Női kosár Eb-selejtező: Székely Norbert szűkítette keretét

sportfaktor.hu

Székely Norbert, a női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte azt a keretet, amely Romániában és Spanyolországban megvívja a héten soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjét.

A szűkített névsorban nincs játékos a bajnok és Euroliga-győztes Sopron Basketből. Az első számú center, Határ Bernadett térdsérülése miatt továbbra sem áll rendelkezésre, és a diósgyőri Aho Nina sem tud pályára lépni csütörtökön Temesváron, valamint vasárnap Huelvában.

A magyarok két forduló után ötvenszázalékos mérleggel a C csoport második helyén állnak a veretlen spanyolok mögött, illetve Románia és Izland előtt. A 2023-as szlovén-izraeli közös rendezésű Eb-ről a nemzetközi szövetség az ukrajnai háború miatt kizárta Oroszországot és Fehéroroszországot, így az F és az I csoportból már csak a csoportelsők kerülnek az Eb-re, a csoportmásodikok biztosan nem. A maradék nyolc csoport másodikjai közül a legjobb négy csatlakozik majd a 10 csoportgyőzteshez és a 2 rendezőhöz - amennyiben egyik rendező ország sem kvalifikálja magát a selejtezőből. Ha megteszi, akkor ez további csoportmásodikok kijutását jelenti.

A válogatott szűkített kerete:

Goree Cyesha (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dombai Réka (SERCO UNI Győr), Dubei Debóra (SERCO UNI Győr), Horváth Bernadett (Ludovika Csata), Kányási Veronika (DVTK-HUN-Therm), Kiss Angelika (DVTK-HUN-Therm), Kiss Virág (NKA Universitas PEAC), Lelik Réka (Castors Braine, Belgium), Mérész Beatrix (Parking Graf Crema, Olaszország), Ruff-Nagy Dóra (SERCO UNI Győr), Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Török Ágnes (SERCO UNI Győr)
    A C csoport állása:
    -------------------
    1. Spanyolország 4 pont, 2. MAGYARORSZÁG 3 (177-124), 3. Románia 3 (117-166), 4. Izland 2
    Az Eb-selejtező hátralévő magyar mérkőzései:
    --------------------------------------------
november 24.: Románia-Magyarország, Temesvár 18.00
november 27.: Spanyolország-Magyarország, Huelva 17.00
február 9.: Magyarország-Izland
február 12.: Magyarország-Románia

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60812/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Amerika

NBA: győzött a Dallas, visszavonultatták Dirk Nowitzki mezét (videó)

2022.01.06. 13:00
A Dallas Mavericks meglepetésre 99-82-es győzelmet aratott a Golden State felett az NBA mai játéknapján. A meccs előtt visszavonultatták a dallasi legenda Dirk …

Amerika

NBA: zsinórban hatodszor nyert a Memphis

2022.01.05. 12:25
A Memphis Grizzlies 110-106-ra győzött Clevelandben az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: Jaylen Brown kimagasló játékával nyert a Boston Celtics (videó)

2022.01.03. 13:15
A karriercsúcsot dobó játékosa vezérletével a Boston Celtics hosszabbításban 116-111-re verte az Orlando Magicet az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: Giannis tripla-duplázott, gond nélkül nyert a Milwaukee (videó)

2022.01.02. 12:35
Legnagyobb sztárja vezérletével a címvédő Milwaukee Bucks könnyedén verte a New Orleans Pelicanst az NBA legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: DeMar DeRozan szédületes kosarával nyert a Chicago Bulls (videó)

2022.01.01. 13:25
Egyik legnagyobb sztárja utolsó pillanatokban eleresztett dobásának köszönhetően a Chicago Bulls 108-106-ra verte az Indiana Pacerst az NBA szilveszteri (magyar …

Amerika

NBA: ponterős játékkal győzött a Milwaukee Bucks (videó)

2021.12.31. 13:00
A Milwaukee Bucks 136-118-ra verte az Orlando Magicet, a Brooklyn Nets viszont hazai pályán kikapott a Philadelphia 76erstől az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: nagyot játszottak a sztárok, vége a Lakers nyeretlenségi szériájának (videó)

2021.12.29. 12:55
Öt vereség után győzött ismét a Los Angeles Lakers, miután Russell Westbrook és LeBron James tripla-duplájának köszönhetően …

Amerika

NBA: Ja Morant megnyerte a rangadót a Memphisnek (videó)

2021.12.28. 10:55
A Memphis Grizzlies kiélezett küzdelemben 114-113-ra győzött a Phoenix Suns ellen az NBA mai játéknapjának rangadóján.

Amerika

NBA: 140 pont felett termelt a Cleveland és a San Antonio (videó)

2021.12.27. 13:00
A Cleveland Cavaliers és a San Antonio Spurs egyaránt 144 dobott ponttal nyert mérkőzést az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: karácsonyi rangadót nyert a Golden State és a Brooklyn (videó)

2021.12.26. 14:25
A Golden State Warriors legyőzte a Phoenix Sunsot, míg a Brooklyn Nets a Los Angeles Lakerst múlta felül az NBA karácsonyi játéknapjának rangadóin.