Bobby Orr, a jégkorong legendája 75 éves
Hétfőn lesz hetvenötéves a kanadai Bobby Orr, minden idők egyik legnagyszerűbb hokisa és legjobb védője.
Robert Gordon Orr ír szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Ontario tartományban, a Huron-tó partján fekvő Parry Sound nevű kisvárosban. Ötéves korában már játszott a kicsik bajnokságában, három év múlva már a nála négy évvel idősebbek között lépett jégre. Először csatárként szerepelt, de edzője hamarosan hátrébb vonta, mert úgy ítélte meg, hogy képességei a támadásokkal előre törő védő szerepéhez a legmegfelelőbbek. Tizennégy évesen került be az ontariói profi ligában játszó Oshawa Generals csapatába, az első évben minden hétvégén három órát utazott a mérkőzésekre. A következő évben 26 gólt lőtt, védő még soha nem szerzett ennyit, a harmadik évben megnyerték a liga bajnokságát.
Tizennyolc évesen a Boston Bruins csapatában mutatkozott be az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL), védőként egy gólpasszal járult hozzá a 6-2 arányú győzelemhez a Detroit Red Wings ellen. Első profi szezonjában 13 gólt lőtt és 28 gólpasszt adott, elnyerve a legjobb újoncnak járó trófeát. 1967-ben kapta meg először a liga legjobb védőjének járó díjat, amelyet azóta is példátlan módon zsinórban nyolcszor nyert el. Az 1969-1970-es szezonban történelmet írt, a védők közül elsőként érdemelte ki a legjobb pontszerzőnek járó trófeát, és ő lett a legértékesebb játékos (MVP) is, ennek a következő évben is megválasztották.
Az érkezése előtt csak bukdácsoló Boston Bruins a vezényletével 1970-ben elhódította a Stanley Kupát, a döntő mind a négy mérkőzését megnyerték a St. Louis Blues ellen. A győztes találatot, amelyet a hosszabbításban Orr ütött, a mai napig is "a" gólként emlegetik. A gól után Superman módjára a levegőben úszó játékosról készült a jégkorong-történelem egyik leghíresebb fotója is - a lövés pillanatában ugyanis az egyik védő botja véletlenül a korcsolyájába akadt és ő repült egyet. A számmágia kedvelői számára: a gólt a döntő 4. mérkőzésén a 4. harmad 40. másodpercében, 4-es számú mezben lőtte, és az ellenfél 4-ese állította röppályára...
A Golden boyként is emlegetett védő az 1970-1971-es szezonban 139 ponttal rekordot állított fel (ezt később Wayne Gretzky söpörte el), és övé lett a legtöbb gólpassz is egy védőtől. Legjobb góllövő szezonja az 1974-1975-ös volt: védő létére 46 gólt ütött, és 135 pontot szerezve másodszor is gólkirály lett. 1969 és 1975 között minden évben száznál több gól és gólpassz állt a neve mögött, pályafutása során összesen 1393 pontot ért el, amivel még ma is az örökranglista negyedik helyén áll. Az NHL történetének első védőjeként nyerte el ugyanabban a szezonban a legjobb játékosnak és a legjobb pontszerzőnek járó trófeát, és ő az egyetlen játékos, aki egy szezonban, 1970-ben négy nagy díjat (Hart-, Norris-, Art Ross és Conn Smythe trófea) kapott.
A Boston Bruinsszal kétszeres Stanley Kupa-győztes (1970, 1972) lett, 1970 és 1972 között az év játékosa volt. 1968-1975 között szerepelt az NHL All-Star Gáláján, ahol 1972-ben a védők közül elsőként kapta meg a meccs legjobbja címet. 1974-ben az év legjobb kanadai sportolójává választották, őt szavazták meg Boston város története legjobb sportolójának is, a versengésben a kosárlabda és a baseball sztárjait is maga mögé utasította.
A Medvebocsok legendás védője újra definiálta a hátvédposztot. A leggyorsabb játékosokat is megszégyenítve, a fizika törvényeit meghazudtoló módon fordult, fékezett és változtatott irányt. Palánktól palánkig tartó szólói során a támadóknak is becsületére váló módon cselezett, a góllövés kimeríthetetlen tárházát mondhatta a magáénak, számolatlanul adta a gólpasszokat, de mindig visszaért kapuja elé, ha védekezni kellett.
Pályafutása mindössze 12 szezonból állt. Tíz szezont a Bostonban játszott és még két csonka szezont Chicagóban. Térde már első NHL-szezonjában megsérült, és amikor hárommillió dollárért Chicagóba igazolt, túl volt hatodik térdműtétjén is. Sérülései miatt nem játszhatott 1972-ben a sportág történetében új fejezetet nyitó kanadai-szovjet mérkőzéssorozaton (amelyet végül a szovjetek nyertek meg). Ott volt viszont 1976-ban az első Kanada Kupán és a hazaiak által a szovjetek ellen 6-0-ra megnyert döntőben sérült bal lábbal is két gólt ütött, természetesen őt választották meg a torna legjobbjának. Tétmérkőzésen 1978. október 19-én a Chicago Blackhawks színeiben lépett utoljára jégre, a Minnesota North Star elleni 6-2 arányú győzelemmel zárult meccsen szinte teljesen összeroncsolt térddel is gólpasszt adott.
1979-ben vonult vissza. Búcsúmeccsén a Boston Gardenben a húszezres közönség felállva, tizenegy percen át tartó vastapssal ünnepelte, az általa viselt 4-es számú mezt a Bruins visszavonultatta. Még abban az évben beválasztották a Jégkorong Hírességek Csarnokába, nem várva meg a kötelező három évet.
Visszavonulása után derült ki, hogy ügynöke megkárosította, úszik az adósságokban, de perek sorozata és sikeres vállalkozásai nyomán sikerült anyagilag talpra állnia. 1996-ban saját sportügynökséget alapított, amely száznál is több NHL-játékost képvisel. Bőkezűen jótékonykodik, 2013-ban megjelent önéletrajza a nyolcadik helyen nyitott az amerikai bestseller-listán, de mások is könyvet írtak róla. Kanadában ma is legendák övezik alakját, bélyeg is jelent meg arcképével, de ugyanolyan szerény maradt, mint pályafutása elején.
