Bontják a Puskás-stadiont

Kecskés István
Kecskés István

A tervek szerint nyolc hónapig tartanak majd a Puskás Ferenc Stadion már jelenleg is zajló bontási munkálatai. Az új aréna építése idén decemberben kezdődhet el és 2019-ben fejeződik be.

A Nemzeti Sportközpontok MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a létesítményben jelenleg a közművek kiváltása, a földrézsűk bontása és egyéb értékmentő bontási munkálatok zajlanak, várhatóan március második felében indul meg a nagyméretű vasbeton szerkezetek elbontása.

A stadionban 50 ezer köbméter beton és vasbeton vár bontásra, amivel 13 úszómedencét lehetne megtölteni. Ezenfelül az építkezés ideje alatt közel 170 ezer köbméter föld - 5 városligeti Királydombbal megegyező mennyiség - kerül megmozgatásra. Ebből 40 ezer köbmétert visszatöltenek az építkezés során, 60 ezer köbmétert újrahasznosítanak más helyszínen és közel 70 ezer köbméter kerül lerakóhelyre.

A közlemény emlékeztetett rá, hogy az 1953-ban átadott stadion állapota az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben leromlott. A felső karéjt legutóbb 1996-ban a Hungária együttes koncertjén lehetett megnyitni a nagyközönségnek. 

A Népstadion hat évtizede számos felejthetetlen pillanatot hozott. Ilyen volt a hosszútávfutó Kovács József, "Bütyök" legendás győzelme 1953-ban ötezer méteren a későbbi olimpiai bajnok szovjet Vlagyimir Kuc ellen, ugyanő a következő évben a közönség tombolása közepette a világon elsőként győzte le tízezer méteren a csehszlovák hosszútávfutó Emil Zatopeket. Itt győzött 1954-ben a labdarúgó aranycsapat 7-1-re az angolok elleni legendás 6-3 visszavágóján, rendeztek itt atlétikai Európa-bajnokságot, kosárlabda Európa-bajnokságot. Itt játszották a labdarúgó NB I kettős rangadóit is négy nagy fővárosi csapat részvételével.

A bontás már zajlik, az NSK pedig közleményében kiemelte, hogy a régi stadion - hasonlóan a Groupama Arénához - tovább él majd az új épületben. A törmelékek jelentős részét ugyanis beépítik és újrahasznosítják majd a megépülő stadionban. Az épülő új aréna a világ legkorszerűbb sportlétesítményeivel is felveszi a versenyt, a toronyépület az újjávarázsolt létesítménynek is szerves része lesz, de korszerűsített formában jelennek majd meg az épületben az egykori Népstadion jellegzetes pilonsorai. Az NSK megjegyezte, hogy a lelátó közelsége igazi futballhangulatot fog kölcsönözni a létesítménynek a jobb rálátást biztosító, meredekebb, fedett nézőtér pedig javítja a szurkolói élményt. 

A magyar labdarúgó-válogatott leendő otthona futballmeccsen 63 ezer, míg koncerten több mint 70 ezer ember befogadására lesz alkalmas, emellett konferenciaközpontként és multifunkciós rendezvényközpontként is üzemel majd. 

A régi stadionban sem csupán sporteseményeket rendeztek: fellépett többek között a szovjet Mojszejev-együttes, az amerikai dzsessz-trombitás Louis Armstrong, olyan világhírű együttesek szerepeltek a több tízezer néző előtt, mint a Queen, a Rolling Stones és a U2, Michael Jackson, Tina Turner, vagy Placido Domingo, a hazaiak közül pedig az Omega, az Illés és a Hungária. Első magyarországi látogatása alkalmával 1991-ben itt találkozott a magyar fiatalokkal II. János Pál pápa.

Az NSK közleményében az új stadion kapcsán is megjegyezte, hogy az új épület a legnagyobb világsztárok fellépéseinek is otthona lesz, immár világszínvonalon. A stadion várhatóan 2019-re készül el, az azt követő évben pedig a földrész legjobb labdarúgó-válogatottat látja vendégül, mivel Budapest lesz az egyike annak a tizenhárom városnak, amely az Európai Labdarúgó Szövetség újításának köszönhetően otthont adhat a 2020-as Európa-bajnokság mérkőzéseinek. Az új Puskás Ferenc Stadionban három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek majd.

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25398/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás

További cikkek

Magyar foci

Labdarúgó NB I: sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el a Ferencváros

2023.03.19. 22:30
A címvédő és listavezető Ferencváros 1-0-ra kikapott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának vasárnap esti …

Magyar foci

Labdarúgó NBI: az Újpest kiütésével lépett dobogóra a Puskás Akadémia

2023.03.19. 17:40
A Puskás Akadémia FC 5-1-re kiütötte a vendég Újpest FC-t vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójában, ezzel a dobogó harmadik fokára …

Magyar foci

Az MLSZ elfogadta a következő szezon versenykiírásait

2022.12.05. 17:35
A férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban - a korábbi döntésnek megfelelően - húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: edzőváltás után pontot szerzett a Nyíregyháza

2022.12.04. 17:15
A Nyíregyháza 1-1-es döntetlent játszott Szegeden a labdarúgó NB II 19. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Magyar foci

Magyar válogatott: Észtország ellen kezdi az évet a Puskás Arénában Rossi csapata

2022.11.29. 12:45
Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy …

Magyar foci

Labdarúgó NB II: Győrben győzött az éllovas DVTK

2022.11.27. 17:15
Az éllovas DVTK 3-0-ra győzött vasárnap az ETO FC Győr vendégeként a labdarúgó NB II 18. fordulójában.

Magyar foci

Labdarúgó NB II: ismét nyert a Szeged

2022.11.26. 15:00
A Szeged sorozatban harmadik győzelmét aratva 1-0-ra nyert a Gyirmót vendégeként a labdarúgó NB II szombati mérkőzésén, s ezzel feljött a második helyre a tabellán.

Magyar foci

A Magyar Labdarúgás Napját ünnepelték a Puskás Arénánál

2022.11.25. 14:50
A Magyar Labdarúgás Napja alkalmából korábbi válogatott játékosok elhelyezték az emlékezés koszorúit a magyar szövetség (MLSZ) centenáriumi emlékművénél, a Puskás …

Magyar foci

Eb-selejtezők: egy nap alatt húszezer bérlet fogyott

2022.11.24. 13:10
Egy nap alatt már húszezer bérlet gazdára talált a magyar labdarúgó-válogatott jövő évi hazai tétmérkőzéseire - tájékoztatta Sipos Jenő az MTI-t.

Magyar foci

Elhunyt Mészöly Kálmán

2022.11.21. 22:45
Nyolcvanegy éves korában hétfőn elhunyt Mészöly Kálmán 61-szeres válogatott labdarúgó, aki szövetségi kapitányként három időszakban irányította a magyar nemzeti együttest.