Túraautó-vk: Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt

sportfaktor.hu

Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idényzáró hétvégéjén, Dzsiddában.

A bajnoki címet a 38 éves pilóta csapattársa, a spanyol Mikel Azcona már szombaton, az időmérő edzésen megnyerte, az ott megszerzett pontjaival ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben.

A sorozat hivatalos honlapja szerint a 2019-ben vk-győztes Michelisz az első vasárnapi futamot a második rajtkockából kezdhette a belga Nathanaël Berthon (Audi) mellől, de a startnál nem tudott előzni, s végül Berthon mögött intették le másodikként. Harmadik a holland Tom Coronel (Audi) lett, míg a mezőny másik két magyar indulója, Tassi Attila (Honda) és Nagy Dániel (Cupra) kiesett.

A második - és a WTCR történetének utolsó - viadalát a belga Gilles Magnus (Audi) nyerte, mögötte az északmacedón Victor Davidovski (Audi) ért célba másodikként, Azcona pedig a dobogó alsó fokán ünnepelhette bajnoki címét. Tassi ezt a versenyt sem tudta befejezni, Nagy Dániel viszont hetedik lett.

A 2018-ban életre hívott WTCR ebben a formájában nem folytatódik tovább, jövőre más túraautós versenysorozatot hoznak létre.

A WTCR 2022-es idényének végeredménye (élcsoport és a magyarok helyezései): 1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 337 pont, 2. Nestor Girolami (argentin, Honda) 254, 3. Nathanaël Berthon (belga, Audi) 240, 4. Michelisz Norbert (Hyundai) 222, ...13. Tassi Attila (Honda) 83, ...16. Nagy Dániel (Cupra) 62, ...19. Boldizs Bence (Cupra) 12

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60909/pics/lead_800x600.jpg
Michelisz Norbert,Autósport,WTCR

További cikkek

Autó-motor

Forma-1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel

2022.12.05. 13:20
Az idén visszavonult, négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.

Autó-motor

Forma-1: Niki Laudáról nevezte el a gyárhoz vezető utcát a Mercedes

2022.11.30. 14:25
A 2019-ben elhunyt, háromszoros világbajnok Niki Laudáról nevezte el a brackley-i központjába és gyárába vezető utat a Mercedes Forma-1-es istálló.

Autó-motor

Forma-1: távozik a Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto

2022.11.29. 10:05
Távozik a Forma-1-es világbajnoki sorozatban idén másodikként záró Ferrari csapatfőnöki posztjáról Mattia Binotto.

Autó-motor

Forma-1: Hülkenberg szerint természetes, hogy cserélődnek a versenyzők

2022.11.21. 21:45
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli egy csapat, legalábbis Nico Hülkenberg, a Mick …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: Max uralta a hétvégét, a versenyt és a szezont

2022.11.21. 11:25
A nemzetközi sajtó elsősorban a szezont uraló Max Verstappent élteti a vasárnapi idényzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíj másnapján, de megemlékezik a …

Autó-motor

Abu-Dzabi Nagydíj: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény

2022.11.20. 15:50
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az …

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Austinban, világbajnok a Red Bull

2022.10.23. 23:05
A kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíját vasárnap Austinban, csapata pedig a sikerének is …

Autó-motor

Forma-1: elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull csapat tulajdonosa

2022.10.23. 09:05
Szombaton, életének 78. évében elhunyt Dietrich Mateschitz, a Red Bull és a Toro Rosso Forma-1-es csapat tulajdonosa.

Autó-motor

Forma-1: Verstappen nyert Szuzukában és megvédte világbajnoki címét

2022.10.09. 10:45
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője megvédte Forma-1-es világbajnoki címét.

Autó-motor

Szingapúri Nagydíj: Pérez győzött, Verstappen csak hetedik

2022.10.02. 20:30
Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.