BENU női vízilabda MK: története során először a Ferencváros nyerte a trófeát

Szupkai Gábor
Szupkai Gábor

Története során először a Ferencváros nyerte a BENU női vízilabda Magyar Kupát, miután a szombati döntőben 9-5-re legyőzte az UVSE-t a Komjádi Uszodában.

Az első negyedben a Gerendás György edzette, első fináléját játszó zöld-fehérek vízilabdáztak pontosabban, de mindkét csapat nehezen bírt a másik fél kemény védekezésével. A második felvonás nagy részében sem potyogtak a gólok, a hajrában azonban már többször kellett kihalászniuk a kapusoknak a labdát a hálóból: a nagyszünetben Leimeter Dóra szerencsés találatával eggyel a Ferencváros állt jobban.

A második félidőben Leimeter újabb góljával növelte előnyét a népligeti együttes, amely a harmadik negyedben el is húzott fővárosi riválisától, így nyugodtan várhatta az utolsó felvonást. Ez - hiába küzdött az UVSE - már nem hozott újabb fordulatot, így az FTC az ötéves női szakosztály története során először Magyar Kupa-győztes lett.

  BENU női Magyar Kupa, négyes döntő (Komjádi Uszoda), döntő

FTC-Telekom Waterpolo - UVSE 9-5 (2-1, 2-2, 4-1, 1-1)
gólszerzők: Farkas, Pőcze és Leimeter 2-2, Máté, Dömsödi és Tóth 1-1, illetve Szegedi 2, Faragó, Hajdú, Szücs 1-1

    Az eddigi győztesek:
    --------------------
8-szoros: Dunaújváros
5-szörös: UVSE
3-szoros: Domino-BHSE-Póló SC
2-szeres: Eger, Szentesi VK
1-szeres: OSC, BVSC, Ferencváros

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60994/pics/lead_800x600.jpg
Ferencváros,Vízilabda

További cikkek

Külföldi foci

Európa-liga: szerb, francia és török ellenfelet kapott a Ferencváros

2022.08.26. 14:15
A Ferencváros a Crvena Zvezdával, az AS Monacóval és a Trabzonsporral került azonos négyesbe a labdarúgó Európa-liga pénteki, isztambuli sorsolásán.

Külföldi foci

El-selejtező: írországi vereséggel is főtáblás a Ferencváros

2022.08.25. 23:00
A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett az ír Shamrock Rovers vendégeként a labdarúgó Európa-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának …

Csapatsportok

Vízilabda Eb: Pohl sérülése miatt Vadovics a keretben

2022.08.25. 15:55
Pohl Zoltán sérülése nem jött rendbe, nem utazhat Splitbe a vízilabda Európa-bajnokságra, és helyére Varga Zsolt szövetségi kapitány a balkezes Vadovics Viktort hívta be.

Külföldi foci

El-selejtező: négygólos előnnyel utazhat Írországba a Ferencváros

2022.08.18. 20:40
A Ferencváros 4-0-ra legyőzte csütörtökön az ír Shamrock Rovers csapatát a labdarúgó Európa-liga-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első …

Csapatsportok

Férfi vízilabda BENU Kupa: könnyedén győzött a magyar válogatott

2022.08.18. 20:35
Az Európa-bajnokságra címvédőként készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 21-10-re legyőzte Japán nemzeti együttesét a Hajós Uszodában zajló BENU Kupa …

Külföldi foci

El-selejtező: Csercseszov kiegyensúlyozott teljesítményt vár a Ferencvárostól

2022.08.17. 19:15
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző abban bízik, hogy a Ferencváros labdarúgócsapata kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt majd …

Külföldi foci

Elfogták a júliusi FTC-Slovan futballmeccsen rakétázó szlovák szurkolót

2022.08.15. 09:40
A ferencvárosi nyomozók azonosították és kihallgatták a júliusi FTC-Slovan futballmeccsen életveszélyes módon rakétázó szlovák szurkolót.

Magyar foci

Labdarúgó NB I: a Ferencváros lepofozta a MOL Fehérvárt

2022.08.14. 22:15
A címvédő Ferencváros 4-0-ra legyőzte a vendég MOL Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában, míg a Honvéd az utolsó pillanatokban bukta el a győzelmet.

Csapatsportok

Vízilabda: legyőzte Hollandiát a női válogatott

2022.02.22. 20:20
A magyar női vízilabda-válogatott 11-9-re legyőzte Hollandiát a világliga mai mérkőzésén Budapesten.

Magyar foci

Labdarúgás: elhunyt Fenyvesi Máté a Ferencváros legendája

2022.02.17. 18:20
88 éves korában meghalt dr. Fenyvesi Máté a Ferencváros legendás játékosa, hetvenhatszoros válogatott labdarúgó.