BENU női vízilabda MK: története során először a Ferencváros nyerte a trófeát

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Története során először a Ferencváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a szombati döntőben 9-5-re legyőzte az UVSE-t a Komjádi Uszodában.

Az első negyedben a Gerendás György edzette, első fináléját játszó zöld-fehérek vízilabdáztak pontosabban, de mindkét csapat nehezen bírt a másik fél kemény védekezésével. A második felvonás nagy részében sem potyogtak a gólok, a hajrában azonban már többször kellett kihalászniuk a kapusoknak a labdát a hálóból: a nagyszünetben Leimeter Dóra szerencsés találatával eggyel a Ferencváros állt jobban.

A második félidőben Leimeter újabb góljával növelte előnyét a népligeti együttes, amely a harmadik negyedben el is húzott fővárosi riválisától, így nyugodtan várhatta az utolsó felvonást. Ez - hiába küzdött az UVSE - már nem hozott újabb fordulatot, így az FTC az ötéves női szakosztály története során először Magyar Kupa-győztes lett.

  BENU női Magyar Kupa, négyes döntő (Komjádi Uszoda), döntő

FTC-Telekom Waterpolo - UVSE 9-5 (2-1, 2-2, 4-1, 1-1)
gólszerzők: Farkas, Pőcze és Leimeter 2-2, Máté, Dömsödi és Tóth 1-1, illetve Szegedi 2, Faragó, Hajdú, Szücs 1-1

    Az eddigi győztesek:
    --------------------
8-szoros: Dunaújváros
5-szörös: UVSE
3-szoros: Domino-BHSE-Póló SC
2-szeres: Eger, Szentesi VK
1-szeres: OSC, BVSC, Ferencváros

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60994/pics/lead_800x600.jpg
Ferencváros,Vízilabda

További cikkek

Magyar foci

NB I: egy lépésre a bajnoki címtől az FTC

2016.03.19. 20:25
Ha az MTK nem nyer vasárnap, akkor a Vasast 4–1-re legyőző FTC megnyeri a bajnokságot.

Magyar foci

Hétvégén bajnok lehet a Ferencváros (videó)

2016.03.18. 17:25
A zöld-fehérek vasárnap ünnepelhetik a bajnoki címet, pedig szombaton játszanak.

Magyar foci

MK: előnyben az Újpest, jó helyzetben az FTC

2016.03.16. 20:00
Az Újpest a Békéscsaba ellen nyert 2–0-ra, az FTC Debrecenben végzett 0–0-ra.

Magyar foci

Tévében, az Újpest, a Ferencváros és a Bayern–Juve is

2016.03.16. 06:25
Érdemes lesz bekapcsolni a tévét.

Magyar foci

NB I: hatvan perc kevés – minden edzői nyialtkozat egy helyen

2016.03.13. 07:50
A székesfehérvári Horváth Ferencnél, csak a debreceni Kondás Elemér volt csalódottabb szombaton.

Magyar foci

VIDEÓ: jól hajrázott a Ferencváros

2016.03.13. 07:40
A Ferencváros sokáig 0–0-ra állt a Puskás Akadémia ellen. Aztán az utolsó bő húsz percben szerzett négy gólt.

Magyar foci

Simán nyert az FTC, már második az MTK, nagy kispesti meglepetés (videó)

2016.03.12. 20:05
A Ferencváros 22 perc alatt szerzett négy gólt, az MTK 350 néző előtt győzte le a Haladást és vette át a második helyet.

Magyar foci

NB I: Rangadó Dunaújvárosban, Újpesten és Debrecenben

2016.03.11. 11:00
Az MTK–Haladás meccs tétje a dobogó, a Ferencváros a Puskás Akadémiát, az Újpest a Diósgyőrt fogadja.