Atlétikai vb 2023: már több mint 1600 önkéntes jelentkezett

sportfaktor.hu

Tíz nappal az indulás után már több mint 1600-an regisztráltak az önkéntes programba a jövő évi, budapesti atlétikai világbajnokságra.

A leendő önkéntesek között egyaránt vannak középiskolások, egyetemisták, dolgozók és nyugdíjasok - számoltak be róla a szervezők.

Vasárnapi közleményükben azt írták, hogy az ország minden szegletéből nagy az érdeklődés, de a legtöbben Budapestről és Pest megyéből jelentkeztek. A legidősebb regisztrált önkéntes egy budapesti 78 éves nyugdíjas matematika professzor, aki tájfutó és rutinos önkéntes, a legfiatalabb pedig egy 16 éves gimnazista lány, aki még nem vett részt világversenyen önkéntesként. Többségében olyanok jelentkeztek, akik maguk is sportolnak, noha ez nem feltétel. Az első tíz nap statisztikái alapján a regisztrálók kétharmada nő.

A szervezők 2500 önkéntesre számítanak Magyarország történetének legnagyobb sporteseményén, az atlétikai világbajnokságon, amelyre 2023. augusztus 19. és 27. között kerül sor az új Nemzeti Atlétikai Központban, illetve az utcai versenyek helyszínein. A maraton és a gyaloglás rajtja és célja a Hősök terén lesz.

"Láss csodát! - hangzik a világbajnokság szlogenje és ez a csoda nem történhet meg az önkéntesek nélkül. Számunkra ők a vb hősei, akik ott vannak mindenhol: segítik a világsztárokat, a nézőket, a szervezőket, a biztonságiakat, az egészségügyieket, mindenkit, akik részt vesznek ezen a gigantikus rendezvényen" - mondta Németh Balázs, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója. "Hálásak vagyunk azoknak, akik már jelentkeztek, és üzenem nekik és azoknak is, akik még csak tervezik, hogy jönnének önkéntesnek, hogy nagyon izgalmas kaland, óriási élmény vár rájuk" - tette hozzá.

Jelentkezni az onkentes.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon lehet február 20-ig.

Több mint 200 ország 2000 atlétája verseng majd az atlétikai világbajnokságon, melyre a jegyértékesítés első napjaiban 50 ezer jegy kelt el - olvasható a tájékoztatásban. A jegyek és bérletek a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu oldalon érhetők el.

Címkék: atlétika
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60991/pics/lead_800x600.jpg
atlétika

További cikkek

Csapatsportok

Bajnokokat avattunk és legendákat gyászoltunk-avagy erről írtunk júniusban

2020.07.01. 22:10
Júniusban már teljesen újjáéledt a sportvilág a koronavírus-járvány okozta sokkból. Bajnokságot nyert a Bayern München, a Salzburg és a …

Egyéni sportok

Atlétika: elmarad a maraton Berlinben és New Yorkban is

2020.06.24. 17:45
A koronavírus-járvány miatt törölték a november 1-jére tervezett New York-i valamint a szeptemberre kiírt berlini maratont is.

Egyéni sportok

Atlétika: eltiltás várhat a férfi 100 méter világbajnokára

2020.06.17. 10:10
Nem csupán a doppingolás lehet ok az eltiltásra, hanem a doppingellenőrzés elmulasztása is. Christian Colemant most eltiltás fenyegeti, így lemaradhat a jövő évi tokiói …

Egyéni sportok

Atlétika: Márton Anita két versenyszámban nyert Szegeden

2020.06.13. 22:25
Márton Anita súlyemelésben és diszkoszvetésben is győzött Szegeden a Dél-alföldi dobóverseny-sorozat első állomásán.

Egyéni sportok

Atlétika: egy nappal korábban rendezik a Gyulai Memorialt

2020.06.12. 16:20
A székesfehérvári rendezésű, idén tizedik alkalommal megtartott Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj az eredetihez képest egy nappal korábban, augusztus 19-én kezdődik …

Egyéni sportok

Atlétika: világrekorddal indult újra az idény! (videó)

2020.06.11. 22:20
Oslóban rendezték az első atlétikaviadalt a koronavírus-járvány időszaka után. Az első versenyen rögtön megdőlt egy világrekord és egy korszakos Európa-csúcs is.

Egyéni sportok

Atlétika: igazán különleges versennyel indul újra az idény

2020.06.10. 13:50
Csütörtökön Oslóban rendezik az Impossible Games-t, a zárt kapus atlétikai viadal a norvégiai Gyémánt Liga-versenyek pótlására szolgál. A kétórás program számos …

Egyéni sportok

Elhunyt Földessy Ödön, korábbi olimpiai bronzérmes távolugró

2020.06.09. 12:30
Az 1952-es helsinki olimpián bronzérmet szerző Földessy Ödön 90 éves volt.

Egyéni sportok

Atlétika: Halász Bence a világ idei legjobb eredményét dobta!

2020.06.07. 18:25
A világbajnoki bronzérmes Halász Bence 78.86 méterrel győzött férfi kalapácsvetésben Szombathelyen a Dobó SE téli dobósorozatának ötödik, utolsó viadalán.

Egyéni sportok

Egy generáció, amelynek tönkretették az olimpiai álmait

2020.06.06. 15:10
Olimpiai bajnokainkról szóló sorozatunk folytatása előtt azoknak a magyar sportolóknak az eredményeit idézzük fel, akik a Los Angeles-i ötkarikás játékok helyett a Barátság …