La Liga: hajrágóllal nyerte az El Clasícót a Barcelona

sportfaktor.hu

Óriási lépést tett a bajnoki cím felé a listavezető FC Barcelona, mely vasárnap este a hajrában szerzett góllal 2-1-re legyőzte a második Real Madridot, s ezzel 12 pontra növelte előnyét a spanyol labdarúgó La Liga tabelláján.

A El Clasíco vasárnapi "kiadását" a házigazda katalánok kezdték jobban, ám hiába voltak helyzeteik, a nyolcadik percben a Real szerezte meg a vezetést Ronald Araujo öngóljával. A Barcát kicsit megfogta a gól, a folytatásban a madridiak voltak jobbak, de a félidő felétől Xavi csapata folyamatosan került egyre nagyobb fölénybe és a nyomás pedig a 45. percre érett góllá, miután Sergi Roberto betalált.

A második játékrészben a Real veszélyesebben játszott, ám hiába volt egy erős húszperces periódusa Carlo Ancelotti tantványainak, érvényes gólt nem szereztek, míg a Barcelona a 92. percben Franck Kessie fejesével fordítani tudott, s ezzel még fölényesebbé tette előnyét a tabellán.

A Barcelona ezzel idei harmadik Real elleni mérkőzését is megnyerte, miután január közepén a spanyol Szuperkupa rijádi négyes döntőjének fináléjában 3-1-re, míg két hete a Király Kupa elődöntőjének madridi első felvonásán egy öngólnak köszönhetően 1-0-ra győzött.

La Liga, 26. forduló

FC Barcelona-Real Madrid 2-1 (1-1)

    korábban:
Getafe-Sevilla 2-0 (0-0)
Osasuna-Villarreal 0-3 (0-1)
Real Sociedad-Elche 2-0 (0-0)
Real Betis-Real Mallorca 1-0 (0-0)
    szombaton játszották:
Atlético Madrid-Valencia 3-0 (1-0)
Espanyol-Celta Vigo 1-3 (0-2)
Almería-Cádiz 1-1 (0-0)
Rayo Vallecano-Girona 2-2 (2-1)
    pénteken játszották:
Real Valladolid-Athletic Bilbao 1-3 (0-1)

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/61017/pics/lead_800x600.jpg
Külföldi labdarúgás,La Liga,Barcelona,Real Madrid

További cikkek

Külföldi foci

Katar 2022: az argentin csapat lesz a hollandok negyeddöntős ellenfele

2022.12.03. 22:10
Az argentin válogatott lesz a hollandok ellenfele a negyeddöntőben a katari labdarúgó-világbajnokságon, mivel a szombati második nyolcaddöntős összecsapáson …

Külföldi foci

Katar 2022: Hollandia az első negyeddöntős

2022.12.03. 18:15
A holland válogatott érvényesítette a papírformát, 3-1-re legyőzte szombaton az amerikai csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, ezzel elsőként jutott a legjobb nyolc közé.

Külföldi foci

Katar 2022: a búcsú után távozik a mexikói kapitány

2022.12.01. 08:30
A mexikói labdarúgó-válogatott az utolsó pillanatokig versenyben volt a nyolcadöntőbe jutásért, de "csak" 2-1-re győzte le szerdán este Szaúd-Arábia csapatát, így utazhat …

Külföldi foci

Katar 2022: a lengyelek izgultak, Messiék magukban bíztak

2022.12.01. 08:10
Czeslaw Michniewicz lengyel szövetségi kapitány szerint az izgalmak miatt szinte megállt a szíve az argentinok elleni szerda esti mérkőzésen, de végül sikerült kivívni a …

Külföldi foci

Katar 2022: lengyel vereség Argentínától, de mindkét csapat a 16 között

2022.11.30. 22:15
Az argentin labdarúgó-válogatott kétgólos győzelmet aratott szerdán a lengyel csapat felett a katari világbajnokságon, így első helyen jutott …

Külföldi foci

Katar 2022: Mexikó legyőzte a szaúdiakat, de mindkét csapat kiesett

2022.11.30. 22:10
A mexikói válogatott 2-1-re legyőzte a szaúdi csapatot a katari labdarúgó-világbajnokság C csoportjának harmadik fordulójában szerdán, de ezzel az eredménnyel …

Külföldi foci

Katar 2022: legyőzte a címvédőt, de így sem jutott tovább Tunézia

2022.11.30. 18:20
A tunéziai válogatott 1-0-ra nyert a címvédő francia válogatott ellen a katari labdarúgó-világbajnokság D csoportjának harmadik fordulójában, de így sem …

Külföldi foci

Katar 2022: Ausztrália legyőzte és kiejtette Dániát

2022.11.30. 18:10
Az ausztrál válogatott egygólos győzelmet aratott az esélyesebbnek tartott dán csapat felett a katari labdarúgó-világbajnokság szerdai napján, így továbbjutott a D csoportból, míg az …

Külföldi foci

Pelé újra kórházban

2022.11.30. 18:10
Ismét kórházban Pelé: a brazilok legendás labdarúgójának vastagbélrák elleni gyógyszeres kezelését állítják be az orvosok.

Külföldi foci

Katar 2022: Pulisicet kórházba vitték kivizsgálásra

2022.11.30. 12:40
A kedd esti Irán elleni mérkőzés után kórházba vitték Christian Pulisicet, aki az amerikaiak győzelmet és továbbjutást jelentő gólját szerezte a katari labdarúgó-világbajnokságon.