Vívó vk: negyedik a női kardcsapat Belgiumban

sportfaktor.hu

A negyedik helyen végzett a magyar csapat vasárnap a női kardozók belgiumi világkupa-versenyén, Sint-Niklaasban.

A Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár Katinka, Szűcs Luca alkotta válogatott - amelyből Pusztai, Battai és Szűcs tavaly világbajnok volt csapatban - az első fordulóban nem vívott, majd a 16 között 45-37-re verte a lengyel együttest, a negyeddöntőben pedig 45-41-re nyert a spanyolok ellen. A fináléért a dél-koreaiakkal vívtak a világranglistán harmadik helyezett magyarok, és - a verseny honlapja szerint - komoly hátrányt ledolgozva jelentős előnyt harcoltak ki, az utolsó pár előtt hat találattal vezettek, végül eggyel 45-44-re kikaptak. A bronzért az ukránokkal kellett megküzdeniük, de végig hátrányban voltak, és bár az ötödik asszótól folyamatosan zárkóztak fel, 45-41-re kikaptak.

A versenyben 27 csapat indult.

Egy nappal korábban a magyarok közül Márton szerepelt a legjobban, aki negyeddöntőbe jutott és nyolcadikként végzett.

Tőrben Grand Prix-t rendeztek a dél-koreai Puszanban, ahol a férfiaknál három, a nőknél egy magyar szerepelhetett a főtáblán. Közülük Dósa Dániel tudott nyerni egy mérkőzést, míg Szemes Gergő, Tóth Gergely, illetve Kondricz Kata az első asszójában vereséget szenvedett.

Áprilisban kezdődik az olimpiai kvalifikációs időszak. Addig az a cél, hogy a jó világranglistás helyeket megőrizzék a magyarok, illetve ha lehet, javítsanak, hogy kedvező helyzetből vághassanak neki a párizsi játékok előtti fontos egy évnek.

Címkék: vívás
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/61020/pics/lead_800x600.jpg
vívás

További cikkek

Egyéni sportok

Vívás: elhunyt az olimpiai bajnok Marosi Paula

2022.03.04. 21:35
Életének nyolcvanhatodik évében elhunyt Marosi Paula olimpiai és világbajnok tőröző a magyar vívósport korszakos egyénisége.

Egyéni sportok

Vívó ob: Szász-Kovács Emese elbúcsúzott, egyetlen címvédés

2021.12.19. 20:05
A csapatok küzdelmeivel zárult a vívó országos bajnokság a budapesti Ludovika Arénában. Ez volt az olimpiai aranyérmes Szász-Kovács Emese utolsó versenye.

Egyéni sportok

Vívó ob: Szilágyi Áron nyolcadszor is magyar bajnok egyéniben

2021.12.18. 18:50
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron nyerte a férfi kardozók versenyét a budapesti Ludovika Arénában rendezett vívó országos bajnokságon.

Egyéni sportok

Vívás: Szász-Kovács Emese az év végén visszavonul

2021.12.10. 10:30
Az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a decemberi országos bajnokságot követően befejezi sportolói pályafutását.

Egyéni sportok

Parasport visszavonul a nyolcszoros paralimpiai érmes Dani Gyöngyi

2021.08.29. 16:50
A női tőrválogatott győztes bronzmérkőzése után a nyolcszoros paralimpiai érmes vívó Dani Gyöngyi úgy nyilatkozott, hogy befejezi pályafutását.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: bronzérmes a női tőrcsapat!

2021.08.29. 13:40
A Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Hajmási Éva, Mező Boglárka összeállítású női kerekesszékes tőrcsapat egy tussal legyőzte Hongkongot és így bronzérmet szerzett a tokiói paralimpián.

Egyéni sportok

Paralimpia 2020: Veres Amarilla paralimpiai bajnok!

2021.08.26. 13:10
A párbajtőrözők "A" sérültségi kategóriájában induló Veres Amarilla győzött a döntőben a kínai Zsung Csing ellen és így megszerezte a magyar paralimpiai küldöttség első …

Csapatsportok

Tokió 2020: Mohamed Aida vívott a hetedik olimpiáján is, hetedik a női tőrcsapat

2021.07.29. 09:20
A magyar női tőcsapat 45.28-ra legyőzte Egyiptomot a hetedik helyért vívott összecsapáson a tokiói olimpián.

.

Egyéni sportok

Tokió 2020: bronzérmes a férfi kardcsapat!

2021.07.28. 12:10
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású magyar férfi kardcsapat 45-40-re győzött Németország ellen és így bronzérmesként zárhatja a tokiói olimpiát.

Egyéni sportok

Tokió 2020: a bronzéremért mérkőzik a férfi kardcsapat

2021.07.28. 07:35
A magyar férfi kardcsapat 45-43-ra kikapott Olaszországtól és így a harmadik helyért mérkőzhet a tokiói olimpián.