NB I: nyert az MTK, még nem bajnok az FTC

Kecskés István
Kecskés István

MTK Budapest–DVSC-TEVA 1–0 (0–0)

Illovszky Stadion, 700 néző, v.: Bognár 
MTK Budapest: Hegedüs – Bese, Poór, Grgic, Vadnai – Vass Á., Thiam – Gera D., Kanta (Baki, 90.), Hrepka (Deutsch, 94.) – Torghelle (Nikac, 26.)    
DVSC-TEVA: Radosevic – Jovanovic, Mészáros, Brkovic (Szatmári, a szünetben), Korhut – Bódi (Coulibaly, 75.), Varga J., Holman, Szakály P. (Tisza, a szünetben), Horváth Zs. – Takács T.

A mérkőzés előtt az egy hete elhunyt Verebes Józsefről emlékeztek meg a csapatok és a nézők a helyszínen. A mesteredző többek között az MTK-val is nyert bajnoki címet.

Alacsony színvonalú játékot hozott az első félidő. Egyik csapat sem vállalt kockázatot, mindkét fél a biztonságra törekedett, így alig akadt helyzet.

A fordulás után a Debrecen aktívan kezdett, aztán mégis az MTK jutott előnyhöz úgy, hogy a csereként beállt Nikac egy hazaadás után megtámadta Radosevic kapust, aki rárúgta a labdát, amely aztán a kapuban kötött ki. A három pontot érő góllal az MTK megerősítette második helyét a tabellán.

Az nso.hu információi szerint a német Kaiserslautern megfigyelője ott volt a meccsen. Nem biztos, hogy nem tudta volna hasznosabban tölteni a vasárnapját. 

http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25507/pics/lead_800x600.jpg
Magyar labdarúgás,NB I

További cikkek

Magyar foci

Európa-liga: harmadik mérkőzését is elveszítette a Ferencváros

2021.10.19. 18:25
A Celtic ellen sem tudott pontot szerezni a Ferencváros, miután a skót együttes 2–0-ra legyőzte a magyar csapatot az Európa-liga csoportkörének harmadik …

Magyar foci

NB I: győzelemmel kezdett Supka Attila Mezőkövesden, továbbra is nyeretlen az Újpest

2021.10.17. 18:55
Egyetlen gól esett a magyar élvonal kilencedik fordulójának mai mérkőzésein. A Mezőkövesd legyőzte a Debrecent, míg az Újpest …

Magyar foci

NB I: hazai pályán veszített a Ferencváros, a Fehérvár legyőzte a Honvédot

2021.10.16. 21:40
A magyar élvonal kilencedik fordulójában a Zalaegerszeg győzött a Ferencváros otthonában, a Gyirmót elkönyvelhette második sikerét, míg a …

Magyar foci

NB I: győzött a Puskás Akadémia a Hungária körúton

2021.10.15. 22:00
A Puskás Akadémia idegenben 1-0-ra legyőzte az MTK-t a magyar élvonal kilencedik fordulójának nyitómérkőzésén.

Magyar foci

Vb-selejtező: döntetlent játszott a magyar válogatott a Wembleyben! (videó)

2021.10.12. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott jó teljesítménnyel 1-1-es döntetlent játszott az Európa-bajnoki ezüstérmes Anglia otthonában a világbajnoki …

Magyar foci

Labdarúgás: ötöt lőttek a németek az U21-es válogatottnak

2021.10.12. 19:45
A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 5-1-re kikapott a címvédő Németországtól a korosztályos Európa-bajnokság selejtezősorozatának szegedi mérkőzésén.

Magyar foci

Labdarúgás: csoportelsőként elitkörös az U19-es válogatott

2021.10.12. 16:55
A magyar U19-es labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Ausztriával és így csoportgyőztesként jutott be a tavaszi selejtezős elitkörbe.

Magyar foci

Vb-selejtező: Albánia Budapesten is győzött, lényegében elúsztak a remények

2021.10.09. 22:40
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott Albániától a Puskás Arénában és így minimálisra csökkentek a továbbjutási esélyei a …

Magyar foci

NB I: Pintér Attila távozott a Mezőkövesd kispadjáról

2021.10.04. 20:25
A Mezőkövesd Zsóry FC elnöksége hivatalos közleményben közölte, hogy már nem Pintér Attila a borsodi klub vezetőedzője.

Külföldi foci

NB I: győzött és élre állt a Ferencváros, otthon nyert a ZTE

2021.10.03. 19:15
A Zalaegerszeg 2-0-ra verte az MTK-t, míg a Ferencváros idegenben 3-1-re legyőzte a Paksot a magyar élvonal nyolcadik fordulójában. A címvédő zöld-fehérek az élre …