Női kosár Eb-selejtező: magyar diadal Temesváron

sportfaktor.hu

A magyar női kosárlabda-válogatott könnyedén legyőzte a román együttest csütörtökön Temesváron az Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójában.

A magyarok a kvalifikáció tavalyi nyitányán négy ponttal kikaptak a favorit spanyoloktól Szekszárdon, majd 115-58-as kiütéses győzelmet arattak Izlandon. A román válogatott is megverte Bukarestben az izlandiakat, majd 55 ponttal alulmaradt Spanyolországban.

Székely Norbert szövetségi kapitány előzetesen közölte, hogy fiatal és foghíjas csapata - az első számú center, Határ Bernadett tavasz óta harcképtelen - győzni megy Temesvárra. A két hárompontos gárda csütörtöki összecsapásán az első percek igazolták az elképzelést: Daniel Calancea román szakvezető 0-8-nál, már a 3. percben időt kért. Az első hazai kosár ennek ellenére csak 0-25-nél (!) született meg, ekkor Kiss Virág már 10 pontnál tartott.

A románok a 15. percben érték el a 10 pontot, amikor a vendégek már 43-nál álltak, és a mérkőzés már gyakorlatilag eldőlt. A februári végelszámolásnál fontos szerepe lehet majd a csoportmásodikok között a kosáraránynak, a magyarok ennek megfelelően 40 ponttal elhúztak, a nagyszünetben 14-56 volt az állás.

A vendégek 20 perc alatt hat triplát dobtak - a házigazdák egyet sem -, a félidőben a pécsi Kiss 15, a honosított szekszárdi Goree Cyesha pedig 8 pontnál tartott.

Térfélcsere után 49 pontra nőtt a különbség, Kiss bedobta harmadik tripláját, és az Olaszországban légióskodó Mérész Beatrix is remekelt. A Costantin Jude Sala Sporturilor lelátóin egyre kevesebben ültek, a nyomasztó magyar fölény végül 59 pontos diadalt eredményezett. A Székely-csapat legjobbja Kiss Virág lett 24 ponttal.

A magyarok három forduló után 2 győzelemmel és 1 vereséggel állnak a C csoportban, és legközelebb vasárnap lépnek pályára a spanyolországi Huelvában.

A 2023-as szlovén-izraeli közös rendezésű Eb-ről a nemzetközi szövetség az ukrajnai háború miatt kizárta Oroszországot és Fehéroroszországot, így az F és az I csoportból már csak a csoportelsők kerülnek az Eb-re, a csoportmásodikok biztosan nem. A maradék nyolc csoport másodikjai közül a legjobb négy csatlakozik majd a 10 csoportgyőzteshez és a 2 rendezőhöz - amennyiben egyik rendező ország sem kvalifikálja magát a selejtezőből. Ha megteszi, akkor ez további csoportmásodikok kijutását jelenti.

    Eredmény
    3. forduló, C csoport

Románia-Magyarország 40-99 (4-32, 10-24, 14-18, 12-25)
A magyar pontszerzők: Kiss V. 24 pont, Lelik 12, Studer 10, Goree 10, Dombai 9, Mérész 9, Dubei 8, Ruff-Nagy 7, Kányási 5, Török 3, Kiss A. 2
    
    Később:
Spanyolország-Izland 20.30
    
    Az Eb-selejtező hátralévő magyar mérkőzései:

november 27.: Spanyolország-Magyarország, Huelva 17.00
február 9.: Magyarország-Izland
február 12.: Magyarország-Románia

Címkék: kosárlabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60859/pics/lead_800x600.jpg
kosárlabda

További cikkek

Amerika

NBA: Embiid karriercsúcsa, Jokics és Doncic is remekelt (videó)

2022.01.20. 13:00
Három nagy sztár is remekelt az NBA mai játéknapján, amely során a Philadelphia 76ers 123-110-re legyőzte az Orlando Magicet.

Csapatsportok

Női kosárlabda Euroliga: bravúros győzelmet aratott a Sopron

2022.01.19. 18:55
Nagy fegyverténynek számító győzelmet aratott a Sopron Basket a női kosárlabda Euroliga tizenkettedik fordulójában, miután 77-73-ra nyert a Dinamo Kurszk otthonában.

Amerika

NBA: szoros meccsen győzött a Minnesota (videó)

2022.01.19. 12:25
A Minnesota Timberwolves 112-110-re győzött New Yorkban az NBA mai játéknapján, míg a Golden State Warriors magabiztosan verte a Detroit Pistonst.

Amerika

NBA: Booker 48, a Phoenix 121 pontot dobott a San Antonionak (videó)

2022.01.18. 12:40
Remek formában lévő sztárja teljesítményének köszönhetően a Phoenix Suns 121-107-re győzött San Antonioban az NBA legutóbbi játéknapján.

Amerika

NBA: hiába Jokics parádéja, a Utah győzni tudott Denverben (videó)

2022.01.17. 12:25
A Utah Jazz 125-102-re nyert a Denver Nuggets otthonában az NBA mai játéknapjának rangadóján.

Amerika

NBA: oktatófilmet produkált a Denver a Lakers ellen (videó)

2022.01.16. 12:35
A Los Angeles Lakers súlyos, 133-96 arányú vereséget szenvedett Denverben az NBA mai játéknapjának rangadóján.

Amerika

NBA: újabb súlyos chicagói vereség, vége a Memphis szériájának (videó)

2022.01.15. 09:50
A Golden State Warriors 138-96-ra kiütötte a Chicago Bullst, míg a Dallas Mavericks nagy különbséggel verte a hetek óta veretlen Memphis Grizzliest …

Amerika

NBA: két negyed alatt térdre kényszerült a Warriors a címvédő otthonában (videó)

2022.01.14. 12:25
A Milwaukee Bucks magabiztos játékkal 118-99-re verte a Golden State Warriors az NBA mai játéknapjának rangadóján.

Amerika

NBA: könnyed győzelmet aratott a Cleveland és a Brooklyn a rangadókon (videó)

2022.01.13. 13:00
A Cleveland Cavaliers Utah-ban, a Brooklyn Nets pedig Chicagoban aratott erődemonstrációnak is beillő győzelmet az NBA mai játéknapján.

Amerika

NBA: súlyos verést mért a Chicago a Detoritra (videó)

2022.01.12. 13:00
A Chicago Bulls erődemonstrációnak is beillő 133-87-es győzelmet aratott a Detroit Pistons felett az NBA mai játéknapján.