Katar 2022: Ghána az újabb ötgólos meccsét már megnyerte

sportfaktor.hu

Ghána fordulatos és izgalmas mérkőzésen 3-2-re legyőzte a dél-koreai válogatottat a katari labdarúgó-világbajnokságon hétfőn, a H csoport második fordulójában.

A kezdés a mozgékony dél-koreaiaké volt, akik beindulásokkal, helyváltoztatásokkal adtak sok munkát a ghánaiaknak. Utóbbiak azonban rendre szereltek, blokkoltak, a közelharcokban pedig érvényre juttatták fizikai felépítésükből adódó fölényüket, így az ellenfél mezőnyfölénye nem párosult helyzetekkel. A 24. percben váratlanul az afrikai csapat szerzett vezetést, amellyel megtörte riválisa addigi lendületét. Nemcsak az eredmény, a játék képe is változott, Ghána pedig ezt kihasználva átvette a kezdeményezést, majd növelte előnyét. A szünetig feltámadt a dél-koreai csapat, de erejéből mindössze két felvillanásra futotta.

A szünet után az ázsiaiak azonnal rohamra indultak, majd bő tíz perc elteltével Cso duplájával három perc alatt egyenlítettek. A koncentrációjukat elvesztett ghánaiak azonban időben kapcsoltak, játékuk ismét zártabbá és fegyelmezettebbé vált, a 68. percben pedig visszavették a vezetést. Az izgalmas végjátékban az ázsiai csapat mindent egy lapra feltéve támadott, egyenlítési lehetőségei is bőven adódtak, különösen beívelésekből veszélyeztetett, de újabb gólt már nem tudott szerezni, így egy pontjával nehéz helyzetben várja a csoport zárófordulóját.

Az afrikai együttesnek ez a második ötgólos találkozója, a nyitókörben ugyanis 3-2-es vereséget szenvedett Portugáliától.

    H csoport, 2. forduló

Koreai Köztársaság-Ghána 2-3 (0-2)
al-Rajjan, Egyetemvárosi Stadion, 43 983 néző, v.: Anthony Taylor (angol)
Koreai Köztársaság: Kim Szung Kju - Kim Mun Hvan, Kim Min Dzse (Kvon Kjung Von, 92.), Kim Jung Kvon, Kim Csin Szu - Kvon Csang Hun (Li Kang In, 57.), Hvang In Bom, Csong Vu Jong (Hvang I Dzso, 78.), Szon Hung Min - Cso Kue Szung, Dzsong Vu Jong (Na Szang Ho, a szünetben)
Ghána: Lawrence Ati-Zigi - Tarif Lamptey (Denis Odoi, 78.), Daniel Amartey, Mohammed Salisu - Mohammed Kudus (Alexander Djiku, 83.), Thomas Partey, Salis Abdul Samed, Gideon Mensah (Baba Rahman, 88.) - André Ayew (Daniel-Kofi Kyereh, 78.), Jordan Ayew (Kamaldeen Sulemana, 78.) - Inaki Williams
gólszerzők: Cso (58., 61.), illetve Salisu (24.), Kudus (34., 68)
sárga lap: Csong (27.), Kim Jung Kvon (77.), illetve Amartey (21.), Lamptey (73.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60913/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Katar 2022

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

2023.03.19. 23:55
Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte …

Külföldi foci

Serie A: a Juventus nyerte Olaszország rangadóját

2023.03.19. 22:55
A Juventus idegenben 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti csúcsmérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: nem hibázott az éllovas Arsenal

2023.03.19. 17:55
Az éllovas Arsenal 4-1-re nyert otthon a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Külföldi foci

Elhunyt Gianluca Vialli

2023.01.06. 11:10
Ötvennyolc éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az olaszok legendás futballistája.

Külföldi foci

Katar 2022: Argentína 11-esekkel harmadszor a futballvilág trónján

2022.12.18. 19:30
Története során harmadszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Argentína azzal, hogy a katari torna vasárnapi fináléjában 2-2-es rendes játékidő és 3-3-as …

Külföldi foci

Katar 2022: Southgate marad angol szövetségi kapitány

2022.12.18. 12:45
Gareth Southgate marad a posztján, saját döntése értelmében a 2024-es Európa-bajnokságig tovább irányítja az angol labdarúgó-válogatottat.

Külföldi foci

Katar 2022: Dalic számára aranyéremmel ér fel a bronz

2022.12.17. 19:15
Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a katari labdarúgó-világbajnokságon szombaton szerzett bronzérmüket aranynak érzi.

Külföldi foci

Katar 2022: Horvátország a bronzérmes, Marokkó lemaradt a dobogóról

2022.12.17. 18:10
A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott szombati helyosztón 2-1-re legyőzte …

Külföldi foci

Katar 2022: kiütéses sikerrel nyolc között Portugália

2022.12.06. 22:15
Utolsóként Portugália jutott a legjobb nyolc közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután kedden este kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott Svájc felett.

Külföldi foci

Katar 2022: Marokkó tizenegyesekkel kiejtette a spanyol csapatot

2022.12.06. 19:00
A marokkói válogatott története legnagyobb sikerét elérve a legjobb nyolc közé jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon.