Premier League: megválna a Glazer-család a Manchester Unitedtől

sportfaktor.hu

A Manchester United kedden bejelentette, az együttest 17 éve birtokló Glazer-család megfelelő ajánlat esetén eladná a labdarúgóklubot.

Az MU közleménye szerint az egyesület "megkezdte a stratégiai alternatívák keresését", amelybe az új befektetők bevonása mellett az esetleges eladás is beletartozik.

A Glazer-család pénzügyi tanácsadókkal dolgozik a folyamaton, amelynek részeként "a klub részleges értékesítése, vagy a stadionnal és az infrastruktúrával kapcsolatos fejlesztés is szóba jöhet".

A szurkolók régóta elégedetlenek az amerikai családdal, mivel az MU öt éve nem nyert semmit: legutóbb 2017-ben került trófea a csapat vitrinjébe, akkor - José Mourinho irányításával - a ligakupa mellett az Európa-ligában ért a csúcsra a manchesteri együttes.

"Továbbra is a klub sikereire szeretnénk építeni, ugyanakkor az igazgatótanács alaposan kiértékeli a stratégiai alternatívákat"

- fogalmaztak a közleményben Avram és Joel Glazer igazgató-alelnökök.

"Minden lehetséges opciót kiértékelünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban szolgáljuk a szurkolókat, valamint maximalizáljuk a Manchester United jelen- és jövőbeli növekedési lehetőségeit"

- áll a honlapon megjelent közlésben. A bejelentés hatására az MU részvényeinek értékei 20 százalékot emelkedtek, így összesen 2,6 milliárd dollárt (1023 milliárd forintot) érnek. A csúcsot a 2018-ban elért 4,3 milliárd dollár jelenti.

Augusztusban a brit milliárdos Jim Ratcliffe beszélt arról, hogy megvásárolná a Glazer-családtól a Manchester Unitedot, amely jelenleg ötödik helyen áll a Premier League-ben és 2013 óta nem nyert bajnoki címet.

A Tampa Bay Buccaneers NFL-csapatát is birtokló Glazer família 2005-ben, 790 millió fontért vásárolta meg a Manchester Unitedet, amelyre ezzel egyidőben jelentős adósságot terhelt. A klubot 2012-ben vitték be a New York-i értéktőzsdére.

Tavaly májusban - egy hónappal azután, hogy a klub ott volt az Európai Szuperliga kitalálói és támogatói között - a Glazerekkel szembeni szurkolói tüntetések miatt el kellett halasztani a manchesteriek Liverpool elleni hazai rangadóját. Ez volt a Premier League történetének első olyan összecsapása, amit ebből az okból nem sikerült megrendezni.

Idén májusban a Chelsea 3,2 milliárd dollárért cserélt gazdát, és korábban a Liverpool szintén amerikai elnök-tulajdonosa, Tom Werner is bejelentette, megfelelő ajánlat esetén megválna a nagymúltú együttestől.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60833/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Manchester United,Premier League

További cikkek

Külföldi foci

Élő tévéközvetítések: Holland-Francia barátságos mérkőzés

2016.03.25. 09:40
Hollandia-Franciaország barátságos mérkőzést rendeznek ma, valamint képernyőn lesz Babos Tímea is.

Külföldi foci

68 éves korában elhunyt Johan Cruyff

2016.03.24. 14:00
A holland labdarúgó legenda 68 éves korában rákbetegségben hunyt el.

Külföldi foci

Egy tini döntötte el a manchesteri derbit (videó)

2016.03.20. 19:45
A United Rashford góljával győzte le a Cityt.

Külföldi foci

Premier League: két gólos előnyből bukott a Liverpool (videó)

2016.03.20. 17:30
A szünetig semmi gondja nem volt a vörösöknek, de aztán a Southampton jól cserélt.

Külföldi foci

Élő tévéközvetítések: képernyőn a Liverpool, a Real és a Barca is

2016.03.20. 06:50
És emellett az MTK–DVSC, amelyen bajnok lehet a Ferencváros.

Külföldi foci

Nikolics duplájával nyert rangadó a Legia

2016.03.19. 22:55
A magyar labdarúgó-válogatott csatára, Nikolics Nemanja két góljával a listavezető Legia Warszawa 2-0-ra győzött a címvédő Lech Poznan otthonában a lengyel bajnokság szombati játéknapján.

Külföldi foci

PL: Fontos győzelem az Arsenal számára (videó)

2016.03.19. 20:45
Gyenge formája után most meggyőző játékkal nyert az Arsenal, a Leicester pedig tovább menetelt a bajnoki cím fele.

Külföldi foci

Rangadók hétvégéje Európában

2016.03.19. 08:55
A dobogós helyezések szempontjából fontos találkozókra kerül sor Angliában, Olasz és Spanyolországban is.

Külföldi foci

Élő tévéközvetítések: Forma 1, FTC, kézi BL, Arsenal és Inter is a képernyőn

2016.03.19. 06:30
Kezdődik az F1 szezon, rangadók Európában.

Külföldi foci

Jürgen Klopp: ezt a párharcot az egész világ nézi majd

2016.03.18. 21:05
Jürgen Klopp a Dortmunddal bajnoki címet nyert Németországban és a csapattal bejutott a BL-döntőbe. Most a Liverpoollal ellenfélként tér vissza korábbi sikerei helyszínére.