Női kézilabda BL: ismét kikapott Bukarestben a Ferencváros

sportfaktor.hu

A Ferencváros 30-24-re kikapott a román CSM Bucuresti otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában, vasárnap.

A vendégek keretéből Béatrice Edwige, Kovács Anett és Cirjenics-Kovacsics Anikó, a hazaiaktól Laura Glauser és Kalidiatou Niakaté hiányzott az európai szövetség által a forduló rangadójának kinevezett mérkőzésen.

Eleinte mindkét oldalon sok volt a hiba, ráadásul a kapusok jól védtek, így meglehetősen kevés gól született, tíz perc után még csak 2-1 volt az állás az FTC javára. A bukarestiek a 12. percben lőtték első akciógóljukat, majd a huszadik percben időt kértek, mert nem csökkent a hibák száma, emiatt alacsony volt a színvonal. A jól védekező Ferencváros a 21. percben már három góllal vezetett, és bár a CSM egy 4-1-es sorozattal egyenlített, a szünetben 11-10-es előnyben voltak a vendégek.

A második félidő elején a románok - 1-0 után - megint vezettek, mert sokkal kevesebbet rontottak, egyre pontosabban játszottak. Cristina Neagut nem tudták semlegesíteni a vendégek, akik a 47. percben még 21-20-as előnyben voltak, de a folytatásban támadásban és védekezésben is sokat hibáztak, a házigazdák pedig egy 7-0-s sorozattal eldöntötték a meccset.

A vendégeknél Angela Malestein öt, Emily Bölk és Andrea Lekic négy-négy gólt lőtt, a túloldalon Cristina Neagu 19 lövésből 13 találattal zárt. A Ferencváros kapusai összesen négy védést mutattak be, a románoknál Marie Davidsen 12 lövést hárított.

A két csapat 11. alkalommal találkozott egymással tétmeccsen, három magyar siker mellett a románok nyolcadszor győztek.

A három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel álló Ferencváros jövő szombaton a CSM Bucuresti-et fogadja Érden, a hat sikerrel és egy vereséggel rendelkező Győri Audi ETO KC pedig másnap a szintén román Rapid Bucuresti otthonában lép pályára a BL csoportkörében.

Az FTC hatodszor lépett pályára a CSM otthonában, ahol még soha nem tudott pontot szerezni.

    Eredmény, csoportkör, 7. forduló, A csoport

CSM Bucuresti (román) - FTC-Rail Cargo Hungaria 30-24 (10-11)
lövések/gólok: 42/30, illetve 47/24
gólok hétméteresből: 7/4, illetve 3/1
kiállítások: 2, illetve 4 perc

    

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60971/pics/lead_800x600.jpg
Kézilabda,Ferencváros,Kézilabda BL

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el a Ferencváros

2023.03.19. 22:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti …

Csapatsportok

Női kézilabda Európa-liga: tízgólos hátrányból várhatja a visszavágót a Siófok

2023.03.18. 21:10
A Siófok KC hazai környezetben 30-20-ra kikapott a dán Ikast HB csapatától a női kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének …

Csapatsportok

Női kézilabda NB I: nagy csatában nyert a Dunaújváros

2022.12.18. 18:40
A Dunaújváros hazai pályán nagy csata végén egy góllal legyőzte a Siófokot a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén.

Csapatsportok

Női kézilabda BL: a Győr szoros meccset nyert Podgoricában

2022.12.17. 21:40
A Győr 25-23-ra győzött a montenegrói Buducnost Podgorica otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, szombaton.

Csapatsportok

BENU női vízilabda MK: története során először a Ferencváros nyerte a trófeát

2022.12.17. 20:55
Története során először a Ferencváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a szombati döntőben 9-5-re legyőzte az …

Csapatsportok

Női kézilabda BL: huszonnégy gólos különbséggel nyert a Ferencváros

2022.12.17. 17:35
A Ferencváros házigazdaként 43-19-re legyőzte a cseh Baník Most csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában, …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: a Ferencváros döntetlent játszott az izlandi Valurral

2022.12.06. 20:45
A Ferencváros házigazdaként 33-33-as döntetlent játszott az izlandi Valur Reykjavíkkal a férfi kézilabda Európa-liga …

Csapatsportok

Férfi kézilabda Európa-liga: először nyert a Fejér B.Á.L.-Veszprém

2022.12.06. 18:40
A Fejér B.Á.L.-Veszprém házigazdaként 30-28-ra legyőzte kedden a szlovák Tatran Presovot a férfi kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik …

Csapatsportok

Az 1982-ben vb-ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötték

2022.12.05. 16:45
A negyven évvel ezelőtti, hazai rendezésű világbajnokságon ezüstérmes magyar női kézilabda-válogatott tagjait köszöntötte …

Csapatsportok

Többhetes kihagyás vár a győriek átlövőjére

2022.12.05. 13:45
Orrcsonttörés miatt több hétre kidőlt Ana Gros, a Győri Audi ETO KC kézilabdázója, aki szombaton sérült meg, a Rapid Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen.