ferencváros 30-24-re kikapott a román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, vasárnap.

Csapatsportok

Férfi kézilabda BL: a Veszprém kikapott Zágrábban

2022.11.30. 22:40
A Telekom Veszprém 29-26-ra kikapott a horvát PPD Zagreb otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, szerdán.