Katar 2022: legyőzte a címvédőt, de így sem jutott tovább Tunézia

sportfaktor.hu

A tunéziai válogatott 1-0-ra nyert a címvédő francia válogatott ellen a katari labdarúgó-világbajnokság D csoportjának harmadik fordulójában, de így sem jutott tovább, mert a franciák és az ausztrálok mögött a harmadik helyen végzett.

Nagy lendülettel, ellenfelénél jóval motiváltabban kezdett a tunéziai csapat, amely a 8. percben bal oldali szabadrúgást követően kapuba is talált. A gólszerző Gandri azonban lesről indult, így maradt a 0-0. Mintegy húsz perc elteltével átvette az irányítást a francia válogatott, melyben - a már biztos nyolcaddöntős szereplés tudatában - Didier Deschamps szövetségi kapitány jelentős változtatásokat hajtott végre, csupán Tchouaméni és Varane maradt a szombati, dánok elleni kezdőcsapatból. A folytatásban a tunéziaiak egy-egy távoli lövésig jutottak el, a franciák viszont helyzet nélkül zárták az első félidőt, ugyanakkor így is kontrollálták a mérkőzést.

A szünet után nagyobb sebességre kapcsolt a tunéziai együttes, melyben a ferencvárosi Laidouni aktív szerepet vállalt a labdatartásban és a támadások elindításában, sőt egy alkalommal nagy helyzetbe is került, ami kimaradt. Az észak-afrikaiak szűk negyedóra elteltével megszerezték a vezetést, majd a gólszerző Hazri lejött a pályáról, illetve azonnal hármat cserélt a franciák szakvezetője. A vb-t két győzelemmel kezdő címvédő aktívabbá vált, Deschamps csakhamar még két cserét hajtott végre, így a hátra lévő időben végig a franciák támadtak. Már a nyolcperces ráadás is majdnem letelt, amikor Griezmann egy beívelés, illetve visszafejelés után hét méterről a kapuba lőtt. A tunéziaiak elvégezték a középkezdést, de a bíró jelzést kapott a VAR-szobából, így visszanézte az esetet, végül les miatt érvénytelenítette a találatot. 

    Eredmény, D csoport, 3. forduló

Tunézia-Franciaország 1-0 (0-0)
al-Rajjan, Egyetemvárosi Stadion, 43 627 néző, v.: Matthew Conger (új-zélandi)
Tunézia: Ájmen Damen - Nader Gandri, Jasszin Meriah, Montasszar Talbi - Vajdi Kesrida, Ellyes Skíri, Aissa Laidouni, Ali Malul - Anisz ben-Szliman (Ali Abdi, 83.), Vahbi Hazri (Isszam Dzsebali, 60.), Mohamed Ali ben-Romdan (Gajlen Haleli, 74.)
Franciaország: Steve Mandanda - Youssouf Fofana (Antoine Griezmann, 73.), Ibrahima Konaté, Raphaël Varane (William Saliba, 63.), Axel Disasi - Aurélien Tchouaméni - Mattéo Guendouzi (Ousmane Dembélé, 78.), Eduardo Camavinga -  Jordan Veretout (Adrien Rabiot, 63.), Randal Kolo Muani, Kingsley Coman (Kylian Mbappé, 63.)
gólszerző: Hazri (58.)
sárga lap: Kesrida (28.)


http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60945/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Katar 2022

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

2023.03.19. 23:55
Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte …

Külföldi foci

Serie A: a Juventus nyerte Olaszország rangadóját

2023.03.19. 22:55
A Juventus idegenben 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti csúcsmérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: nem hibázott az éllovas Arsenal

2023.03.19. 17:55
Az éllovas Arsenal 4-1-re nyert otthon a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Külföldi foci

Elhunyt Gianluca Vialli

2023.01.06. 11:10
Ötvennyolc éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az olaszok legendás futballistája.

Külföldi foci

Katar 2022: Argentína 11-esekkel harmadszor a futballvilág trónján

2022.12.18. 19:30
Története során harmadszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Argentína azzal, hogy a katari torna vasárnapi fináléjában 2-2-es rendes játékidő és 3-3-as …

Külföldi foci

Katar 2022: Southgate marad angol szövetségi kapitány

2022.12.18. 12:45
Gareth Southgate marad a posztján, saját döntése értelmében a 2024-es Európa-bajnokságig tovább irányítja az angol labdarúgó-válogatottat.

Külföldi foci

Katar 2022: Dalic számára aranyéremmel ér fel a bronz

2022.12.17. 19:15
Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a katari labdarúgó-világbajnokságon szombaton szerzett bronzérmüket aranynak érzi.

Külföldi foci

Katar 2022: Horvátország a bronzérmes, Marokkó lemaradt a dobogóról

2022.12.17. 18:10
A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott szombati helyosztón 2-1-re legyőzte …

Külföldi foci

Katar 2022: kiütéses sikerrel nyolc között Portugália

2022.12.06. 22:15
Utolsóként Portugália jutott a legjobb nyolc közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután kedden este kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott Svájc felett.

Külföldi foci

Katar 2022: Marokkó tizenegyesekkel kiejtette a spanyol csapatot

2022.12.06. 19:00
A marokkói válogatott története legnagyobb sikerét elérve a legjobb nyolc közé jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon.