Forma-1: életműdíjat kapott Sebastian Vettel
Az idén visszavonult, négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel kapta az Autosport című szaklap életműdíját.
A 35 éves autóversenyző az úgynevezett Gregor Grant-díjat vasárnap este, a Londonban tartott gála keretében vette át.
"Azt hiszem, leginkább az fog hiányozni az eddigi életvitelemből, hogy olyan sok emberrel dolgozhattam együtt, akik közül mindegyik hatalmas szenvedéllyel végzi a munkáját"
- mondta Vettel, és hozzátette, tíz évvel ezelőtt még úgy gondolta, ez egy "normális életvitel", mostanra azonban rájött, hogy valójában keveseknek adatik meg ez a kiváltság.
"Nem arról van szó, hogy nem szeretem már a Forma-1-et, az utolsó néhány versenyt is ugyanúgy tudtam élvezni. A visszavonulásom bejelentése után nagy tehertől szabadultam meg, hiszen ez a sportág az eddigi életemben végigkísért"
- jelentette ki a német versenyző, aki elsősorban azzal indokolta búcsúját az autósport elitkategóriájától, hogy több időt szeretne a családjával tölteni.
Vettel a Red Bull istállóval nyerte mind a négy egyéni vb-címét, mégpedig sorozatban, 2010 és 2013 között. Pályafutása során 299 F1-es futamon indult és 53-szor győzött.