Rövidpályás gyorskorcsolya vk: Jászapáti Petra és a női váltó bronzérmes

sportfaktor.hu

A magyar csapat megszerezte első érmeit a jelenlegi idényben a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatában: az Almatiban rendezett negyedik állomáson a 3000 méteres női váltó és Jászapáti Petra 500 méteren egyformán harmadik lett vasárnap.

Az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang folyamatban lévő országváltása nyomán nem lehettek olyan vérmes reményei a magyar csapat tagjainak, mint az elmúlt években, de a szegedi versenyző a pénteki selejtező után a negyeddöntőt futamgyőztesként vette sikerrel, majd az elődöntőből a szám világbajnoki bronzérmese, a holland Yara van Kerkhof mögött másodikként jutott a fináléba.

A továbbjuttatások miatt hatfős döntő mezőnyét esések után csak harmadjára engedték el a bírók, a 23 éves magyar versenyző idejének köszönhetően a második rajthelyről indulhatott. A legjobb pozícióból startoló Van Kerkhof rajt-cél győzelmet aratott, Jászapátit viszont megelőzte a másik holland, Michelle Velzeboer.

A többi egyéniben érdekelt magyar közül Bácskai Sára Luca és Somodi Maja, illetve Nógrádi Péter a reményfutamokból küzdötte magát a negyeddöntőbe, de ott mindannyian kiestek 1000 méteren.

A Bácskai, Somodi, Jászapáti, Kónya Zsófia összeállítású női váltó az ötcsapatos döntőben ugyan lemaradt az esélyesebb dél-koreai és kanadai négyestől, azonban könnyedén utasította maga mögé a kazah és a lengyel kvartettet, így szintén bronzérmes lett.

A Nógrádi, Talabos Attila, Tiborcz Dániel, Varnyú Alex alkotta férfi váltó továbbjuttatással került a szintén öt stafétát felvonultató döntőbe, ahol az eleső dél-koreai csapatot megelőzve negyedik lett Kanada, Hollandia és Japán mögött.

A sportág vk-sorozata februárban Drezdában folytatódik, majd Dordrechtben zárul. Előtte januárban Gdanskban rendezik az Európa-bajnokságot.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/60988/pics/lead_800x600.jpg
rövid pályás gyorskorcsolya

További cikkek

Egyéni sportok

Ellopták Liu Shaolin felszerelését

2016.11.21. 09:00
A rövid pályás gyorskorcsolyázó világbajnok autóját éppen a versenyző születésnapján pakolták ki.

Egyéni sportok

Folytatják sikeres szereplésüket a rövidpályás gyorskorcsolyázók

2016.11.12. 09:55
Rövidpályás gyorskorcsolyázóink péntektől vasárnapig az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben versenyeznek az idény második vk-viadalán.

Egyéni sportok

Rövidpályás gyorskorcsolya vk: mindkét magyar váltó döntős

2016.11.06. 14:00
A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázás történetében először fordult elő, hogy mindkét magyar váltó döntőbe jutott egy világkupaversenyen: a calgary-i rajton a nők …

Egyéni sportok

Rövid pályás gyorskorcsolya: két magyar csúcs

2016.11.05. 13:40
Két magyar csúcs is született a rövidpályás gyorskorcsolyázók calgaryi világkuparajtának pénteki selejtezőiben: Liu Shaolin Sándor 1500, míg Jászapáti Petra 500 méteres döntötte meg az …

Egyéni sportok

Rövid pályás gyorskorcsolya: kezdődik a szezon

2016.11.03. 15:00
A rövid pályás gyorskorcsolyázók számára a péntektől vasárnapig tartó calgary-i világkupaversennyel megkezdődik az új idény érdemi része.

Egyéni sportok

Rövid pályás gyorskorcsolya: már az olimpiára készülnek

2016.10.04. 09:40
A rövid pályás gyorskorcsolyázók országis bajnokságán az összetett bajnoki címet az előző évhez hasonlóan Jászapáti Petra és Liu Shaolin Sándor szerezte meg.

Egyéni sportok

Vastaps és torta fogadta a világbajnokot és az érmest

2016.03.15. 09:25
Vastaps és születésnapi torta várta hétfőn este a Liszt Ferenc repülőtéren a szöuli világbajnokságról négy éremmel hazatért magyar rövidpályás gyorskorcsolyázókat.

Egyéni sportok

Liu Shaolin Sándor újabb érme

2016.03.13. 09:30
Liu Shaolin Sándor bronzérmet nyert összetettben a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világbajnokságának vasárnapi zárónapján, amelyen a férfi váltó negyedikként zárt.

Egyéni sportok

Rövid pályás gyorskorcsolya vb - Liu Shaolin Sándor világbajnok 500 méteren

2016.03.12. 09:05
Liu Shaolin Sándor aranyérmet nyert szombaton 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világbajnokságán, míg öccse, Shaoang, …