Vízilabda olimpiai selejtező: nem bírtunk Kanadával

Kecskés István
Kecskés István

A magyar férfi vízilabda-válogatott meglepetésre 14-14-es döntetlent játszott a kanadai csapattal a trieszti olimpiai selejtező hétfői második fordulójában.

Benedek Tibor együttese jól kezdett ugyan (4-1), de a tengerentúli gárda hatékonyan használta ki a helyzeteit és nem hagyta magát leszakítani. A magyar csapat nem sokkal a vége előtt még két góllal is vezetett, de a kanadaiak végül egyenlítettek. 

A trieszti tornán a januári Európa-bajnokságon bronzérmes magyarok Franciaország, Kanada, Románia, Oroszország és Szlovákia legjobbjaival vannak azonos csoportban. A két hatosból négy-négy csapat kerül a negyeddöntőbe, s az ottani párharcok győztesei vívják ki a jogot a riói indulásra.

"Tizennégy gólt lőttünk, ez szép, de tizennégyet kaptunk, ezzel még Kanada ellen is veszíteni lehet pontot. A védekezésünk nagyon-nagyon rossz volt, ebben sokat kell javulni, illetve látható, hogy ez egy nagyon komoly és nehéz torna, ahol minden egyes csapat minden mérkőzésen az életéért küzd." – mondta Benedek Tibor a vlv.hu-nak.

Eredmények
A csoport:
Magyarország-Kanada 14-14 (4-3, 4-4, 5-4, 1-3)
A magyar csapat gólszerzői: Varga Dé., Manhercz 3-3, Hosnyánszky 2-2, Decker, Vámos, Hárai, Varga Dá., Szivós 1-1 

Címkék: Vízilabda
http://www.sportfaktor.hu/./pages/sportfaktor/contents/article/25620/pics/lead_800x600.jpg
Vízilabda

További cikkek

Csapatsportok

Rio2016: Faragó Tamás elégedetlen

2016.08.21. 18:55
A vízilabda jövőjét is félti olimpiai bajnok vízilabdázónk és a magyar csapattól is többet várt

Csapatsportok

Vízilabda: Kis Gábor lemondta a válogatottságot

2016.08.21. 15:55
Egy része ilyenkor meghal a szívemnek - írta bejegyzésében az olimpiai bajnok játékos

Csapatsportok

Rio2016: Benedek Tibor szerint magyaros vízilabda volt

2016.08.21. 06:00
Benedek Tibor, a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya természetesen nem boldog az olimpiai ötödik hellyel, ugyanakkor csapata játékával kifejezetten elégedett volt.

Csapatsportok

Rio216: ötödik a vízilabda válogatott

2016.08.20. 23:05
Az ötödik helyen végzett a magyar férfi vízilabda-válogatott a riói olimpián.

Egyéni sportok

ÉLŐ Rio: érmekért harcolunk a végén is

2016.08.20. 12:00
Kajak-kenuban akár több érem is összejöhet, de a férfi öttusázók is nagyot küzdenek majd.

Egyéni sportok

Rio2016: érmekért megyünk szombaton is

2016.08.20. 06:45
Az aranyéremért száll vízre a címvédő női kajaknégyes 500 méteren a riói olimpia utolsó előtti, szombati versenynapján, míg a férfi kenukettesnek 1000 méteren az éremszerzés a célja.

Csapatsportok

Rio2016: két magyar az álomcsapatban

2016.08.20. 06:25
A negyedik helyezett magyar válogatott játékosai közül Keszthelyi Rita és Bujka Barbara is bekerült a női vízilabdatorna álomcsapatába a Rio de Janeiró-i olimpián.

Csapatsportok

Rio2016: csak az érem hiányzik

2016.08.19. 19:35
Csalódott, ennek ellenére Bíró Attila szövetségi kapitányban egyedül az okozott hiányérzetet, hogy érem nélkül tér haza a riói olimpiáról a női vízilabda-válogatott.

Egyéni sportok

ÉLŐ Rio: bronzért harcolnak a vízilabdázók – augusztus 19.

2016.08.19. 19:30
A női válogatott Oroszország ellen száll vízbe a harmadik helyért. A kajakosok selejteznek és folytatódik az öttusa is. Hajnalban pedig jön Pars Krisztián.

Csapatsportok

Rio2016: kilencgólos győzelem a brazilok ellen

2016.08.18. 17:05
Az ötödik helyért játszhat a magyar csapat szombaton, miután kiütötte a házigazdák csapatát