Katar 2022: Mexikó legyőzte a szaúdiakat, de mindkét csapat kiesett

sportfaktor.hu

A mexikói válogatott 2-1-re legyőzte a szaúdi csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának harmadik fordulójában szerdán, de ezzel az eredménnyel mindkét csapat búcsúzott.

Három percet kellett várni az első nagy mexikói lehetőségre, és bár ezt követően is a győzelmi kényszerben lévő közép-amerikaiak játszottak gólra törőbben, igazán nagy helyzetet mezőnyfölényük ellenére sem sikerült kialakítaniuk. A hajrá előtt rövid időre magához ragadta a kezdeményezést a szaúdi válogatott, de az ázsiaiak jellemzően mélyen visszahúzva védekeztek és a kontrákban bíztak.

A fordulás után Mexikó négy perc alatt szerzett két góllal közel került a továbbjutáshoz, és továbbra is támadásban maradt: több ígéretes helyzetet kidolgozott, de ezeket vagy elpuskázta, vagy al-Ovajsz védett bravúrral. Az utolsó percekben Gerardo Martino együttese egy lesgólig is eljutott, azonban a szaúdiak a hosszabbításban szépítettek, és ezzel a mexikóiakat is elbúcsúztatták.

A mexikóiakkal legutóbb 1978-ban fordult elő, hogy nem jutottak tovább a csoportból.

    Eredmény
    C csoport, 3. forduló

Szaúd-Arábia - Mexikó 1-2 (0-0)
Luszail, Luszaili Nemzeti Stadion, 84 985 néző, v.: Michael Oliver (angol)
Szaúd-Arábia: Mohamed al-Ovajsz - Hasszan Tambakti, Ali al-Bulaihi (Rijad Sarahili, 37.), Abdudelah al-Amri - Szaud Abdulhamid, Ali al-Hasszan (Abdullah Madu, a szünetben), Mohamed Kanno, Szultan al-Ganam (Hattan Bahebri, 86.) - Firasz al-Buraikan, Szaleh al-Sehri (Abdulrahman Alobud, 62.), Szalem al-Davszari
Mexikó: Guillermo Ochoa - Jorge Sánchez (Kevin Álvarez, 86.), César Montes, Héctor Moreno, Jesús Gallardo - Orbelín Pineda (Carlos Rodríguez, 77.), Edson Álvarez (Rogelio Funes Mori, 86.), Luis Chávez - Hirving Lozano, Henry Martín (Raúl Jiménez, 77.), Alexis Vega (Uriel Antuna, a szünetben)
gólszerző: al-Davszari (95.), illetve, Martín (48.), Chávez (52.)
sárga lap: al-Sehri (28.), al-Hasszan (34.), Tambakti (52.), Madu (81.), al-Amri (91.), Bahebri(97.), illetve Álvarez (16.)


http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60941/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,Katar 2022

További cikkek

Külföldi foci

La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

2023.03.19. 23:55
Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte …

Külföldi foci

Serie A: a Juventus nyerte Olaszország rangadóját

2023.03.19. 22:55
A Juventus idegenben 1-0-ra győzött az Internazionale otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának vasárnap esti csúcsmérkőzésén.

Külföldi foci

Premier League: nem hibázott az éllovas Arsenal

2023.03.19. 17:55
Az éllovas Arsenal 4-1-re nyert otthon a Crystal Palace ellen az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.

Külföldi foci

Elhunyt Gianluca Vialli

2023.01.06. 11:10
Ötvennyolc éves korában elhunyt Gianluca Vialli, az olaszok legendás futballistája.

Külföldi foci

Katar 2022: Argentína 11-esekkel harmadszor a futballvilág trónján

2022.12.18. 19:30
Története során harmadszor nyert labdarúgó-világbajnokságot Argentína azzal, hogy a katari torna vasárnapi fináléjában 2-2-es rendes játékidő és 3-3-as …

Külföldi foci

Katar 2022: Southgate marad angol szövetségi kapitány

2022.12.18. 12:45
Gareth Southgate marad a posztján, saját döntése értelmében a 2024-es Európa-bajnokságig tovább irányítja az angol labdarúgó-válogatottat.

Külföldi foci

Katar 2022: Dalic számára aranyéremmel ér fel a bronz

2022.12.17. 19:15
Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya a katari labdarúgó-világbajnokságon szombaton szerzett bronzérmüket aranynak érzi.

Külföldi foci

Katar 2022: Horvátország a bronzérmes, Marokkó lemaradt a dobogóról

2022.12.17. 18:10
A horvát válogatott megszerezte a bronzérmet a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután a harmadik helyért lejátszott szombati helyosztón 2-1-re legyőzte …

Külföldi foci

Katar 2022: kiütéses sikerrel nyolc között Portugália

2022.12.06. 22:15
Utolsóként Portugália jutott a legjobb nyolc közé a katari labdarúgó-világbajnokságon, miután kedden este kiütéses, 6-1-es győzelmet aratott Svájc felett.

Külföldi foci

Katar 2022: Marokkó tizenegyesekkel kiejtette a spanyol csapatot

2022.12.06. 19:00
A marokkói válogatott története legnagyobb sikerét elérve a legjobb nyolc közé jutott a katari labdarúgó-világbajnokságon.