Katar 2022: lengyel vereség Argentínától, de mindkét csapat a 16 között

sportfaktor.hu

Az argentin labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott szerdán a lengyel csapat felett a katari világbajnokságon, így első helyen jutott nyolcaddöntőbe a C csoportból, míg riválisa - Mexikóénál jobb gólkülönbségével - veresége ellenére másodikként ugyancsak a legjobb 16 közé lépett.

A torna egyik legnagyobb favoritjának tartott argentin csapat az első perctől támadólag lépett fel, a lengyelek teljesen beszorultak a kapujuk elé, csak a védekezésre összpontosítottak, támadásépítésre nem maradt erejük. Az előző két meccsen is remekül védő Szczesnynek már a 10. percben nagyot kellett védenie Messi lövésénél, de ezt leszámítva azért inkább csak meddőnek bizonyult a dél-amerikai gárda fölénye. A szünet előtti negyedórában azonban fokozódott az előző két meccsen mutatottnál sokkal kreatívabban futballozó argentinok nyomása, ezáltal a lengyel kapusnak egyre több védenivalója volt. A Juventus hálóőre a legnagyobb bravúrját a 39. percben mutatta be, amikor hárította Messi - videobíró segítségével megítélt - büntetőjét is, így már a második 11-est védte ki ezen a vb-n. A lengyelek kizárólag a kapusuknak köszönhették, hogy nem dőlt el már az első 45 percben a találkozó, ugyanis a túloldalon Martineznek egyáltalán nem akadt dolga.

Az európai csapat kettős cserével próbált frissíteni a folytatásra, de ez nem jött össze, mivel a rivális az első akciójából gólt lőtt. A vezetés megszerzése után is nyomasztó fölényben játszott Argentína, de ekkor már Lengyelország is vállalkozott néhány támadásra, első helyzetét pedig az 50. percben hagyta ki, amikor Glik fejese centikkel kerülte el a kaput. Ezt leszámítva viszont az argentinok továbbra is egykapuztak, ennek eredményeként a 68. percben Álvarez eldöntötte a három pont sorsát. A lengyelek hiába táncoltak a kiesés szélén, nem tudtak újítani, szerencséjükre azonban sorra maradtak ki a rivális helyzetei, az elszalasztott lehetőségekben Messi járt az élen. A hosszabbításban még Tagliafico is ziccert hibázott, illetve Kiwior mentett a gólvonal előtt, ami végül lengyel továbbjutást ért. A lefújáskor úgy tűnt, Lengyelország kevesebb sárga lapjának köszönhetően jut tovább, de mivel a másik meccsen a hajrában Mexikó gólt kapott, így végül jobb gólkülönbségével lett nyolcaddöntős az európai csapat.

A Copa America-győztes Argentína szombaton Ausztráliával, míg Lengyelország vasárnap a címvédő Franciaországgal találkozik a nyolcaddöntőben.

    C csoport, 3. (utolsó) forduló

Lengyelország-Argentína 0-2 (0-0)
Doha, 974 Stadion, 44 089 néző, v.: Danny Makkelie (holland)
Lengyelország: Wojciech Szczesny - Matty Cash, Kamil Glik, Jakub Kiwior, Bartosz Bereszynski (Artur Jedrzejczyk, 72.) - Krystian Bielik (Sebastian Szymanski, 62.), Grzegorz Krychowiak (Krzysztof Piatek, 83.) - Piotr Zielinski, Karol Swiderski (Michal Skoras, a szünetben), Przemyslaw Frankowski (Jakub Kaminski, a szünetben) - Robert Lewandowski
Argentína: Emiliano Martínez - Nahuel Molina, Cristian Romero, Nicolás Otamendi, Marcos Acuna (Nicolás Tagliafico, 59.) - Alexis Mac Allister (Thiago Almada, 83.), Rodrigo De Paul, Enzo Fernández (Germán Pezzella, 79.) - Ángel Di María (Leandro Paredes, 59.), Lionel Messi, Julian Álvarez (Lautaro Martínez, 79.)
gólszerzők: Mac Allister (46.), Álvarez (68.)
sárga lap: Krychowiak (78.), illetve Acuna (49.)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60940/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Katar 2022

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

2023.03.19. 23:55
Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte …

Külföldi foci

Serie A: a Juventus nyerte Olaszország rangadóját

2023.03.19. 22:55
A Juventus idegenben 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti csúcsmérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: nem hibázott az éllovas Arsenal

2023.03.19. 17:55
Az éllovas Arsenal 4-1-re nyert otthon a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Külföldi foci

Elhunyt Gianluca Vialli

2023.01.06. 11:10
Ötvennyolc éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az olaszok legendás futballistája.

Külföldi foci

Katar 2022: Argentína 11-esekkel harmadszor a futballvilág trónján

2022.12.18. 19:30
Története során harmadszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Argentína azzal, hogy a katari torna vasárnapi fináléjában 2-2-es rendes játékidő és 3-3-as …

Külföldi foci

Katar 2022: Southgate marad angol szövetségi kapitány

2022.12.18. 12:45
Gareth Southgate marad a posztján, saját döntése értelmében a 2024-es Európa-bajnokságig tovább irányítja az angol labdarúgó-válogatottat.

Külföldi foci

Katar 2022: Dalic számára aranyéremmel ér fel a bronz

2022.12.17. 19:15
Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a katari labdarúgó-világbajnokságon szombaton szerzett bronzérmüket aranynak érzi.

Külföldi foci

Katar 2022: Horvátország a bronzérmes, Marokkó lemaradt a dobogóról

2022.12.17. 18:10
A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott szombati helyosztón 2-1-re legyőzte …

Külföldi foci

Katar 2022: kiütéses sikerrel nyolc között Portugália

2022.12.06. 22:15
Utolsóként Portugália jutott a legjobb nyolc közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután kedden este kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott Svájc felett.

Külföldi foci

Katar 2022: Marokkó tizenegyesekkel kiejtette a spanyol csapatot

2022.12.06. 19:00
A marokkói válogatott története legnagyobb sikerét elérve a legjobb nyolc közé jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon.